Élő

A köztévében vitáztak az EP-listavezetők, miközben kint a Tisza-párt szimpatizánsai gyülekeztek

  • 2006 óta nem volt értelmezhető választási vita az országban, most mégis köztévés vitára gyűltek a pártok EP-listavezetői.
  • Az ellenzéki szereplők nagyja visszautasította az MTVA vitájának szabályait, és inkább arról akarnak beszélni, ami szerintük fontos.
  • Magyar Péter és a DK a vitának otthont adó Várkert Bazárhoz hívta a támogatóikat. A két tábor nagyon nem örült egymásnak, Magyar pedig megkérte a DK szimpatizánsokat, hogy tegyék el a zászlóikat.
89 poszt

Tóth Imre szerint Detusch kellemetlenebb élőben

Tóth Imre azt mondta, hogy Deutsch Tamást élőben hallgatni még kellemetlenebb, mint Facebookon, mert ott annyi van kiírva, hogy „ennyi”, és tovább lehet tekerni. A mezőgazdaság vagy demokrácia közötti választásról beszélt, miszerint a Fidesz is évek óta ezt a kérdést teszi fel a magyar népnek (e közül a két téma közül választhattak a vitázók erre a szekcióra). Egyébként szerinte az ország mezőgazdasági adottságai kiválók, Hollandiáéhoz hasonlította.

Magyar Péter: Tiborcz most vette meg a szécsényi kastélyt és egy 5000 hektáros birtokot

"Van egy kormányunk, amely 14 éves családbarátnak, gyerekbarátnak és vidékbarátnak hazudja magát. Ezzel szembe harmadára esett a családi gazdálkodók száma, visszaesett az állattartás és a gyümölcstermesztés. A rendszerváltáskor a magyar és lengyel agrárexport egyenlő volt, ma a magyar 10 milliárd euró, a lengyel 50 milliárd euró. Ma már Szabolcsban lengyel almát árulnak", sorolta Magyar Péter.

Közben a magyar vidék kiürül, 250 ezer lakatlan épület van, bezárják a szülészeteket, a magyar fiatalok fele azon gondolkodik, hogy elhagyja a hazáját, mert nem jutnak földhöz, miközben a NER-es oligarchák jutnak a földhöz. Tiborcz most vette meg a szécsényi kastélyt és egy 5000 hektáros birtokot, valamint a Kecskemét Konzervgyárat.

Róna Péter: Az alaptörvény az egykézben koncentrált hatalom forgatókönyve

Róna Péter szerint az ország közjogi rendszere összeomlott, az alaptörvény pedig az egy kézben koncentrált hatalom forgatókönyve. Ezért aztán szerinte teljesen át kéne írni, hogy összhangba hozhassuk az ország jogi rendszerét az EU-s rendszerrel.

Szerinte meg kell fogalmazni, melyek azok a feladatok, amelyeket a többi tagállammal közösen kívánunk megoldani, és amelyekkel szeretnénk egyedül megbirkózni. A mezőgazdaságról egy tételt említ: a klímaváltozás mentén komoly vízügyi probléma előtt állunk, ezért szorgalmazná, hogy jöjjön létre egy nagy EU-s keret, amely víztározók és csatornák építését támogatná.

Deutsch Tamás: Hagyjuk most már végre a mellébeszélést

Hagyjuk most már végre a mellébeszélést, így kezdi Deutsch Tamás, aki eddig semmilyen észrevételre nem reagált, csak elmondott két-két percnyi, semmire nem reagáló, előre betanultnak tűnő szöveget.

A jogállamisági eljárás szerinte nettó politikai nyomásgyakorlás, akkor vetik be, ha egy tagállam nem úgy táncol, ahogy Brüsszelből fütyülnek. Ez történik a háború és a migráció ügyében. A baloldal büszke, hogy a saját hazája ellen áskálódik, a Fidesz viszont a magyar emberek érdekét védte meg.

Donáth Anna: A jogállamiság véd a hatalom túlkapásaitól

Donáth Anna szerint mikor jogállamisági problémákról van szó, azt a Fidesz liberális agymenésként írja le. Ezért elmagyarázta, mi is a jogállamiság: vannak szabályok, amelyeknek mindenkire ugyanúgy kell vonatkozniuk. Azt mondta, hogy ahol nincs jogállam, ott a becstelenek mindig előrébb jutnak, mint a becsületesek.

Jogállam szerinte az, ha valaki nem azért nem kap állami támogatást, mert nem fekszik le a Fidesznek, hanem mert nem érdemelte meg. Szerinte a jogállam véd a hatalom túlkapásaitól. A Momentumnál ragaszkodnak hozzá, hogy az EU kényszerítse rá a kormányt a jogállamiság helyreállítására, és ehhez szükség volt az EU-s támogatások befagyasztására is.

Márki-Zayt érdekelték volna Deutsch Tamás válaszai

Ünnepeljük meg, hogy ma itt összejöttünk. Kár, hogy nem valódi, mert igazán érdekelnék Deutsch Tamásnak válaszai az itt felvetett kérdésekre. A Mindenki Magyarország Néppárt azért fog küzdeni az Európai Parlamentben, hogy az uniós pénzek érkezzenek meg az országba, de nem lehessen azt ellopni. Csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez, és ismét sürgeti az elszámoltatást, erre ők a garancia.

Pekárné: A jövő az egészség

Pekárné egy új nemzetstratégiai iparágat képzel el magas hozzáadott értékű, versenyképes mezőgazdasággal, amely egészséges élelmiszerek állítana elő.

Dobrev a Sulyok-botrányról, jobbágyokról és fideszes kiskirályokról beszélt

"Ebben a tévében nem árulták el, hogy az államfő, Sulyok Tamás ügyvédként olyan szerződéseket kötött, amelyek termőföldeket játszottak át külföldiek kezére, vagyis a köztársasági elnök köztörvényes bűnöző, kezdi Dobrev. Sulyok hallgat, Orbán is hallgat, ahogy Novák Katalin ügyében is sokáig hallgatott, vezet át a pedofilbotrányba, majd egyből odáig, hogy a fideszes kiskirályoknak mindent szabad, és mindenkinek hallgass a neve, aki nem része a Fidesz hatalmi gépezetének. Orbán teljes rendszerét le kell váltani.

Ungár szerint kudarc az elmúlt húsz év magyar mezőgazdasága

Ungár Péter azt mondta, korábban volt arról konszenzus, hogy külföldiek nem kaphatnak termőföldet, de most úgy tűnik, hogy ha akkugyárat építenek rá, akkor mégis kaphatnak.

A közös európai agrárpolitikáról beszélt, amely bár pénzt nyújt vállalkozóknak, de olyan rendszert hoz létre, amely rossz minőségű termékeket és klímaváltozást eredményeznek. Ezt az Orbán által támogatott politikát szerinte meg kéne változtatni.

Összességében nem tartja sikeresnek az elmúlt 20 évet, mert nem sikerült versenyképessé tenni a magyar mezőgazdaságot. Kritizálta, hogy korábban a magyar agrárlobbi kapta meg a termőföldeket, és most ők kapják az EU-s agrártámogatásokat is. Abszurdnak tartja, hogy olcsóbb külföldről behozni a zöldségeket, mint itthon megtermelni őket.

Huszár Viktor szerint a többség demokráciáról és jogállamiságról beszél

De ő inkább arról, hogy hogyan lesz több pénze Magyarországnak. Kiemelkedő lehetőség a mezőgazdaságban, például itt van a legnagyobb édesvízkészlet. De egy holland gazda egy hektáron ötször akkora értéket tud előállítani, mint egy magyar.

A tudásalapú, innovációra épülő mezőgazdaság eredményezne világszínvonalú élelmiszeripart. De itt nem ez van, ezért alacsony a mezőgazdaság hatékonysága. Az EP-be menjenek szakemberek, és érjék el, hogy ha a kormány miatt nem kap az ország EU-s pénzeket, mintatelepülések valósulhassanak meg, részben EU-s támogatásból.

Mezőgazdaság és/vagy demokrácia, jogállam - erről szól a következő két perc

Lehet csak az egyikről vagy mindkettőről beszélni.

Tóth Imre: „Jellemzően nem a hülyék mentek el, hanem az értelmesebb emberek”

Tóth Imre azt mondta, hogy a Kutyapárt alapvetően elfogadó, és nem bevándorlásellenes, de csak szervezett között támogatják. Szerinte is nem bevándorlási, hanem kivándorlási probléma van Magyarországon, ráadásul „jellemzően nem a hülyék mentek el, hanem az értelmesebb emberek”. Azt javasolják, hogy a kivándorló orvosok vigyék magukkal a betegeket is, így az orvosnak lenne páciense, a beteg meg nem halna meg. Beszélt a költségvetésről is, amely szerinte márciusra felborult mint a „hugyos bili”.

Azt mondta, hogy a magyar kormánytól jó ötlet volt, hogy a migránsokat átnevezték vendégmunkásokra. Mint Debreceni, elmesélte, hogy negyvenezer migráns fog érkezni dolgozni a környékbeli akkugyárakba. Felvetette a kérdést, hogy vajon ez a negyvenezer, feltehetőleg „heteroszexuális ember kivel fog szexelni” – merthogy őt ez nagyon érdekli.

Toroczkai szerint színjáték, amit a határkerítéssel csinál a kormány

"Nekünk nem kell évente, tízévente vagy néhány havonta megváltoztatni a világképünket, lehet ismerni az álláspontunkat", kezdi a Mi Hazánk listavezetője. Toroczkai az elsők között kezdett a határkerítést küzdeni, de a Fidesz mostanra színjátékot csinált belőle, a kerítés túloldalán még több méternyi sáv Magyarország területe. Ezután ő is arról beszél, hogy több százezer vendégmunkást akar behozni a kormány.

Az Origo olyan tudósítást tol, amilyet csak az Origo tud

Pár részlet, de címlapi mellek között itt a teljes.

Fotó: Origo

Magyar Péter a politikai drogról beszélt Deutsch Tamásnak

A Tisza Párt elítéli az illegális migrációt, támogatja a szigorú szabályozást és a határkerítést. De választ várnak, hogy miért engedik ki az embercsempészeket, hogy miért szerveztek a szlovák határral a szlovák választások előtt migránsokat, hogy miért engedik be a távol-keleti gazdasági bevándorlók tízezreit, akik leverik a magyar emberek béreit. Gyöngyösön kirúgtak húsz magyar takarítónőt, helyettük Fülöp-szigeteki takarítók vannak. A magyarok százezreinek már külföldön születnek gyerekei, akik nem fognak hazajönni. A Fidesz demográfiai katasztrófát okozott. A bevándorlókat ne hozzák ide, ez egy politikai drog, ne szokjanak rá, képviselő úr, kérte Deutsch Tamást.