Lezárták az angliai Oxford Egyetem Wellington téri épületét az Oxford Action for Palestine több száz palesztinpárti aktivistájának egyetemfoglalása miatt. A csoport találkozót követel az egyetem vezetőségével, hogy felülvizsgálják az intézmény „gázai-izraeli háborúval kapcsolatos politikáját”.
A rendőrök nagy számban vonultak a helyszínre.
Az események azután eszkalálódtak, hogy Minouche Safik, az amerikai Columbia egyébként muszlim származású rektora az április közepi kongresszusi meghallgatásán arról beszélt, hogy „nem tűrik az antiszemita fenyegetéseket, transzparenseket és egyéb jogsértéseket” az intézményben, majd a fokozódó tiltakozások miatt kihívta a rendőrséget a kezdetben a gázai áldozatokért tüntető hallgatókra.
A palesztinpárti, Izrael-ellenes tüntetések a gázai-izraeli háború elleni tiltakozásokból nőttek ki, legfőbb konkrét követelésük az izraeli cégekkel fennálló egyetemi együttműködések megszüntetése. A tüntetések a beszámolók szerint kisebb incidenseken túl alapvetően békések voltak addig, amíg a rendőrség nem avatkozott be, a hatóságok egyre erőteljesebb fellépése azonban olaj lehet a tűzre.
Az iszlamista merényletet túlélő Salman Rushie indiai-brit író a napokban egy nagyinterjúban figyelmeztette a „szabad és független Palesztináért” tüntető diákokat, hogy bár ő maga is régóta támogatja egy palesztin állam létrejöttét, nem szabad elfelejteniük, hogy ezekkel a követelésekkel egy „fasiszta” terrorszervezetet - a Hamászt - támogatják.
Május elejéig az Egyesült Államok ötven legnagyobb egyeteméből több mint huszonötben szerveztek palesztinpárti - gyakran erőszakba torkolló és Izrael-ellenes felhangú - tüntetéseket diákcsoportok, a legtöbbet az ország északkeleti partvidékének egyetemein és Kaliforniában. Összesen közel kétezer-ötszáz hallgatót és tüntetőt tartóztattak le a tiltakozásokkal összefüggésben, többek közt a Harvardon, a Columbián és a kaliforniai Állami Műszaki Egyetemen is.
A Columbia úgy próbált elébe menni a tiltakozásoknak, hogy inkább átállt távoktatásra, a Dél-Kaliforniai Egyetemen pedig lemondták a diplomaosztó ünnepséget, amin hagyományosan több mint hatvanezer ember vesz részt.
(BBC)
Az egyetemek a gázai háború kitörése óta próbálnak egyensúlyozni a szólásszabadság biztosítása és az antiszemitizmus elleni fellépés között. Eddig inkább megengedők voltak a palesztinbarát tüntetésekkel, most azonban több intézmény is változtat a taktikáján.
Erőszakos rendőri fellépésről és drónos megfigyelésekről számolnak be a hallgatók,.Trump helyesli a keménykedést, de Bidennek nagyon rosszul jön az egyetemi eszkaláció.
Az iszlamista merényletet túlélő indiai-angol írót az Afganisztánéhoz hasonló iszlamista rezsimekre emlékeztetné egy ma létrejövő palesztin állam.
Mint a közel-keleti konfliktusoké általában, ennek a szlogennek az értelmezése is attól függ, ki mondja, és kinek. A folyótól a tengerig, a Hamász 2017-es alkotmányától az izraeli kormánypárt trollkodásáig.