„Nem vagyok én egy paprikajancsi!”
– mondta 9 éve a legnagyobb élő magyar paprikajancsi, a saját magát is rendszeresen összegyurcsányozó Gyurcsány Ferenc. Hát a lószart, papa!
Mostanra végleg feleslegessé vált ez az álszerénység, miután a DK elnöke (aki – ma már felfoghatatlan, de – valaha Magyarország miniszterelnöke volt), akkora interjút adott a Mészáros Lőrinc-féle Index és a Németh Sándor-féle ATV közös műsorában Rónai Egonnak, hogy menten beszartam volna, ha be nem fosok (politikai értelemben).
Tényleg érdemes végighallgatni, persze nem úgy, mint Nagy Imre vagy Kádár János utolsó beszédét, hanem mint a magyar politikai szórakoztatóipar egyik csúcsművét. Itt egy részlet, ami még csak nem is a legerősebb, mégis eléggé jellemzi az egész interjút az, ahogyan Gyurcsány valamiért Várkonyi Zoltánt emlegeti, azután pedig már talán számára sem világos, hogy mi történik:
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Mindenki a legjobb tudása szerint készült meglepetéssel a serdülőkorba lépett beszéd számára a szép kerek évfordulón.
A DK elnöke éppen három éve mondta el a legkeményebb beszédét. Azóta se tudjuk a választ arra, hogy jól alszik-e a miniszterelnök.
Szerinte Gyurcsánynak vissza kellene vonulnia. Abból a városból írt, ahol a párt hivatalos jelöltjei elindulni sem tudtak a választáson.
Szerinte a baloldal jövője múlik ezen.
Kötcse nem lenne Szent Ilona, nem is száműzetés, a kilátás is gyönyörű, írta Leel-Őssy Gábor, aki abban a városban politizál, ahol idén tavaszra megsemmisítette magát a DK.
Nincs más a magyar belpolitikában, akit annyiszor vertek volna meg, mint Gyurcsány Ferencet. Nemrég még másfél millió szavazóra számított a DK elnöke, most 360 ezerrel kellett beérnie. Nagypártból lett kispártból még soha nem lett újra nagypárt, szép kihívás előtt állnak a szociáldemokrata hazafiak.
Évek óta először adott interjút független lapnak a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Rogán a 444-nek arról beszélt: a kormányzati plakátok nem okoznak szorongást az embereknek, és tagadja, hogy szerepe lenne a lejáratókampányokban. Saját meghatározása szerint a „kormányzati back office”-t vezeti, feltalálóként pedig „lenne még ötlete”.