„Örömmel nézem, hogy elképesztő feszültségeket okoz az a rendszer, amit igazából a Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezett, ami helyreállította az arányosságot a Fővárosi Közgyűlés megválasztása kapcsán. Látszik, hogy az eddigi kiskirályok, akik beültek egy-egy kerület éléről a közgyűlésbe, most szétszaladtak. Félnek attól, hogy arányos rendszer alakult ki a választáson. Örülünk, hogy ezt sikerült elérni” – ez volt a Mi Hazánk főpolgármester-jelöltje, Grundtner András zárszava az ATV-s listavezetői vitában vasárnap este.
„Örülünk, hogy a káosznak örül” – kommentálta Baranyi Krisztina, a Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Ferencváros újrázni tervező polgármestere. Karácsony Gergely főpolgármester pedig annyival igazította ki, hogy nem kiskirályok, hanem megválasztott polgármesterek ültek a közgyűlésben.
A bruttó csaknem 3 órás adás alatt Baranyi Krisztina aggódott legtöbbet a főváros működőképessége miatt, és neki is szegezte a kérdést Karácsonynak, illetve Vitézy Dávidnak, hogyan tervezik összehozni a többséget, és ehhez vajon kell-e olyan alkukat kötni, amelyek összeegyeztethetetlenek a politikailag képviselt irányukkal.
„Ez lehetetlen” – válaszolta Karácsony, aki közölte, a Fideszen és a Mi Hazánkon kívül bárkivel együtt tud működni. A vita egy másik pontján – ahol a kormánnyal való viszony volt a téma, de másra is lehetett érteni, - azt mondta, „velem csak az nem tud együtt működni, aki nem akar.”
Vitézy a Partizán után ebben a műsorban is elmondta kétszer, hogy most van esély kisebbségbe szorítani a Fideszt, illetve a DK-t is, és az újonnan bekerülő Tisza Párttal, Kutya Párttal és az általa vezetett listával összehozhatják az új többséget a programja mentén.
A Medián legutóbbi mérése finoman szólva sem igazolja vissza Vitézy optimizmusát. Az LMP felkérésére végzett kutatás szerint nem elég, hogy Karácsony magabiztosan vezet, de a többség sem látszik. Ahhoz ugyanis 17 ember kell (a főpolgármester+16 képviselő), és a május végi számok alapján
a Tisza Párt 8, a Párbeszéd-DK-MSZP 7, a Vitézy-féle lista 4, a Kutya Párt 2, a Momentum 1 mandátumot szerezne. A Fidesz 11 mandátumot vinne el. A Medián megjegyezte, ha a Momentum kiesik (most épp a bejutási küszöb határán, 5 százalékon áll), a Kutya Pártnak lenne eggyel több mandátuma, de ez Vitézyn nem segít.
A Momentum inkább Karácsonyhoz húz. „Egyértelmű, hogy őt támogatjuk, de persze, mindenkivel együtt kell működni” – mondta a 444-nek a vitán részt vevő Soproni Tamás arra, hogyan viszonyulnának Vitézyhez.
Baranyi Krisztina és a Kutya Párt nem lesz stabil partner: Baranyi és Terdik Roland szóvivő is azt mondta a 444-nek, hogy nem lépnek koalícióra sem Karácsonnyal, sem Vitézyvel, ügyek mentén működnek együtt.
Miután Baranyi Karácsony győzelmére számít, a vitában kicsikarta Vitézyből, hogy kész együttműködni Karácsonnyal is.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A közvéleménykutató néhány napon belül Magyarék 7 százalékpontos erősödést mérte a fővárosban, ezzel a Tisza jelenleg a második. Vitézy listája is erősödött, a többiek csökkentek.
A Tisza listavezetője a Békemenet indulásakor adott élő interjút a Partizánban.
Bárki legyen is a főpolgármester, olyan viták és alkudozások jöhetnek az új helyzetben, amihez senki sincs hozzászokva, mondja Tóka Gábor politológus. Magyar Péter színre lépése tovább bonyolítja a helyzetet. Szerinte a választások után tovább csökkenhet a Fidesz támogatottsága.
A péntek esti főpolgármester-jelölti Partizán-vitán Vitézy offenzívabb és nyugodtabb volt, míg Karácsony helyenként feszültnek és enerváltnak tűnt, és több ziccert is kihagyott. De ha nem történik addig valami váratlan, így is jó esélye van győzni.