Jó reggelt! Ez a reggeli hírlevelünk hétvége kiadása, amiben a nagyobb anyagainkból válogatunk, de érdemes feliratkozni a többire is.
A miniszterelnök előbb gyorsan elrepült Kijevbe, aztán nagy titkolózás közepette Moszkvába.
Bár terminátornak látszik, azért Magyar Péter is egy ember – mondja a mellette elsőként kiálló művész, Nagy Ervin, aki szerint olyan sebességgel zajlott a kampány, hogy csak most kezdik el valójában megismerni egymást. Szerinte a magyar kulturális szcénát erős egzisztenciális szorongás veszi körbe.
Ők segítettek a háttérből felépíteni Magyar Péter 30 százalékot hozó kampányát és országjárását: egyikük közgazdász amerikai MBA-diplomával, fiatal vállalkozókat segítő egyesületet visz, mentorestjein a Costesben évről évre ismert arcok tűnnek fel, a felesége és egy igazgatósági tagság révén kötődik Mesterházy Ernő köreihez, a másikuk Magyar asszisztense, a civil szférából érkezett, főleg Egyesült Európát szorgalmazó projektekben vett részt. (Magyar Péter aztán nagyot is kommentelt a cikkre.)
Mit rontottak el a kampányban, miért nincs értelme beülni a parlamentbe, hogyan „tárgyaltak” a DK-val, mit mondott Vitézy Dávid a Fideszről, és mihez kezdenek egy kerülettel? Többek közt ezekről beszélgettünk Kovács Gergellyel, az MKKP társelnökével, Hegyvidék frissen megválasztott polgármesterével.
A ministránsfiú állítja: az orosz egyház budapesti feje hónapokig molesztálta, végül a fiatal lelépett a metropolita millióival és most a magyar rendőrség keresi.
2010 óta 105 ezres népességcsökkenést okozott a kivándorlás, ez annyi, mintha ennyi idő alatt elnéptelenedett volna Kecskemét. Az elmúlt 14 évből csak három olyan volt, amikor kevesebben költöztek el, mint vissza, a vándorlási egyenleg a Covid idején, 2020-ben volt a legjobb, azóta újra gyorsuló ütemben romlik.
Tartós politikai válság várhat Franciaországra Macron kudarca és a jobboldal nagy győzelme után: Le Penék söpörtek a választáson, de többségük valószínűleg így sem lesz, és könnyen jöhet egy újabb előrehozott választás is, a nagy stratégának gondolt Macron pedig önsorsrontó szerencsejátékosként vonulhat be a francia emlékezetbe.
A visegrádi országokban mindenhol marginális szerepük lett a hagyományos baloldali pártoknak. A magyar baloldal könnyen a lengyel sorsára juthat: a történelmi bukás után ott soha nem tudtak visszajönni, azóta is a jobboldal küzd a centristákkal.
Budapestnek is üzent az örmény jogvédő, akinek gyerekkorában felrobbant a kezében egy akna: Azerbajdzsán szisztematikusan dózerol Hegyi-Karabahban, az örmények után az emlékeiket is el akarják tüntetni, az etnikai tisztogatást egy vak jogvédő próbálja a Nemzetközi Büntetőbíróság elé vinni.
A világ leghülyébb díjáért járó elismerést kapja: a Libri! A minőségi kortárs irodalom fontos megmutatkozási lehetősége volt a Libri-díj, aztán jött a NER, és sikerült olyan rendszert kidolgozni, ami párját ritkítja a világon.
A Ceaușescu-rendszer elviselhetetlen szörnyűsége, a fasiszta és kommunista őrjöngés áldozatai, bűnösei és hősei, és a rég eltűnt, vagy már csak nyomokban fellelhető Erdély – könyvként adták ki Tamás Gáspár Miklós kolozsvári esszéit.
Fotók a Balaton Soundról és a Kolorádóról, interjúnk Дevával.
Végh Antal ötven éve írt arról, hogy miért beteg a magyar futball. A könyve rögtön hiánycikk lett, volt, aki ötösével vitte. Akkoriban az európai ranglistán a sehol sem jegyzett Svájc, Törökország és Románia is megelőzött minket. A könyvet végigkísérő kulcskérdés: mennyit keresnek a focisták. Az akkori MLSZ-elnök megígérte, hogy nyilvánosságra hozzák, de természetesen a mai napig nem hozták. (Hatalmas összegeket keresnek a válogatott focistáink külföldön. Az NB I.-esek se keveset, de a hazai fizetéseknek a piachoz nincs sok közük.)
Futballrajongó kollégáink elemezték a foci-Eb-t a negyeddöntők előtt. Még nem jutottak ki a szakadékból az olaszok, amibe Európa csúcsáról zuhantak: hosszú és szinte minden elemében fájdalmas utat jártak be a 2021-es Eb-győzelem óta.
Az ukránok nem fogadták kitörő örömmel a magyar miniszterelnök „béketervét”, de nem is utasították el kategorikusan. Inkább kihasználták a lehetőséget, hogy ismét hangsúlyozhassák, milyen fontos lenne mielőbb tető alá hozni a második békecsúcsot.
A NATO-nak előre szólt, az uniós vezetőket viszont meglepte a moszkvai út.
Orbán Viktor egyelőre azt érte el, hogy a legkisebben ő legyen a legnagyobb. Hogy EP-frakciójuk legyen, még négy országból kell képviselőket találniuk.
Bár terminátornak látszik, azért Magyar Péter is egy ember - mondja a mellette elsőként kiálló művész, Nagy Ervin. Olyan sebességgel zajlott a kampány, hogy csak most kezdik el valójában megismerni egymást. Úgy látja, a magyar kulturális szcénát erős egzisztenciális szorongás veszi körbe. Interjú Nagy Ervinnel.
Egyikük közgazdász amerikai MBA-diplomával. Fiatal vállalkozókat segítő egyesületet visz, mentorestjein a Costesben évről évre ismert arcok tűnnek fel. Felesége és egy igazgatósági tagság révén kötődik Mesterházy Ernő köreihez. Másikuk Magyar asszisztense, a civil szférából érkezett, főként Egyesült Európát szorgalmazó projektekben vett részt.
A Tisza Párt vezetője a csapata két tagját bemutató cikkünk alá kommentelt. Aztán továbbgondolta. Aztán megint. Nem egyszer.
Mit rontottak el a kampányban, miért nincs értelme beülni a parlamentbe, hogyan „tárgyaltak” a DK-val, mit mondott Vitézy Dávid a Fideszről, és mihez kezdenek egy kerülettel? Többek közt ezekről beszélgettünk Kovács Gergellyel, a Kutyapárt társelnökével, és Hegyvidék frissen megválasztott polgármesterével.
Az is kiderült, hogy megdöbbentő módon Hilarion metropolita néhány héttel Magyarországra érkezése után magyar állampolgárságot kapott. Egészen meredek fordulatot vett az orosz főpap eddig is titokzatos budapesti élete.
Attól, hogy tele van ezzel az internet, még senkinek sem kell több közéleti tartalmat fogyasztania, mint az előző generációknak. Haszna nincs, kára bőven.
Ez annyi, mintha ennyi idő alatt elnéptelenedett volna Kecskemét. Az elmúlt 14 évből csak három olyan volt, amikor kevesebben költöztek el, mint vissza. A vándorlási egyenleg a Covid idején, 2020-ben volt a legjobb, azóta viszont ismét gyorsuló ütemben romlik.
Az állami bank segítségével közel 80 milliárd forintos vagyont szerzett tavaly a felcsúti milliárdos, ez teljes vagyona 8 százaléka.
Az oktatásban érintettek évtizedek óta mondják ezt. A tanulmány elkészítése előtt 9 (!) iskolát látogattak meg személyesen, hogy átfogó képet kapjanak az oktatás helyzetéről.
Le Penék söpörtek a választáson, de többségük valószínűleg így sem lesz, és könnyen jöhet egy újabb előrehozott választás is. A nagy stratégának gondolt Macron önsorsrontó szerencsejátékosként vonulhat be a francia emlékezetbe.
A visegrádi országokban mára mindenhol marginális szerepbe jutottak a hagyományos baloldali pártok. A magyar baloldal könnyen a lengyel sorsára juthat: a történelmi bukás után ott soha nem tudtak visszajönni, azóta is a jobboldal küzd a centristákkal.
Azerbajdzsán szisztematikusan dózerol Hegyi-Karabahban, az örmények után az emlékeiket is el akarják tüntetni. Az etnikai tisztogatást egy vak jogvédő próbálja a Nemzetközi Büntetbíróság elé vinni.
A republikánusok rárepültek Biden korára, a demokraták kétségbe vannak esve. Így fordulnak rá a pénteki interjúra, ami úgy Biden, mint a demokraták szempontjából szó szerint létkérdés.
A minőségi kortárs irodalom fontos megmutatkozási lehetősége volt a Libri-díj. Aztán jött a NER, és sikerült olyan rendszert kidolgozni, ami párját ritkítja a világon.
A Ceaușescu-rendszer elviselhetetlen szörnyűsége, a fasiszta és kommunista őrjöngés áldozatai, bűnösei és hősei, és a rég eltűnt, vagy már csak nyomokban fellelhető Erdély. Könyvként adták ki a néhai marxista filozófus kolozsvári esszéit. Érdemes volt.
És ahogyan Petőfi megírta az Úti jegyzeteket, ő is könyvet ír belőle.
Elkezdődött a Heineken Balaton Sound. Magyarország legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljának első napján fellépett James Hype, most pedig Paul Kalkbrenner következik.
Látványos nappal indult a Kolorádó Fesztivál, ahová idén kiköltözött a 444 is.
„Nem érzem magamat már vízbe dobott gyereknek, aki azt se tudja, hogy kell úszni. Már élvezem az úszást, és ha élvezem az úszást, akkor már felnézek a napra, és akkor már tudok dalolni.”
Végh Antal könyve rögtön hiánycikk lett, volt, aki ötösével vitte. Akkoriban az európai ranglistán a sehol sem jegyzett Svájc, Törökország és Románia is megelőzött minket. A könyvet végigkísérő kulcskérdés: mennyit keresnek a focisták. Az akkori MLSZ-elnök megígérte, hogy nyilvánosságra hozzák. Természetesen a mai napig nem hozták.
Felfoghatatlan összegeket keresnek a válogatott focistáink külföldön. Az NB I.-esek se keveset, de a hazai fizetéseknek a piachoz nincs sok közük.
Kivel harcol Rossi? Miért nem játszanak a franciák? Létezhet még rosszabb olasz foci? Hogy nézne ki egy német-török döntő Berlinben? Álszakmai Eb-podkaszt negyeddöntők előtt.
Az olasz válogatott hosszú és szinte minden elemében fájdalmas utat járt be a 2021-es Eb-győzelem óta.
Szóljon hangosan a pótkeszt! Régiókaraktergyilkosság: Őrség. Tok a Paducban. Motrot bőgetni hajnalban. Akinek drága a magyar croissant, menjen Párizsba! Grúzia a georgiaiaké.
Kedd van, szabad a Borízű. Szóljon hangosan a pótkeszt! Régió-karaktergyilkosság: Őrség. Tok a Paducban. Motrot bőgetni hajnalban. Akinek drága a magyar croissant, menjen Párizsba! Grúzia a georgiaiaké.