A közelmúltban Marosi Beatrix korábbi megbízott igazgató helyett Tóth János vette át a Belső-Pesti Tankerületi Központ irányítását, írja a Telex. Marosi a tankerület honlapja szerint szakmai vezetőként dolgozik tovább. A lap úgy tudja, a váltás április második felében történt.
Marosi neve akkor került bele a hírekbe, amikor az a tankerületi igazgatósága idején rúgtak ki rendkívüli felmentéssel öt tanárt a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, egy-egy tanárt az Eötvös és a Vörösmarty gimnáziumból a polgári engedetlenségek miatt. Az öt kölcseys tanár október végén adta be a munkaügyi keresetét, Molnár Barbara, Ocskó Emese, Palya Tamás, Sallai Katalin és Törley Katalin alapjogi és munkaügyi érvekkel támasztották alá, miért volt jogellenes, diszkriminatív, aránytalan és szabálytalan az elbocsátásuk. A kirúgott tanárokat a Magyar Helsinki Bizottság képviseli a perben.
Egy március végi tárgyalási napon a Kölcsey igazgatója azt vallotta: Marosi Beatrix azt mondta, hogy ő csak felülről kapott instrukciók alapján cselekszik. A tárgyaláson, bár beidézték, Marosi nem jelent meg, az ügyvédje szerint betegség miatt. Az ügyvédje viszont tagadta, hogy Marosi ilyen kijelentést tett volna.
Azért, mert többször is polgári engedetlenségben vettek részt. Ketten biztosan bíróságra mennének.
Úgy tudják, hogy a helyükre azóta sem vettek fel új tanárokat.