„Ez egy klasszikus álhírterjesztés, ami minden valóságalapot nélkülöz. Kamerák telepítéséről semmilyen megállapodás nem született, a kínai elnök magyarországi látogatása során egyetlen fórumon sem volt napirenden még csak hasonló téma sem” – ezt reagálta Paczolay Máté külügyi szóvivő, miután csütörtökön megírtuk, hogy a VSquare információi szerint Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök arról is megegyezhettek, hogy „fejlett AI-val, például arcfelismerő szoftverrel ellátott térfigyelő kamerákat is telepíthetnek Magyarországra a kínaiak”.
Belgrádban 2019-től indult el a kínai Huawei arcfelismerő képességgel bíró térfigyelő kameráinak telepítése, és bár az arcfelismerő funkciót hivatalosan nem használják, a hatóságok ezt bevetve szabtak ki bírságokat tüntetőkkel szemben.
A VSquare szerint ez aggaszthatja a NATO-szövetségeseket, ha a kínai hadsereghez/hírszerzéshez köthető, akár nyugati szankciók alatt álló techcégek is szerepet kapnak ebben.
Orbán Viktor a kínai közbiztonsági miniszterrel tárgyalt a két ország közötti rendészeti és biztonságpolitikai együttműködés jövőjéről. Egyik szomszédunk a területen már évek óta együtt dolgozik a kínaiakkal. Ennek köszönhetően Szerbia utcáit több ezer kínai gyártmányú térfigyelő kamera monitorozza.