Műsorváltozás: Orbán Viktor mégsem menti meg a világot, egyelőre

reggel 4

Jó reggelt! Hamarosan újraszámoljuk a feliratkozókat, tessék ikszelni!

4 kiemelt cikk:

START THE COUNT!

Fotó: Ruprech Judit/MTI/MTVA

A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, hogy újraszámolják a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatait. Vitézy Dávid azért kérte ezt, mert ha egy választáson az érvénytelen szavazatok száma 76-szor annyi, mint a két jelölt közti különbség, akkor ez elkerülhetetlen.

Mi már előre utánajártunk, hogy mi történik ilyenkor az urnákkal, ki őrzi őket, és kik lesznek a következő napok főszereplői. Az NVI elnöke a 444-nek azt ígérte, ha úgy alakul, a sajtó jelenlétében számolnak újra.

Ennyit a világbékéről :(

Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Orbán Viktor arra építette a kampányát, hogy ha nem rá szavazunk, akkor meghalunk, mert a háborúpárti nyugati országok kiprovokálják a világháborút. Aztán a szavazás után három nappal kiállt a NATO főtitkára mellé, és elmondta, hogy ő nem tud semmit tenni. Ha a nyugati országot háborúzni akarnak, ám legyen, semmi gond! Neki csak az a fontos, hogy minden NATO-n kívüli katonai akció csak önkéntesen történhessen. Amit Stoltenberg szívesen megígért, hiszen ez eleve szerepel a NATO alapokmányában. Big win!

Három vicc

„Megállapodtunk a NATO-főtitkárral. Magyarország területén kívüli katonai akcióban nem kell részt vennünk. Sem embert, sem fegyvert, sem pénzt nem küldünk a háborúba!” - írta ki Orbán. Na, mit kommentelt a poszt alá Márki-Zay Péter? Persze, hogy azt.

Cser-Palkovics András faarccal indokolta meg, miért nem volt KDNP-s logó a plakátjain. Szakadsz!

És az a vicc megvan, hogy elindul a Jeti az erdőben?

Az a hajó már elment

Fotó: Németh Dániel/444

Óriási fideszes ellenszélben kell helyt állnia Győr frissen megválasztott polgármesterének, Pintér Bencének, aki eddig újságot írt, októbertől viszont egy 130 ezres várost vezet. Hogyan tud talpon maradni, és mekkora lehet a mozgástere?

Hiányoztam?

Fotó: Lakatos Péter/MTI/MTVA

Donáth Anna minden idők egyik legőszintébb magyar pártelnöke volt, de ez kevés volt ahhoz, hogy növelje a Momentum támogatottságát. A választási kampányban mindent arra tett fel, hogy milyen fontos munkát végeznek az EP-ben Cseh Katalinnal, csakhogy ez a választókat nem érdekelte.

Akku az nuku

Fotó: Németh Dániel/444

Akkumulátornagyhatalom akar lenni az ország, ami sokaknak nem tetszik. A gyárak heves ellenzői sorra indultak a választáson. Néhány településen harcos civilek veszik át az irányítást októbertől, és ugyan több helyen maradt a Fidesz, de a támogatottságuk megérezte a balhékat.

Repül a turul?

Fellángol az évtizedes emlékezetpolitikai harc, miután Kovács Gergő, a Kutyapárt elnöke és a Hegyvidék leendő polgármestere rögtön a győzelme után kijelentette: „Nem fog ott maradni a Turul-szobor. Nagyon sok embert bánt.”

Erre a Mi Hazánk elnöke megüzente neki, hogy ne viccelődjön a hegyvidéki madárral, különben jön a Betyársereg.

Kapcsolódó cikkek

Pintér Bence, új győri polgármester: „Elhallgattatni nem tudnak”

Óriási fideszes ellenszélben kell helyt állnia Győr frissen megválasztott polgármesterének, Pintér Bencének, aki eddig újságot írt, októbertől viszont egy 130 ezres várost vezet. Hogyan tud talpon maradni, és mekkora lehet a mozgástere? Interjú.

Windisch Judit
POLITIKA

Bevittek pár ütést a Fidesznek az akkugyáras településeken, van, ahol a tiltakozóké lett a hatalom

Néhány településen harcos civilek veszik át az irányítást októbertől. Ugyan több helyen maradt a Fidesz, de a támogatottságuk megérezte a balhékat.

Windisch Judit
POLITIKA

A kutyapártos Kovács Gergő a Szoborparkba vinné a Turul-szobrot a Hegyvidékről, Toroczkai és Trombitás nem engedné

Fellángol az évtizedes emlékezetpolitikai harc.

Ács Dániel
POLITIKA

Hiába volt a Momentum arca, agya és lelke, csúnyán belebukott a választásba

Donáth Anna minden idők egyik legőszintébb magyar pártelnöke volt, de ez kevés volt ahhoz, hogy növelje a Momentum támogatottságát. A választási kampányban mindent arra tett fel, hogy milyen fontos munkát végeznek az EP-ben Cseh Katalinnal, csakhogy ez a választókat nem érdekelte.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Újraszámolják a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatait

Eleget tesz a választási bizottság Vitézyék kérésének.

Székely Sarolta
POLITIKA

Vitézy: 20 kerületből van bizonyítékunk arról, hogy érvénytelennek számoltak el érvényes szavazatot

Az LMP főpolgármester-jelöltje sajtótájékoztatón mutatta be az elemzésüket a budapesti szavazatokról.

Herczeg Márk
választás

Úgy már egészen biztosan nem számolnak meg semmilyen szavazatot, mint vasárnap

Mindenki arra vár, hogy vajon sikerrel jár-e Vitézyék fellebbezése, és újraszámolják-e a főpolgármester-jelölti szavazatokat. Utánajártunk, hogy mi történik ilyenkor az urnákkal, ki őrzi őket, és kik lesznek a következő napok főszereplői. Az NVI elnöke a 444-nek azt ígérte, ha úgy alakul, a sajtó jelenlétében számolnak újra.

Rovó Attila
belföld

Orbán üzenete 14 év hatalom után: szavazz rám, vagy meghalsz Ukrajnáért

Nem tud már azzal érveli, hogy milyen életet biztosít ez a rendszer, ellenfeleit meggyőzés helyett pedig már csak legyőzni akarja. Orbán a Békemeneten annyit tudott mondani: Fidesz vagy halál. Közönségét pedig azzal lelkesítette, hogy milyen profi kampánygépezet fogja sulykolni ezt az üzenetet, több millió ajtón bekopogtatva.

plankog
POLITIKA

Orbán: Magyarország nem fogja blokkolni a NATO döntéseit az orosz-ukrán háború ügyében

A miniszterelnök Jens Stoltenberggel tárgyalt szerda délelőtt.

Horváth Bence
POLITIKA

Márki-Zay Péter: Csád?

Kommentben kérdezte fel Orbán Viktort.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Cser-Palkovics András megsemmisítette a KDNP-t

Az egyetlen olyan nagyobb várost vezető fideszes polgármester, akinek a neve mellett nincs ott a KDNP logója. Videón a döbbent arcok.

Windisch Judit
POLITIKA

Megvan az a vicc, hogy elindul a Jeti az erdőben?

Jön a Jeti az erdőben!, a 444 nyomtatott fesztivál újságja a Kolorádón.

Jelinek Anna, Bódog Bálint
Fesztivál

Toroczkai: „Meg fogjuk védeni a Turult”

A Mi Hazánk elnöke azt üzeni Kovács Gergőnek, hogy ne viccelődjön a hegyvidéki madárral, különben jön a Betyársereg.

Ács Dániel
POLITIKA