A sajtótájékoztatóján Szijjártó Pétert nem beszélt arról, hogy korábban miért nevezte kampányhazugságnak az orosz titkosszolgálatok hackertámadását, aminek a bizonyítékával csütörtökön szembesítettük, de előtte a Telexnek az utcán, rendőrök mögül kiabálva sikerült ezt tőle megkérdeznie, és a külügyminiszter azt mondta: „Mert az volt.”
Szijjártó tehát beleállt a korábbi hazugságba, holott a Nemzetbiztonsági Szolgálat korábbi igazgatójának jelentése bizonyítja, hogy több orosz titkosszolgálat is sikerrel lopott adatokat a külügy informatikai rendszeréből.
Menczer Tamás is kampányhazugságnak nevezte annak idején az erről szóló hírt. Most az RTL Híradó kérdezte arról, hogy miért tagadták le az orosz hackertámadást, de a Fidesz kommunikációs igazgatója lényegében minden kérdésre azt mondta, hogy nemzetbiztonsági kérdésben minden esetben a magyar érdek szerint cselekednek.
Ugyan ezt „a konkrét ügytől is elvonatkoztatva” mondta, de abból két opció következik:
Ez a legmagasabb kitüntetés, amit külföldi állampolgár kaphat Oroszországban.
Ha választás közeledik, akkor mindig hackertámadásokkal jön elő az „ellenzéki média” – mondta a külügyminiszter, aki két éve kampányhazugságnak nevezte egy nemzetbiztonsági támadás tényét.
Részletes dokumentumokat ismertünk meg, amelyek bizonyítják, hogy Oroszország titkosszolgálatai kiterjedt kibertámadásokat hajtottak végre a magyar külügy ellen. Ezzel Szijjártó Pétert is szembesítettük, aki most már nem tagadott, egészen más taktikát választott.
A Fidesz nem egyszerűen a költségvetés állapotáról hazudott, mint 2006-ban az MSZP. Magyarország biztonságát érintő kérdésben nem mondtak igazat. A külügyminiszter fenyegető reakciója lényegében ennek a beismerése.