A Mi Hazánk új jobboldali frakciót hozna létre a német AfD vezetésével az EP-ben – mondta el az RTL Híradónak Toroczkai László, aki szerint nem kérdés, hogy a pártja bejut az Európai Parlamentbe.
A pártelnök-listavezető – aki a köztévé EP-listavezetői vitájában is többször említette az AfD-t – azt mondta, a német párt vezetője pénteken Budapestre látogat, hogy tárgyaljanak.
A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) pártot épp a listavezetőjük által a napokban tett, a náci SS-tagok bűnösségét kisebbítő kijelentése miatt zárták ki az EP radikális, jobboldali pártcsaládjából, az Identitás és Demokráciából, amihez az eddigi tervei szerint a Mi Hazánk is csatlakozott volna.
Az RTL megkérdezte Toroczkait, hogy egyetért-e az AFD listavezetőjével abban, aki valaha SS-egyenruhát hordott, az automatikusan nem lesz bűnöző, amire a pártelnök azt mondta: „Nyilvánvalóan az AFD és Maximilian Krah sem náci.”
Köztévés körülmények között vitáznak a csúcsjelöltek, többen meg akarják tagadni az előre lefektetett szabályokat, a nagyobb pártok pedig a Várkert Bazárhoz hívják híveiket.
Tektonikus mozgások a jobboldalon az EP-választások előtt, de hiába akart Orbán lenni a nagy egységteremtő, most mások viszik el előle a show-t. Mindenki Meloninak udvarol, a Néppárt még jól is járhat az átmozgásokkal, von der Leyen bizottsági elnöksége viszont megkérdőjeleződött. Mi áll az AFD kitúrása mögött, hol osztanak lapot a Fidesznek?