Kedden jött ki a Nézőpont Intézet új kutatása: ezek szerint a legvalószínűbb EP-listás eredmény: Fidesz 48 százalék, Tisza 21, DK 12, Kutyapárt 7, Mi Hazánk 5, Momentum 1. Meglepte valami?
A Tisza Párt erősödése látványos, egyértelműen 20 százalék feletti pártról beszélünk: minden ellenzéki párttól el tudott vinni szavazókat. Az ellenzéki erősorrend is stabilizálódni látszik. Magyar Péter pártja az első, Gyurcsány Ferenc pártja a második, és nálunk a Kutyapárt is stabilan 5 százalék felett jár, a Momentum esélytelen. Aki aggódhat az EP-mandátum miatt, és kétséges, hogy megugorja-e a küszöböt, az a Mi Hazánk, de az esetükben mindig hozzá kell tenni: szubkultúra az övék, ami a kutatók számára nehezebben elérhető választókat takar. 2022-ben is kevesen látták, hogy bejutnak.
A másik tanulság, hogy a városi legendákkal szemben a Fidesz nincs rossz állapotban: a 48 százalék egy százalékkal magasabb is, mint amit előzőleg mértünk. Az összérték így is kevesebb, mint amihez hozzászokhattak az EP-választásokon – 2009 óta mindig 50 felett volt a Fidesz –, de armageddonnak ezt azért nem nevezném.
Mennyi szavazót vitt el a Fidesztől a Tisza?
Szerintünk nem vitt el szavazót – látványosan, érdemben nem. Vannak peremszavazók, akik 2022-ben a Fideszre szavaztak, de tavaly már nem számítottak kormánypártinak, közülük felszívhatott valamennyit Magyar Péter és a pártja, de nem ez a meghatározó. Egyszázaléknyi EP-szavazó nagyjából 50 ezer polgár, ennyit az átzsilipelők aránya biztos nem ér el.
Akkor kik a Tisza szavazói?
Az én képletem a Tiszára nagyjából ez: 2018-as Jobbik mínusz Mi Hazánk plusz Momentum. Volt kutatás, ami 2-3 százaléknyi, 2022-ben még fideszes szavazót is lát a Tisza táborában, de retrospektíve nehéz feltárni, hogy egyes választóknak miként alakultak a preferenciáik. Vagy nem emlékeznek, mert rég volt, vagy rosszul emlékeznek, vagy gyakran nem mondanak igazat.
A legtöbb kutatócég, köztük a Medián vagy a Republikon, egyetért azzal, hogy a Fidesz erodálódik – kivéve a kormányzati megbízásból élő Nézőpontot.
Van egy íratlan szabály a közvélemény-kutatók között, hogy nem kommentáljuk egymás adatait, de azt azért el kell mondanom: elég meglepő adatok jelentek meg a napokban – például a Závecz Researchtől, ahol 33 százalékra teszik a biztos pártválasztó fideszeseket. Ez több mint váratlan lenne, hogy finoman fogalmazzak. Persze lehet, hogy a közleményben használt választói alapsokaság sem szerencsés, mert kihagyja a rejtőzködő, de aktív szavazókat. Mi a legvalószínűbb EP-listás eredményeket publikáltuk, ott áll a Fidesz 48-on. Ha mi is csak a biztos pártválasztók körében publikálnánk az adatainkat, az 50 feletti Fidesz-támogatásnak felelne meg.
Harminc év alatt sosem történt olyan, hogy egy párt néhány hét alatt 0-ról 20 százalék fölé repüljön, és még nem tudni, hol tetőzik a Tisza. Valamilyen elégedetlenséget ez bizonyára tükröz.
Azok elégedetlenek, akik régen is elégedetlenek voltak. A Tisza-jelenség a 2018-as Jobbik táborából építkezik. Van egy terjedelmes, Vona Gábor politikai exitje után magára maradt választóréteg, amely elégedetlen az ellenzéki kínálattal, és most meglátta az új Vona Gábort Magyar Péterben. Hozzájuk csapódnak a csalódott momentumosok, akik az elmúlt két évben azt látták, hogy a pártjuk képtelen előrelépni. Kicsit a karakterben is látok hasonlóságokat: más irányból, de Vona és Fekete-Győr András egyaránt új Orbán Viktorként próbálta megformálni magát a nyilvánosságban. Magyar is ezt a terméket árulja most.
Két, éveken át épített női politikust vett le a pályáról a kormány, tömegek előtt vált láthatóvá a rendszer igazi természete, heteken át kóválygott a politikai vezetés. Nehéz elhinni, hogy ez ne ártott volna a Fidesznek.
Nem mondom, hogy nem ártott: volt bizonytalanság és orientációs válság a szavazótáborban. De olyan éles az elválasztó vonal a fideszesek és nem fideszesek között, hogy ettől nem fognak tömegek átpártolni a kormánypárttól az ellenzékhez. Legfeljebb meginognak. A kérdés továbbra is az, ami volt 2022-ben, hogy az emberek Orbán Viktort akarják-e miniszterelnöknek, illetve politikai vezetőnek, vagy valaki mást. A törzsszavazókat nehéz megingatni ebben a kérdésben. Ehhez persze foglalkozni kell velük, és ennek néhány hét zavar után neki is látott a kormánypárt azzal, hogy új irányt adott.
Mi az új irány?
Ez elég egyértelmű: a háború és a béke kérdését teszi a kampány központjába a kormány.
Ez új irány?
2022-ben is ez volt a fő téma, de most újra ez látszik alkalmasnak arra, hogy mobilizálja a törzsbázist.
Mintha kifogytak volna az ötletből a kormánypárti kreatívok, és kommunikációs kényszerpályán mozogna a kampány: az egyetlen lehetséges dologról beszélnek.
Hiba volna alábecsülni a háború jelentőségét: ez olyan téma, amiben 80-90 százalék egyetért a Fidesszel. Azt tagadni, hogy nem foglalkoztatja az embereket, vagy nem valódi kockázat, esélytelen. Még az sem kizárt, hogy a választások előtt is szignifikánsan romlani fog a biztonságpolitikai helyzet a régiónkban.
Ön érti, hogy pontosan mi történt a kegyelmi ügyben?
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Formailag minden rendben.
Nem meglepő módon Gyurcsány.
„Ami ebben az esetben történt, ahhoz nekem nincs közöm. De ha mégis van, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem.”