A volt miniszterelnök fia 2021-ig milliárdos költségvetési támogatást kapott az államtól az Antall József Tudásközpont működtetésére, amit azután vontak meg tőle, hogy kiderült, közpénzből járta a világ luxushoteleit, alapítványi pénzből költöttek magánkirándulásokra, magánkórházra, professzionális fényképezőgépekre és márkás bőröndökre is. A költéseiket már a NAV is vizsgálja, szóval nem csoda, ha kiábrándult a Fideszből, pedig korábban az intézményben már azért is kirúgással fenyegettek egy munkatársat, ha lájkolta az olimpiaellenes kezdeményezést.
Antall Péter most Magyar Péter egyik bejegyzése alatt fejtette ki, miért látja úgy, hogy elfáradt a kormányzás. Szerinte Magyar pártja nagyon sok szavazatot fog kapni, mert óriási a bizalom. „Tudtam mindig, OV a valós alternatíva hiánya miatt nyert, Viktor, Fleto/Dobrev a NER része (Putyin világa)! Egészen mást kell csinálni az országban, másokkal” - írta.
„Elfáradt ez a kormányzás! Nincs új ötlet, pihenni kellene! Teljesen új generáció jön be, rengeteg a képzett , világotlátott ember az új generációban! Olyan iskolákkal - egyetemmel amiről mi nem is álmodoztunk. OV is fiatalít , sajnos eljött számunkra ez az időszak!”
Antall Péter egyébként a 2022-ben is azt jósolta, hogy a gazdasági helyzet miatt a Fidesz fél megnyerni a választást.
A jó erkölcsbe ütközik, ahogy az állami milliárdokat költötték - jelentette ki Gulyás Gergely, akinek minisztériuma az Antall Péter vezette intézet fő támogatója volt.
Antall Péter sokáig rendes állást sem talált magának, de az elmúlt tíz évben milliárdokat kapott az Orbán-kormánytól az intézete. A Direkt36 belső dokumentumok megszerzésével tárta fel Antallék költekezését.
A kormány már korábban arra jutott, hogy „a jó erkölccsel nem egyeztethető össze” a gazdálkodásuk, bár „a törvényi kritériumoknak megfelelt”.
Antall József miniszterelnök fia szerint fontos a szabad véleménynyilvánítás, csak inkább ne legyen nyilvános, mert kevesebb pénz jöhet a Miniszterelnökségtől.
Antall József fia szerint Orbán Viktor a gazdasági helyzet miatt eleve a bukásra játszik.