A Tanítanék felhívására adományozók egy nap alatt összeadták a tanárok ötmilliós perköltségét.
A szülők hetek óta próbálják elérni a fűtés javítását, de a tanker azt üzente: megvan a megoldáshoz szükséges kompetenciájuk.
Két évvel a kereset benyújtása után végül nem született ítélet Kölcsey Ferenc Gimnázium öt kirúgott tanárának ügyében. November 8-án dönt erről a bíróság. A Fővárosi Törvényszék a pénteki tárgyalás előtt, az utolsó pillanatban, az ítélethirdetés előtt váltott bírót, Marosi Beatrix pedig már nem a Belső-Pesti Tankerület vezetője.
A vád szerint a tankerületi dolgozó közbeszerzési eljárásokat manipulált.
A Telex úgy tudja, néhány hete történt a váltás.
Annak a tankerületnek, amelynek a gazdasági vezetőjét korrupciós bűncselekmények miatt nemrég őrizetbe vették.
Marosi Beatrix meghallgatásával folytatódott az öt kirúgott kölcseys tanár pere. A bíró alaposan megizzasztotta a tankerület vezetőjét, aki nem tudta megmondani, mi a polgári engedetlenség célja, ahogy azt sem, hogy mi alapján választotta ki, hogy kiket rúg ki.
Marosi Beatrixnak azért az még belefért, hogy kirúgja állásából az eddig Csepelen tanító és polgári engedetlenségben részt vevő egyik tanárt.
Folytatódik az Eötvös József Gimnázium és a Vörösmarty Mihály Gimnázium két elbocsátott tanárának pere, akik munkaügyi pert indítottak a Belső-Pesti Tankerület ellen.
Tudjukki, akinek saját kérésére nem írhatjuk le a nevét, némi önellentmondásba keveredett, amikor előbb azt mondta, nem tudja, mit csinált szeptember 1-én az egyik kirúgott tanár, majd határozottan közölte, hogy nem dolgozott.
A tanárok válaszlevelet vittek Marosi Beatrix tankerületi vezetőnek, szülők és diákok álltak ki mellettük.
Mondatról mondatra leellenőriztette a szöveget, úgy tűnik, több mint a harmada jelölés nélkül lett átemelve máshonnan.
Folytatódnak a tiltakozások a tanárokkal való bánásmód és az oktatás helyzete ellen.
Mondván, a tankerület sem szól bele a polgármester munkájába.
Félreértés volt, írja a tankerület.