Június 6-tól Francois Berisot tölti be a közelmúltban részben a magyar állam, részben a francia Vinci Airports tulajdonába került Budapest Airport Zrt. vezérigazgatói posztját. A ferihegyi reptér-üzemeltető közleménye szerint a szakember, aki több mint két évtizedes nemzetközi szakmai tapasztalattal rendelkezik, az elmúlt öt évben a szintén Vinci-érdekeltségű belgrádi repülőtér vezérigazgatója volt.
A belgrádi Nikola Tesla repülőtér irányítás előtt Berisot a TAV Construction ügyvezető igazgatóhelyettese és pénzügyi igazgatója volt Törökországban. Korábban a Vinci Airports üzletfejlesztési projektigazgatójaként nagy repülőtéri projektek (köz- és magánszféra partnerségek, repülőtér-felvásárlások és privatizációk) felügyeletéért volt felelős. Mielőtt a Vincihez csatlakozott, több operatív pozíciót is betöltött, többek között az ammáni Queen Alia Nemzetközi Repülőtér forgalmi igazgatói posztját.
A reptérnek nemcsak új vezérigazgatója, hanem új igazgatósága is lett a napokban. Ebbe, mint megírtuk, a NER olyan remek káderei, reptéri ügyekben illetékes gazdasági szakemberei kerültek, mint Parragh László, az Orbán Viktort 3500 forintos kínai okosórával meglepő kamarai vezér vagy Guller Zoltán, a kávéházi cigányzene megőrzésére egymilliárd forintot szánó, budapesti influenszertripet szervező és az Orbán család érdekeltségét közpénzből hirdető Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.
Parragh László és Guller Zoltán kezében a legjobb helyen lesz a magyar adófizetők 1400 milliárdos befektetése.
A Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke szerint a cigányzene vendégélményt növelő turisztikai eszköz.
Hűtlen kezelés gyanújával tesznek feljelentést az Orbán Ráhelhez szorosan kötődő ügynökség ellen, akik májusban közpénzmilliárdból béreltek fel népszerű hazai és külföldi tartalomgyártókat, hogy Tiborcz-hotelekben fotózkodjanak.
A Magyar Turisztikai Ügynökség a New York Timesban hirdette a Tiborcz István tulajdonában lévő BDPST egy érdekeltségét, ezzel most a II. kerületi rendőrkapitányság foglalkozhat.