Egy cseh miniszter szerint több ezerszer próbálta szabotálni Oroszország az európai vasutakat az ukrajnai agresszió kezdete óta

külföld

Oroszország több ezer kísérletet tett arra, hogy beavatkozzon az európai vasúti hálózatokba az EU destabilizálása és a kritikus infrastruktúra szabotálása érdekében, mondta a cseh közlekedési miniszter, Martin Kupka a Financial Timesnak. A hekkertámadások azóta történtek, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök 2022 februárjában elrendelte Ukrajna teljes körű lerohanását.

A korábbi hekkertámadások miatt a jegyrendszerek működésképtelenné váltak, és aggodalmakat keltettek a jelzésekbe való sikeres beavatkozással kapcsolatban, ami súlyos baleseteket okozhatott. Az európai energetikai infrastruktúra destabilizálására irányuló orosz kísérletek jól dokumentáltak, de a közlekedési hálózatokba való beavatkozásról kevesebb szó esett, írja a Financial Times.

Az EU Kiberbiztonsági Ügynöksége tavaly márciusban tette közzé első jelentését a közlekedést fenyegető veszélyekről. Ebben az állt: „a vasúti társaságok ellen egyre nagyobb arányban történtek támadások, elsősorban Oroszország ukrajnai inváziója miatt”.

A jelentés szerint oroszbarát hekkercsoportok jelentős kibertámadásokat követtek el a lettországi, litvániai, romániai és észtországi vasúttársaságok ellen. De Kupka szerint a České dráhy is azt közölte a kormánnyal, hogy egyre több kibertámadás érte a digitális infrastruktúráját, ezért folyamatosan erősítenie kell a kiberbiztonságát.

Prága egyre keményebben lép fel az orosz befolyásolási kampányokkal szemben. Ennek egyik leglátványosabb intézkedése a Voice of Europe nevű médium elleni fellépés volt. Az oroszbarát propagandát folytató oldal elleni eljárásnak magyar politikai vonatkozása is van, miután kiderült, hogy magyar politikusok is kaphattak pénzt a Kreml narratívájának terjesztéséért, egy lapértesülés szerint még egy NKA által támogatott orosz propagandaoldal ellen is nyomoz a kémelhárítás.

Kupka arról is beszélt, hogy Prága egy olyan nagysebességű vasútvonal építését tervezi, ami négy óra alatt kötné össze Berlint, Prágát és Bécset. A beruházásnál korlátozzák bizonyos külföldi cégek pályázati lehetőségeit is: „Ez nem olyan, mint egy tiltás, de mi inkább az európai cégeket preferálnánk… A digitális alkatrészek és a jelzőrendszerek esetében is határozottan korlátozást követeltünk meg, mivel ez a kritikus infrastruktúra része”. A vonal az első a nagysebességű vasúti projektek sorában, amelyek végső soron Közép-Európát kötnék össze Ukrajnával, Moldovával és a Nyugat-Balkánnal.

Kapcsolódó cikkek