Élő

A köztévében vitáztak az EP-listavezetők, miközben kint a Tisza-párt szimpatizánsai gyülekeztek

  • 2006 óta nem volt értelmezhető választási vita az országban, most mégis köztévés vitára gyűltek a pártok EP-listavezetői.
  • Az ellenzéki szereplők nagyja visszautasította az MTVA vitájának szabályait, és inkább arról akarnak beszélni, ami szerintük fontos.
  • Magyar Péter és a DK a vitának otthont adó Várkert Bazárhoz hívta a támogatóikat. A két tábor nagyon nem örült egymásnak, Magyar pedig megkérte a DK szimpatizánsokat, hogy tegyék el a zászlóikat.
89 poszt

Németh Balázs rendre intette Márki-Zayt

A trágár hozzászólásokat és az erkölcsösséget sértő szavakat tessék kerülni.

Márki-Zay: A Fidesz nem a békét képviseli

Attól, mert valamit elmondanak naponta százszor, ezerszer, felteszik óriásplakátra és a köztévé ezt hazudja, attól még nem lesz igaz.

Magyarország békepárti, a 27-ből 26 EU-tagállam megszavazott egy béketervet, csak Szijjártó Péter nem. Márki-Zay átadott Hódmezővásárhelyen egy tízpontos békepárti tiltakozást Orbán Viktornak. Azt is mondta, hogy a kormányfő fia, Orbán Gáspár egy véres polgárháborúba Afrikába szervezi a magyar fiatalokat. A Fidesz Brüsszelben nem a békét képviseli, az előző listavezető a meleglobbit képviselte, ha úgy adódna a helyzet, Deutsch Tamás elsőként húzná el a csíkot.

Pekárné szerint Detusch hazaáruló

Pekárné feltette a kérdést Deutsch Tamástnak, hogy szerint mi a hazaárulás, ha nem az, hogy a kormányban ismeretlen hátterű emberek számára adnak vízumot és szabad mozgást Európában. A 2RK képviselőjelöltje elmondta, milyen rossz az országban fiatalnak lenni, miközben a kormány olyan értelmetlen befektetésekre költi a pénzt, mint a mini-Dubaj projekt. Azt mondta a 2RK népszavazást kezdeményez, hogy az emberek választhassanak, ökoszociális lakhatási programot akarnak-e vagy engedik, hogy a kormány kiárusítsa az ingatlanokat. Szerinte utóbbi a Fidesz álláspontja, előbbi a 2RK-é.

Ungár: Közös hadseregre van szükség Európában

Ungár Péter szerint az Európát átszövő naivitást el kellene hagyni. Szerinte el kell kezdeni közös hadseregre költeni, hogy Európában közösen tudjuk megvédeni magunkat. Ungár szomorú, hogy az EU nem képes érdemben döntő szerepet vállalni a szomszédos háborúban és a tárgyalásokban, miközben az Egyesült Államok igen.

Szerinte ugyanakkor nem a világhatalmak fogják megoldani a keleti problémákat. Azt mondta, a kis népektől nem lehet elvitatni, hogy megoldják a maguk problémáikat, mert így Magyarországtól is elvitatják ezt az jogot. Azt mondta, nem szabad hagyni, hogy számunkra nem jó kereskedelmi háborúkba bevonjanak.

Dobrev: Európa szégyenét úgy hívják, hogy Orbán Viktor

"Önök ezen a csatornán nem sokszor hallották még az igazságot: Európa szégyenét úgy hívják, hogy Orbán Viktor" - kezdi a beszédét.

A háborús hangulat, amit folyamatosan szít, veszélyezteti a magyarok biztonságát. Senki nem akar háborút. Senki nem akarja visszaállítani a sorkatonaságot, "pont mi töröltük el", a fideszesek nem örültek neki. Nemcsak az EU-ból, hanem lassan a NATO-ból is kifelé tart Orbán.

Megoldás Mozgalom: Kibervédelem és harc az Oszmán Birodalom ellen

"A Megoldás Mozgalom egyértelműen a NATO és az EU mellett áll. Mi, európaiak tudjuk, milyen az, amikor egy európai konfliktus az egész világot romba dönti." A nagyapját 16 évesen hurcolták el. Ez nem történhet meg még egyszer Európában. Jó érzelmű ember nem lehet háborúpárti, senki nem akar harmadik világháborút. Ukrajnában honvédő háború zajlik. Közös európai hadsereg kell, ahogyan 1686-ban is közös európai sereg vette fel a harcot az Oszmán Birodalommal. A NATO védelmi szövetség, legyen kibervédelem, itt fogyott el Huszár ideje.

Tóth Imre Bruti időt kért, hogy megnézzék, nem-e körözött kamerával rögzítik az adást

A Kutyapárt Tóth Imre Bruti humoristát küldte a listavezető Le Marietta helyett. Tóth köszöntötte az M1 mind a 18 állandó nézőjét, és örült, hogy ha már kitiltották a rádiókabaréból, legalább eljöhetett ebbe a közéleti kabaréba. Aztán Tóth időt és egy rendőrszázados segítségét kérte, mert – utalva a Telex videójára, ahol rendőröket hívtak a lap munkatársaira – aggódik, hogy körözött kamerával rögzítik az adást.

Toroczkai szerint óriási szégyen ez a kampány

Szerintem óriási szégyen, hogy nemcsak a Kutyapárt, hanem az összes párt kutyakomédiát csinált ebből a kampányból. A Mi Hazánk ehelyett cselekszik. De a programot egy percben nem tudja elmondani, viszont a Youtube-csatornáján közzétett egy videót, amiből kiderült, hogy 10 000 kilométert tett meg a múlt héten.

Magyar Péter azzal vágott vissza, hogy Deutsch Tamás nem járt be a munkahelyére

Örül, hogy az egy hónapos pártja el tudta érni, hogy 14 év után legyen egy vita az évi százmilliárd forintból kitartott köztévében. Eredetileg Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet hívta ki vitára, de ők gyávák voltak. Ismét elmondja, hogy Deutsch nem járt be a munkahelyére.

Róna Péter: Tartsuk Magyarországot az EU-n belül

Róna Péter azt mondta, küldetése, hogy visszaállítsa az orbáni külpolitika által elrontott magyar renomét Európában. Azt mondta, „tartsuk Magyarországot az EU-n belül, az oroszokat és Kínát az EU-n kívül”. Emellett közvetlen pályázati rendszert akar az EU-s forrásokra az önkormányzatoknak.

Deutsch a DK-ról és Magyar Péterről beszélt

"A június 9-i választáson a háborúról és békéről fogunk szavazni, ma is erről fogunk vitázni, én kész vagyok", kezdte Deutsch. Majd bemutatkozás és programismertetés helyett a DK-ról és Magyar Péterről kezd el beszélni.

Donáth Anna: Vicc lenne a mai eseményt vitának hívni

Donáth Anna azzal kezdte, hogy a nézők biztos hallották már a nevét, mert a közmédiában patás ördögként mutatják be. Most eljött személyesen, hogy elmondja az igazságot, és hogy mit is csinál az európai parlamentben – ellentétben a fideszesekkel, akik nem csinálnak semmit. Szerinte vicc lenne a mai eseményt vitának hívni, de legalább be tud mutatkozni.

Márki-Zay Péter: Elszámoltatást, ne csak rendszerváltást

"Az MMM a legkövetkezetesebben képviseli az elszámoltatást, nem csak rendszerváltást akar. Szerezzük vissza az ellopott nemzeti vagyont, a főbűnösök kerüljenek börtönbe", mondta Márki-Zay Péter. "A tisztesség útja, amit képviselünk, ezt szeretnénk képviselni az Európai Unióban." A legdurvább fideszes ellehetetlenítés ellenére is tudtak eredményeket elérni Hódmezővásárhelyen.

Pekárné Farkas Emese szerint egy második középkorban élünk

A 2RK képviselőjelöltje szerint egy második középkorban élünk, mert ma nem jó fiatalnak lenni Magyarországon. Külföldi tanulmányairól mesél, miszerint nehéz döntés volt hazaköltözni, mert a magyar politika nem törődik a fiatalokkal. Azt szeretné, ha a jövőbeli polgári Magyarországon a fiataloknak a saját lakás nem csak álom lenne.

Dobrev Klára az Orbán-rendszer bűneiről fog beszélni egész este

"Ezt az intézményt köztévének nevezni legalább akkora hazugság, mint ezt a ma esti programot vitának, hiszen monológokat fogunk mondani, nem lesz lehetőség, hogy ténylegesen vitatkozzunk" – mondta a baloldali pártszövetség listavezetője. Ezért ő a két percekben az Orbán-rendszer bűneiről fog beszélni, hogyan lett az ország leggazdagabbja a családja, miközben elszegényítette az országot. És ismét hív mindenkit a szombati ATV-s vitára.