Hétfő reggeltől előválasztást tartanak a XII. kerületben, és vasárnap estig lehet szavazni, akár online is ezen a linken.
A szavazók Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP), Farkas Csaba, a Momentum, valamint Visi Piroska civil szervezetek jelöltjére szavazhatnak. Az LMP-s Kendernay János végül visszalépett. A nyertes Fonti Krisztina alpolgármesterrel mérkőzik majd meg a júniusi választásokon, miután februárban Pokorni Zoltán addigi polgármester bejelentette, hogy nem indul júniusban, és visszatér a tanári pályára.
Néhány napig Kovács Gergely indulása is kétséges volt, ugyanis egy a Kutya Párton belüli belső konfliktus miatt, március elején visszalépett az indulástól. (via Magyar Narancs)
2006 óta vezette a kerületet.
Korábban bejelentette, hogy nem indul a XII. kerületi polgármester-választáson.
Belső feszültségek vannak a pártban azután, hogy ellehetetlenült Kovács polgármester-jelöltsége.
A tagság nem támogatta, hogy Kovács Gergő elinduljon az előválasztáson.