Nagy kihívást jelenthet az Euroleasing Zrt.-nek annak a tulajdonában lévő luxusjachtnak a megszerzése, melyen tavaly nyáron Mészáros Lőrinc és felesége, Várkonyi Andrea pihent. A Rose d'Or névre keresztelt, átszámítva 27 milliárd forintba kerülő luxusjacht fedélzetén még tavaly fotózta le kollégánk a házaspárt nyaralás közben.
A fotók megjelenése után derült ki, hogy a hajó papíron biztosan nem a leggazdagabb magyar tulajdonában áll, noha nem is áll nagyon távol tőle. Máltai iratokból derült ki, hogy a hajó az Euroleasing Pénzügyi Szolgáltató Zrt. lízingtársaság nevén van, ennek pedig egyedüli tulajdonosa a Mészáros Lőrinchez kötődő MBH Bank. A Superjachtfan jachtfigyelő portálon korábban megjelent információk szerint egyébként a 62 méteres, 12 kabinos, 14 fős legénységet foglalkoztató, 27 milliárd forintba kerülő Rose d'Or éves fenntartási költsége a 2,4 milliárd forintot is elérheti.
A hajó még tavaly nyáron került az Euroleasing birtokába, pedig már akkor sem voltak túl fényesek a cég számai, hiszen az akkor ismert beszámolója szerint jókora veszteséggel zárta 2022-t. A helyzet a friss számok alapján csak tovább romlott. Bár jelentősebb mértékben növelte a bevételeit a társaság, ez csak arra volt elég, hogy a szintén megugró kiadásokat fedezzék.
A bevételek a korábbi 17 milliárd forintról 32 milliárdra ugrottak, a végeredmény a 2022-es 1,8 milliárdos veszteség után tavaly 1,9 milliárd forintot is meghaladó mínusz lett. Ez a tetemes veszteség már csak azért is meglepő, mert tavaly úgy általában a pénzügyi szektornak igencsak jó éve volt, és bőséges nyereségeket termeltek a vállalkozások.
Hogy ebben mekkora szerepe van a luxusjacht megszerzésének, az nem derül ki a dokumentumokból. Mindenesetre a dokumentumok szerint az orosz-ukrán háború, valamint két kormányzati döntés is kihívások elé állította a társaságot. A háború miatt szükség volt az esetlegesen felmerülő fizetési nehézségekből adódó kockázatok gyors beazonosítására és az esetleges veszteségek minimalizálására.
A kormány által korábban bevezetett extraprofitadó, valamint a vállalati piaci hitelekre is kiterjesztett kamatstop okozott érzékelhető anyagi terhet a cég számára. Extraprofitadóként 2022-ben 786 milliót, 2023-ban pedig 336 milliót kellett befizetnie az Euroleasingnek az államkasszába. A 2022 októberében bevezetett és eredeti tervek szerint 2023 júniusáig tartó kamatstop összességében 600 millió forintos veszteséget okozott a cégnek, a 2023 júniusi meghosszabbítás 333 millió forintos mínuszt okozott. Az idei évre számításaik szerint 18 millió forintos mínusz keletkezhet a kamatstop miatt.
Vagyis összességében a kormányzat két intézkedésén két év alatt kicsivel több mint 2 milliárd forintot bukott az Euroleasing.
Frissítés:
Az Euroleasing szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében jelezte, hogy az Euroleasing Zrt. csupán az Euroleasing Csoport egyik tagja, így az Euroleasing Zrt. pénzügyi jelentésében nem szerepelnek a többi lízingcég 2022. január 1-jét megelőzően létrejött szerződései, ezért az Euroleasing Zrt. idézett pénzügyi jelentéséből nem lehet teljes képet kapni az Euroleasing Csoport eredményességéről.
A cég közlése szerint az Euroleasing Csoport tagjai által kezelt szerződések száma 2023 végén meghaladta a 80 ezret, míg ügyfeleinek száma az 50 ezret, adózott eredménye 2023 végén elérte a 6 milliárd forintot és a kezelt portfólió túllépte az 560 milliárd forintot, ezzel a csoport stabil eredménnyel zárta a 2023-as évet. Az Euroleasing, a lízingpiac más szereplőihez hasonlóan, banki refinanszírozásból fizeti az általa megvásárolt eszközöket és nem az árbevételéből.
Az egyedi tervezésű luxushajón nincs ársapka, majdnem 30 milliárd forintba kerülhetett, és még nagyobb, mint az elődei. Mészáros Lőrincet és családját találtuk rajta.
A máltai iratok szerint a Rose d’Or tulajdonosa az Euroleasing Zrt., aminek egyetlen részvényese az MBH Bank.
Reméljük, nem kell becsapni a zaciba!