Kedves olvasók, jó reggelt! Mióta publikáltuk a kegyelmi ügyet kirobbantó cikkünket, pontosan két hónapja, nem volt ilyen nyugodt időszak a magyar közéletben, mint ez az ünnepi hosszúhétvége. Becsüljük meg!
Az elmúlt három napban békebeli hangulatban jelenhettek meg cikkeink, és az elemző jellegű, nagyobb anyagok mellett feltűnően sok, úgymond, feltörekvő művészt mutattunk be.
Tényleg szívderítő ránézni kulturális aloldalunk, a Jó blog címlapjára, csupa vonzó projekt és sok fiatal arc.
Duplázhat-e Von der Leyen a Bizottság élén? És kicsoda Nicolas Schmit? A júniusi EP-választás után új elnöke lesz az Európai Bizottságnak. A pozícióra leginkább esélyes Ursula mellett befuthat egy most még ismeretlen külső szereplő is.
Belső dokumentumok alapján mutatjuk be, mely uniós tagállamok vettek volna el még több forrást Magyarországtól.
Értelmetlen, túlárazott, bizonytalan megtérülésű projektekre költenék Lázárék az uniós vasútfejlesztési forrásokat. Hiába vonták be a civilszervezeteket az előkészítésbe, a végleges lista összeállításánál a szakmai érvek helyett a debreceni lobbi győzött.
Töredékére esett lakástámogatások, elinflált családi pótlék – Haász János mutatja be, milyen valójában a „nagy segítség a magyar családoknak”, miközben a természetes népességfogyás nálunk az egyik legnagyobb mértékű Európában.
A makói polgármester simán lenyomta az elbizakodott Szentgyörgyvölgyi Pétert: az annak idején egy csodálatos faszoborral az országos hírekbe bekerült fideszes polgármester, Farkas Éva Erzsébet 12 oldalon hozott össze 21 találatot.
Pazar panorámájú ingatlant vásárolt Rogán Antal ügyvéd barátja a Hármashatár-hegyen. Az Udvarház éttermet 2021-ben bezárták, elvileg csak átmenetileg, de azóta nem nyitott ki újra.
Elértünk az unokázós csalások következő szintjéhez. A mesterséges intelligencia segítségével klónozzák szeretteink hangját, hogy ijedtünkben ész nélkül utaljunk kisebb-nagyobb összegeket random bankszámlákra.
Bede Márton listája a valaha volt legidegesítőbb Barcelona-játékosokról – 35 év szurkolás után. A Borízű podcast három arca felpróbálta a Magyar Péter-féle Orbán-buktató Ray-Bant, egyelőre látványos következmények nélkül.
Pont 10 éve Ács Dani megmutatta egy 4 évesnek az új 4-es metrót, és anno szintén ő videózott a már akkor sem oly fiatal Fiatal Demokraták 20. születésnapján. A régi szép idők, amikor még újságírókat engedtek Orbánék közelébe!
A Down-szindrómások világnapja alkalmából a Jeti Mozi bemutatja Dobray György Ketten című dokumentumfilmjét. A film egy Down-szindrómás pár, Cili és Marci mindennapjait mutatja be, akik teljesen önálló életet élnek, amelyben fontos szerepet játszik az önkifejezés és az egymás iránti szeretet.
Hírleveleinkre fel is lehet ám iratkozni!
Mikulán Dávid és Révész Bálint 12 éven át forgatott dokumentumfilmet egy nehéz körülmények között élő, problémás ferencvárosi kisfiúval. A KIX-ben – ami egy tragédia miatt majdnem el sem készült – egy 8 éves utcagyerekkel együtt kezdjük felfedezni a várost, és a fiú a szemünk előtt érik férfivá.
Milyen esélyeik vannak a nemzetiségi kultúráknak a fennmaradásra a folyamatos népvándorlás és a globalizáció világában? Horváth Katalin Fanni éveken át fotózta az osztrák határ menti Pinka-völgy lakóinak életét, fotói erről a küzdelemről és a lehetséges kiutakról is mesélnek.
Több év koncertezés után kijött a Hocuspony első albuma. Elmentünk a lemezbemutató koncertre, hogy a terepen fejtsük meg a szőrös férfiak és a muppetszörnyek rejtélyét.
Részlet a szerző megjelenés előtt álló önéletrajzi regényéből, amelyet a Jelenkor folyóirat jóvoltából olvashatnak a 444-en.
Napindító válogatásukkal számos felmerülő élethelyzethez kínálnak zenei alapot.
A júniusi EP-választás után új elnöke lesz az Európai Bizottságnak. A pozícióra Ursula von der Leyennek van a legtöbb esélye, de könnyen előfordulhat, hogy a befutó egy most még ismeretlen külső szereplő lesz.
„Az agrárpénzekhez miért nem nyúltak? Azok nincsenek veszélyben?” – kérdezte többek közt a holland kormány, mielőtt 2022 végén megszavazták 6,3 milliárd euró felfüggesztését.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium infrastruktúra- és járműpark-fejlesztésre költi az uniós közlekedésfejlesztési forrásokat. Hiába vonták be a civilszervezeteket az előkészítésbe, a végleges lista összeállításánál a szakmai érvek helyett a debreceni lobbi győzött.
A költségvetési beszámolók szerint az idei év első két hónapjában 126 milliárddal kevesebb ment lakástámogatásra, mint tavaly. A családpolitikai alap kiadásai szinte csak annyival nőttek, amennyi a babakötvények magasabb kamataiból fakad.
Csak négy uniós tagállamban volt rosszabb a helyzet, mint nálunk. Sok megyében az ideális érték kétharmadát sem éri el a teljes termékenységi mutató, a legrosszabb Budapesten a helyzet.
Az annak idején egy csodálatos faszoborral az országos hírekbe bekerült fideszes polgármester, Farkas Éva Erzsébet 12 oldalon hozott össze 21 találatot.
Az Udvarház éttermet 2021-ben bezárták, elvileg csak átmenetileg, de azóta nem nyitott ki újra.
Elértünk az unokázós csalások következő szintjéhez. A mesterséges intelligencia segítségével klónozzák szeretteink hangját, hogy ijedtünkben ész nélkül utaljunk kisebb-nagyobb összegeket random bankszámlákra.
Aki volt már kamasz, élt párkapcsolatban, vannak gyerekei, tudja, hogy igazán az bírja felidegesíteni, akit nagyon szeret. Akinek csapata van, azt is tudja, hogy a legelkeserítőbb futballélmények nem valamelyik ellenfélhez, hanem elsősorban a sajátjainkhoz kötődnek.
Felpróbáljuk a Magyar Péter-féle Orbán-buktató Ray-Bant, hátha. Kihátrálunk az angolnakocsonyából, Lázár János-fanklubot alapítunk, rally-és offroad-ellenes kirohanások, Magyarországot keresi a brazil sajtó.
Ebből pedig készült egy 4 perc 44 másodperces videó. Azóta a metrómániás Bencéből szuper kamasz lett.
1988. március 30-án egy Ménesi úti alagsorban kezdődött az, ami ma a Holdról is látszik. Mi a húszéves önmagukkal köszöntjük ma őket.
A Down-szindrómások világnapja alkalmából a Jeti Mozi bemutatja Dobray György Ketten című dokumentumfilmjét. A film egy Down-szindrómás pár, Cili és Marci mindennapjait mutatja be, akik teljesen önálló életet élnek, amelyben fontos szerepet játszik az önkifejezés és az egymás iránti szeretet.