Bevittek pár ütést a Fidesznek az akkugyáras településeken, van, ahol a tiltakozóké lett a hatalom

POLITIKA
  • Akkumulátornagyhatalom akar lenni az ország, ami sokaknak nem tetszik. A gyárak heves ellenzői sorra indultak a választáson.
  • Sóskúton egy botrányos közmeghallgatás után mindent vittek a civilek.Az új bátonyterenyei polgármester tavaly feljelentést tett az üzem miatt.
  • Debrecenben viszont hiába kerültek többségbe az akkugyárat elutasítók, maradt a Fidesz. Nyíregyházán a gyengén szereplő fideszes polgármester ellen vesztett az ellenzék, és menet közben szétesett a DK.
  • Több helyen bukott a fideszes polgármester, de meglepő helyen tudtak újrázni is.

Övék lett az egész önkormányzat

A Pest megyei Sóskúton tarolt az akkumulátorgyárak elleni tiltakozásul létrejött Sóskúti Civil Kör: ők adják a polgármestert és mind a hat képviselőt is a következő ciklusra.

Az új polgármester, Mészáros József 2019-ben is indult - egy másik civil szervezet nevében, függetlenként -, de akkor nagyon kikapott. Most viszont 51,4 százalékkal győzte le König Ferenc független polgármestert. A településen 40,5 százalék szavazott a Fidesz megyei listájára, ami 5 százalékkal a megyei átlag alatt van.

A februári sóskúti tiltakozás
Fotó: Németh Dániel/444

Sóskúton egy oda tervezett akkumulátor-feldolgozó üzem váltott ki nagyon erős tiltakozást: év elején az egyik meghallgatás botrányba fulladt, majd másnap ismételtek. Ott hangzott el az a kérdés, miért nem Hatvanpusztán épül akkumulátorgyár? A kormány végül elállt attól, hogy kiemelt beruházássá minősítse az építkezést, így elvben tarthattak volna népszavazást az ügyben, de a Pest Környéki Törvényszék nem hitelesítette a kérdést. König Ferenc polgármester egyébként kiállt a népszavazás mellett, és az elutasítás után az önkormányzat alkotmányjogi panaszt nyújtott be. Korábban azzal érvelt, őt is csak az utolsó pillanatban értesítették a tervekről, és ha a kormány úgy dönt, bármennyi gyár épülhet ott. Hiába mutogatott a kormányra, mennie kellett.

Akkugyárellenes civil - fideszes testület

Bátonyterenyén az az Orosz István nyugalmazott rendőr alezredes lesz a polgármester, aki tavaly feljelentést tett a település határában üzemelő akkumulátor-újrahasznosító üzem tevékenysége miatt. Egy lakossági fórum után az Átlátszó videójában arról beszélt, fél éves nyomozás után olyan adatok, tények kerültek a birtokába, ami alapján úgy gondolja, az üzem súlyosan károsítja a környezetet, ezért tett feljelentést.

A lakossági fórumra egyébként sem Nagy-Majdon József fideszes polgármester, sem Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője nem ment el.

Orosz a választási kampány hajrájában arról posztolt, a környezetet súlyosan veszélyeztető problémák miatt ismét lépéseket tett a hatóságok irányába (de a részleteket nem árulta el), illetve megosztotta az Átlátszó tavalyi videóját, idézve annak címét: „Ezt a kurva gyárat be kell záratni – elegük van a bátonyterenyeieknek a szennyező akku-feldolgozóból”.

Forrás

A dél-koreai tulajdonú SungEl Hitech Hungary Kft-t többször megbüntették, a többi között azért, mert engedély nélkül tárolt több száz tonna hulladékot. Az ellenőrök azt is megállapították, hogy a telephelyen kívül is érezni lehetett az erős oldószerszagot, és még a katasztrófavédelem ellenőrei is rosszul lettek ott.

A tavaly júliusi videónk:

Forrás

Orosz egyébként a kábítószert terjesztők és betöréseket elkövetők ellen is hatékony fellépést ígért. Nem tudni, melyik milyen arányban járult hozzá a 49,5 százalékos sikeréhez, mindenesetre a regnáló fideszes polgármester csak 41,7 százalékot ért el. A Nógrád megyei településen 46 százalék szavazott a Fidesz megyei listájára, ami 10 százalékkal marad el a megyei átlagtól.

Orosznak nem lesz könnyű dolga, mert a Mátravölgye SC-nek vele együtt öt embere jutott a testületbe, míg a Fidesznek hat képviselője van. Még a Bátonyterenyei Polgárokért Egyesület egy képviselőjével is csak patthelyzetet tud elérni.

Az akkumulátorgyártásban érintett Pécelen is ez a helyzet: a Mintakezek nevű civil szervezet ugyan nyert, de Kővári Alexandra polgármesternek sincs többsége. Ott 2019-ben senki nem indult Fidesz-színekben, most viszont igen, de a kormánypárti jelölt de 65 szavazattal kikapott.

Biatorbágyon is bukott a Fidesz

A 14 éve hivatalban lévő fideszes polgármester, Tarjáni István nem indult újra Biatorbágyon, a kormánypárt jelöltje, Nánási-Kézdy Tamás pedig csak 37,5 százalékot szerzett, így vesztett. Népszerűtlenségét mutatja, hogy jóval kevesebben szavaztak rá, mint a Fidesz megyei listájára, ami a megyei átlag (45,6 százalék) alatt teljesített.

A települést októbertől a Biatorbágyért Egyesület jelöltje, Kocsis József vezeti, egyesületi többséggel a háta mögött.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Az önkormányzatnak semmi beleszólása abba, hogy akkumulátorbontó jön a faluba, mindenről fent döntenek, "a jóisten alatt közvetlenül"

A sóskúti polgármester azt mondja, őt is csak az utolsó pillanatban értesítették a projektről. Szerinte tiltakozni sincs értelme, mert a végén még a helyi adóbevételeket is elveszik tőlük.

Kolozsi Ádám
belföld

„Miért nem Hatvanpusztán épülnek az akkumulátorgyárak?”

A keddi káoszba fulladt sóskúti tájékoztató után szerdán Tárnokon tartottak lakossági fórumot a környékre tervezett akkumulátor-feldolgozóról.

Jelinek Anna
POLITIKA

Egy ismeretlen helyi lakos kérelme alapján kaszálták el a sóskúti népszavazást

A sóskúti önkormányzat alkotmányjogi panaszt nyújt be.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

31 milliót fizethet az akkumulátorfeldolgozó cég, ami semmibe veszi a hatósági előírásokat

Ez aprópénz a 18,5 milliárdos árbevételű vállalat számára.

Molnár Kristóf
belföld
Videó

Berobbant az akkugyár, a polgármester házáig mentek a dühös tüntetők

A Nógrád megyei Bátonyterenyén már lászik, mitől tartanak az akkummulátorgyárak ellen tüntetők: a hatóságok sem tudják betartatni a szabályokat a milliárdos forgalmú dél-koreai gyárral.

Kaufmann Balázs, Czinkóczi Sándor
video

Détári Lajos hajnövesztőszer után fideszes polgármesterjelöltet reklámoz

Nem is akárkit, Zuglóban alpolgármesterként szembefordult Papcsákkal, majd alámerült és kibekkelt.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Az utolsó pillanatban kiugrott a Fideszből a nyergesújfalui polgármester

Már az különös volt, hogy függetlenként indult a Fidesz alapszervezeti elnöke, aki 2010 óta mindig fideszes színekben lett polgármester.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Térképre raktuk a Magyarországot átszövő akkuláncot

Térképre tettük az összes olyan akkugyárat, ami már működik nálunk, vagy bejelentették az érkezését.

Haszán Zoltán, Czinkóczi Sándor
gazdaság