Hétvégi olvasnivalók Magyarról, Vargáról, Rogánról és Tóniról

reggel 4

Üdv! Ez a 444 reggeli – és nem az egyetlen – hírlevelének hétvégi kiadása, benne az elmúlt hét fontosabb, hosszabb cikkeivel, videóival és podcastjeivel.

ARADI MAGYAR VARGA SHOW

Az Orbán-rendszer történetében talán még nem volt olyan, hogy egy kormányellenes politikai szereplő a teljes nyilvánosságot reggeltől estig leuralta, de Magyar Péternek – akivel kapcsolatban még mindig sok a kérdés – ez sikerült kedden: hangfelvételt mutatott be, tüntetést tartott, közben Varga Judit többször is bántalmazással vádolta meg volt férjét, aki szerint ez rágalom, és még Gulyás Gergely is felbukkant. A nap legfontosabb eseményeit este külön cikkben gyűjtöttük össze. A tüntetést videón is bemutattuk.

Fotó: Németh Dániel/444

Varga Judit aztán Hajdú Péternél beszélt a házasságáról, és bár Hajdú azt ígérte, ez nem propagandainterjú lesz, a Völner–Schadl-ügyre mégsem kérdezett rá, pedig közel 2 órás volt a beszélgetés. Hajdú utána azt mondta, a Frizbi bulvárplatform, ez az, ami nem tette lehetővé, hogy a hangfelvétel tartalmáról is kérdezzen. (Azt érdemes nem elfelejteni, hogy attól, hogy Varga tudott róla, hogy ki piszkált bele a Völner–Schadl-ügy irataiba, még lehet bántalmazott nő, és attól, hogy a NER-ből kiugró Magyar Péter meg akarja buktatni a kormányt, még lehet bántalmazó férfi.)

ROGÁN = ROGÁN

Amikor a Szabadság téren – a megszállási emlékmű elleni tüntetés mellett – váratlanul felbukkanó Orbán Viktort és Rogán Antalt az ügyészségről kérdeztük, még nem sejthettük, hogy öt nappal később Fürcht Pál főügyész sajtótájékoztatón jelenti be, hogy Magyar posztjai miatt indult nyomozásban már Varga Juditot is kihallgatták tanúként, másrészt több mint két év találgatás után kimondta, hogy a lehallgatási jegyzőkönyvekben szereplő Tóni nem más, mint Rogán Antal.

Gif: Kiss Bence/444

Karácsony elárulta, Schiffer gyűlöli, Vitézyben egy gramm Fidesz sem maradt – állítja Ungár Péter LMP-társelnök, aki a Vétónak is beszólt.

BOLSONARO

A New York Times videókat mutatott be arról, hogy Jair Bolsonaro két napot töltött a brazíliai magyar nagykövetségen. A brazil kormány szerint Orbánnak tudnia kellett erről, a rendőrség kineveti a volt elnök védekezését. A brazil külügyminisztérium belügynek nevezte a magyar nagykövet bekéretését az ügyben.

TÁRSADALMUNK

Sosem látott kamatterhek rogyasztották meg az államkasszát februárban: a rekordot jelentő 1700 milliárdos hiányhoz az is kellett, hogy rosszul alakuljanak az áfabevételek, és hogy az állam továbbra se tudjon spórolni saját magán.

Jemen, Vanuatu, Magyarország, ilyesmik: alig pár ország van az egész világon, ahol nincs nő a kormányban, térképpel és galériával mutattuk be ezeket.

Fotó: Created with Datawrapper

A bicskei ügy után a fél ország pedofilozásba kezdett, de közben nagy a zavar a fejekben, hogy mi is a pedofília, és kik a pedofilok. Ezek az összemosások nagyon veszélyesek, és egyáltalán nem segítenek abban, hogy elejét vegyük a gyerekek elleni bűncselekményeknek.

TRAGÉDIA

Putyinnak muszáj erőt demonstrálnia a terrortámadás után, még kérdéses, hogy milyen stratégiát fog választani: egy Oroszország-szakértő szerint az ukrán narratíva nem kiemelt eleme a központi kommunikációnak, a bűnbakképzés inkább a közép-ázsiai vendégmunkásokra irányulhat, pedig rájuk nagy szüksége van a gazdaságnak, most is minimum 9 millióan élnek és dolgoznak az országban.

Fotó: Natalija Kolesznyikova/AFP

Az öt halálos áldozattal járó raliverseny biztonsági személyzetének tudnia kellett a tiltott helyen álló nézőkről: a jegyzőkönyv szerint a tragédia előtt 3 perccel haladt itt át a tesztelést végző Hoffer Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség raliszakág-vezetője, rendőr alezredes. Egyébként okosba kaphatott A licencet a rendőr alezredes raliszakág-vezetőtől a halálos balesetben részes ifj. Tóth János.

FILM

Egyszerre kuruc és hollywoodi Rákay Petőfi-filmje, csak az nem világos, mit akar mondani a történelemről azon kívül, hogy bántják a magyart: interjú Katona Csaba történésszel és Vaderna Gábor irodalomtörténésszel a Petőfi-kultuszról, valóságról, fikcióról és Rákay 6 milliárdos mozijáról.

Fotó: Németh Dániel/444

KULTÚRA

Okozott már hirdetés akkora felbolydulást, mint amikor Esterházy Péter családja piacra dobta az író legendás házát? Szily László végigjárta a magyar irodalom egyik nagy társasági és buliközpontját, ahol 36 éven át kavarogtak vidám káoszban gyerekek, kutyák, nagynénik, nagybácsik, unokatesók, szerzetesek, barátok és művészkollégák.

Bér csak egy átlagos zsákfalu több száz hektáros, nemzeti kegyhellyé alakított polgármesteri birtokkal, az űrből is látható Trianon-emlékművel, Turul-szobrokkal, egy fideszes képviselő természetkárosító off-road fesztiváljával, és egy különös hotellel, aminek a vendégeit néha egy teve riogatja.

Fotó: Bankó Gábor/444

Az AI-dreamgirlök győzedelmeskednek a halandó szexmunkások emberi esetlensége felett, és ezzel örökre megváltoztathatják azt, ahogyan a nőkről és általában a szexről gondolkodunk.

Kapcsolódó cikkek

Négy kérdés, amin érdemes elgondolkodni Magyar Péterrel kapcsolatban

Rossz ez az egész Orbánnak? Közelebb kerültünk a NER végéhez? Jó lenne ha Magyarországot Magyar Péter vezetné? Jó fej Magyar Péter?

Bede Márton
vélemény
Videó

Magyar Péter: Az elmúlt harminc év legnagyobb politikai és jogi skandaluma derült ki

Magyar Péter összecsapott a kormánymédiával, miután kijött az ügyészségről. Azt mondta, vannak még hangfelvételei, és pereket ígért azoknak, akik azt írják róla, hogy bántalmazta volt feleségét.

Kaufmann Balázs, Kristóf Balázs
video
Élő

Polt lemondását követelte Magyar az ügyészség elé szervezett tüntetésen

Azután hívta ide a követőit, hogy publikálta és átadta az ügyészségnek azt a hangfelvételt, amin a Völner-Schadl-ügyről beszélgetnek Varga Judittal.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Varga Judit reakciója a közzétett hangfelvételre: Magyar Péter hazudik és manipulál

A volt miniszter szerint a volt férje ezzel a felvétellel zsarolta több mint egy éve, majd most a politikai céljai elérése érdekében felhasználta azt. A volt miniszter egy fizikai erőszakot is leír.

Haász János
belföld

Varga Judit: „Ez a hangfelvétel a haza megmentésével kufárkodó, ezt hamisan a zászlajára tűző ember végtelen romlottságáról szól”

Súlyos állításokat tartalmazó, terjedelmes bejegyzést tett közzé az FB-oldalán Magyar Péterről a volt igazságügy-miniszter.

Gazda Albert
belföld

Magyar Péter tagadja a bántalmazást, rágalmazással vádolja Varga Juditot

Egyben arra biztatta volt feleségét, hogy szálljon szembe a kormánnyal, mert egy ország állna mögé.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Gulyás Gergely: Magyar Péter az új Márki-Zay

A betegsége miatt hetek óta nem posztoló miniszternek az is eszébe jutott, ami a kormánylapoknak: „kipukkadt a lufi”.

Haász János
belföld

Már nem Rogán Antal, hanem maga Orbán Viktor Magyar Péter célpontja

Egy nyilvánosságra hozott hangfelvétellel kezdődött, órák alatt megszervezett tüntetéssel végződött az év belpolitikai szempontból messze legmozgalmasabb napja, amelyet menet közben izgalmas közlemények és fb-posztok színesítettek. A keddi események krónikája.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Tüntetők a Magyar Péter-hangfelvétel után: Hol élünk, kérem? Ez egy mocskos rendszer

Több ezren tüntettek Magyar Péter felhívására a Kossuth téren a hangfelvétel közlése után. A tüntetők szerint ha csak a negyede igaz annak, amit hallunk, az is nagyon súlyos. A Hír tv élő adását Mocskos Megafon-skandálás zavarta meg.

Kaufmann Balázs, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Kristóf Balázs
video

Hajdú Péter azt ígérte, ez nem propagandainterjú lesz, aztán a Völner-ügyre mégsem kérdezett rá Varga Juditnál

Pedig közel 2 órán át tartott a beszélgetés.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Hajdú Péter szerint a Frizbi bulvárplatform, ez az, ami nem tette lehetővé, hogy a Magyar Péter-féle hangfelvétel tartalmáról kérdezze Varga Juditot

Megkérdeztük Hajdú Pétert, hogyan született a szerdai Varga Judit-interjú, és hogy a kétórás műsorban miért nem kerültek szóba a közéletileg releváns kérdések.

Fődi Kitti
belföld

Magyar Péter és Varga Judit ütésváltásainak a legnagyobb áldozatai a bántalmazott nők

Attól, hogy Varga Judit tudott róla, hogy ki piszkált bele a Schadl–Völner-ügy irataiba, még lehet bántalmazott nő. Attól, hogy a NER-ből kiugró Magyar Péter meg akarja buktatni a kormányt, még lehet bántalmazó férfi.

Diószegi-Horváth Nóra
publicisztika

„Egyszer majd ez az emlékmű fogja bizonyítani, hogy a bedeszkázott ég alatt nem csak a szemetek tudtak magyarul”

A német megszállási emlékmű sutyiban való felállítására és az ellenemlékmű 10 éves évfordulójára emlékeztek, miközben a sarkon Orbán és Rogán ebédeltek.

Ács Dániel
MŰVÉSZET
Videó

Egyszerre kérdeztük Orbánt és Rogánt Magyar Péter állításairól

A kormányfőt és a propagandaminiszterét Tiborcz István étterme előtt kérdeztük arról, hogy beleavatkoztak-e az ügyészség munkájába a Völner–Schadl-ügyben.

Ács Dániel, Rényi Pál Dániel, Czinkóczi Sándor, Herczeg Márk
video

Varga Juditot tanúként hallgatták ki szerdán az ügyészségen

Hogy Varga mit mondott, Fürcht Pál főügyész nem árulta el a csütörtöki sajtótájékoztatón. „Terhünkre rótták, hogy nem tudjuk, ki az a Tóni, Barbara és Ádám. De igen, tudjuk, hogy kik. Azok, akikről önök is tudnak” - hangzott el.

Benics Márk
belföld

Fürcht Pál főügyész kimondta: tudják, hogy kicsoda Tóni, Barbara és Ádám

„Azok, akikről önök is tudnak” - hangzott el a sajtótájékoztatón, amelyet azután hirdettek meg, hogy tanúként hallgatták ki Magyar Pétert a Völner–Schadl-üggyel összefüggésben.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA
Videó

Mostantól Rogán Antal is tudhatja, ki az a Tóni

Ezzel több mint két éve tartó találgatásnak vetett véget az ügyészség.

Kiss Bence, Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video

„A barátommal nem beszélek annyit, mint Vitézyvel, tudom, hogy nem paktál a Fidesszel”

Karácsony elárulta, Schiffer gyűlöli, a Vétó bekaphatja, Vitézyben egy gramm Fidesz sem maradt – állítja az LMP társelnöke. Nagyinterjú Ungár Péterrel.

Rényi Pál Dániel
interjú

Kidekorálja a kormányzati plakátokat, és ha kell, inkább leülné a büntetését

A pécsi Heindl Péter évek óta küzd a kormányzati plakátkampányok ellen. Különösen zavarja, amikor a kormány iskolai területen hirdeti, hogy az ellenzék háborúpárti. A férfi pere arról is szól, hogy meddig tart a véleménynyilvánítás szabadsága.

444.hu
video

A New York Times videókat mutatott be arról, hogy Bolsonaro két napot töltött a brazíliai magyar nagykövetségen

A felvételek alapján a magyar nagykövettel, Halmai Miklóssal is találkozott. A brazil rendőrség négy nappal korábban elkobozta a volt elnök útlevelét, és letartóztatta két korábbi segítőjét azzal a váddal, hogy puccsot terveztek, miután Bolsonaro elveszítette a 2022-es elnökválasztást.

Herczeg Márk
POLITIKA

A brazil kormány szerint Orbánnak tudnia kellett Bolsonaro bújtatásáról, a rendőrség kineveti a volt elnök védekezését

A magyar kormány nem akar semmit hozzátenni a magyar nagykövetségre két napra beköltöző volt brazil elnök magyarázatához.

Urfi Péter
POLITIKA

A brazil külügyminisztérium belügynek nevezte a magyar nagykövet berendelését Bolsonaro ügyében

De azt megerősítették, hogy bekérették Halmai Miklóst.

Fődi Kitti
külföld

Sosem látott kamatterhek rogyasztották meg az államkasszát februárban

A rekordot jelentő 1700 milliárdos hiányhoz az is kellett, hogy rosszul alakuljanak az áfabevételek, és hogy az állam továbbra se tudjon spórolni saját magán. Van egy tétel, ahol február végére szinte az egész éves keretet elköltötték.

Haász János
gazdaság

Jemen, Vanuatu, Magyarország, ilyesmik: alig pár ország van az egész világon, ahol nincs nő a kormányban

Sejtettük, hogy nem fogunk sok ilyen államot találni, de a végeredmény így is erős. Nemcsak térképünk van, galériánk is, igaz, utóbbiba is csak mérsékelt számú fénykép kerülhetett.

Horváth Bence
POLITIKA

Már mindenki pedofil, de ki tényleg az?

A bicskei ügy nyomán a fél ország pedofilozásba kezdett, de közben nagy a kavarodás a fejekben, hogy mi is a pedofília, és kik a pedofilok. Ezek az összemosások nagyon veszélyesek, és egyáltalán nem segítenek abban, hogy elejét vegyük a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekményeknek.

Fődi Kitti
belföld

Putyinnak muszáj erőt demonstrálnia a terrortámadás után, most még kérdéses, hogy milyen stratégiát fog választani

Az Oroszország-szakértő szerint az ukrán narratíva nem kiemelt eleme a központi kommunikációnak, a bűnbakképzés inkább a közép-ázsiai vendégmunkásokra irányulhat. Csakhogy rájuk nagy szüksége van a gazdaságnak, jelenleg is minimum 9 millióan élnek és dolgoznak az országban.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Az öt halálos áldozattal járó vasárnapi raliverseny biztonsági személyzetének tudnia kellett a tiltott helyen álló nézőkről

A baleset helyszínén kialakított lassító személyzetének érzékelnie kellett a veszélyt. A jegyzőkönyv szerint a tragédia előtt három perccel haladt itt át a tesztelést végző Hoffer Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség raliszakág-vezetője, rendőr alezredes.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Okosba kaphatott A licencet a rendőr alezredes raliszakág-vezetőtől a halálos balesetben részes ifj. Tóth János

A szervezők örülnek a tesztvezetőknek, akik emelt nevezési díjat fizetnek és komoly autókkal érkeznek. Azzal kevésbé foglalkoznak, hogy a pályák kialakítása miatt ők komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Egyszerre kuruc és hollywoodi Rákay Petőfi-filmje, csak az nem világos, mit akar mondani a történelemről azon kívül, hogy bántják a magyart

A fikcióval önmagában nincs baj, azzal már igen, ha nem értik, miről szólt a reformkor és 1848/49. Miért Petőfi lett a legunalmasabb figura, hogy hamisítják meg március 15-ét, miben más ez, mint Rákosi kurzusfilmje? Interjú Katona Csaba történésszel és Vaderna Gábor irodalomtörténésszel a Petőfi-kultuszról, valóságról, fikcióról és Rákay 6 milliárdos mozijáról.

Kolozsi Ádám
kult

Vidáman bulizó kísértetek az elhagyatott Esterházy-villában

Okozott már apróhirdetés akkora felbolydulást, mint amikor Esterházy Péter családja piacra dobta az író legendás rómaifürdői házát? Ez volt a magyar irodalom egyik nagy társasági és buliközpontja, ahol az impozáns növényzet és a zegzugos helyiségek között 36 éven át kavarogtak vidám káoszban gyerekek, kutyák, nagynénik, nagybácsik, unokatesók, szerzetesek, barátok és művészkollégák. Végigjártam.

Szily László
könyv

„Szerényen úgy szoktam mondani, hogy letettünk valamit a nemzet asztalára”

Bér csak egy átlagos zsákfalu több száz hektáros, nemzeti kegyhellyé alakított polgármesteri birtokkal, az űrből is látható Trianon-emlékművel, Turul-szobrokkal, egy fideszes képviselő természetkárosító off-road fesztiváljával, és egy különös hotellel, aminek a vendégeit néha egy teve riogatja.

Bankó Gábor
Belföld

Az AI nem szexuális forradalom, az AI egy elvtelen strici

Az AI dreamgirlök győzedelmeskednek a halandó szexmunkások emberi esetlensége felett, és ezzel örökre megváltoztathatják azt, ahogyan a nőkről és általában a szexről gondolkodunk.

Solti Hanna
SZEX

Borízű hang #164 [hosszú]: A Fidesz murinnyója és a kocsonyás angolna

Nyálkás, kígyószerű halak saját levükbe dermedve, és nyálkás, kígyószerű politikusok sótlanul. Nem, egyláltalán nem kell több Mészáros Lőrinc és Szíjj László Magyarországnak, mert nem termelnek, hanem csak lehúznak. Magyar Péterről jobb nem beszélni.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Borízű hang #164 [rövid]: A Fidesz murinnyója és a kocsonyás angolna

Kedd van, szabad a Borízű. Nyálkás, kígyószerű halak saját levükbe dermedve, és nyálkás, kígyószerű politikusok sótlanul. Nem, egyláltalán nem kell több Mészáros Lőrinc és Szíjj László Magyarországnak, mert nem termelnek, hanem csak lehúznak. Magyar Péterről jobb nem beszélni.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast