A magyar kormány kötelezni fogja a pártokat és a médiumokat, hogy tegyék átláthatóvá a forrásiakat, derült ki a hétfői Kormányinfón. Még aznap este megjelent egy határozat a Magyar Közlönyben, amelyben a kormány a háború helyzetét áttekintve úgy döntött, háborúellenes akciótervet hirdet.
Ennek részeként egyrészt újabb adókat vetnek ki az energia- és a bankszektorra, másrészt fellépnek az úgynevezett háborús propaganda ellen. Indítványozzák egy olyan jogszabály kidolgozását, amellyel a politikai pártok finanszírozását átláthatóvá tennék, a médiatermékek külföldről érkezett támogatásait pedig nyilvánosságra hozatnák.
Ha a kormány úgy találja, hogy a támogatás a háborús propagandát szolgálja, akkor a pénzt visszautaltatnák a külföldi szervezeteknek. A jogszabály-módosítást az igazságügyi miniszternek, Tuzson Bencének kell megírnia július 31-ig. Gulyás a hétfői kormányinfón még szeptember elejéről beszélt.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal – amelyről Gulyás Gergely korábban azt mondta, nem fogja sérteni a sajtószabadságot – elemzésében arra jutott, hogy a médiában két narratíva van az orosz-ukrán háborúról. Nyugati háborúpárti, valamint orosz állami – illetve a kormány álláspontja, amely békepárti. A szuverén elemzők 444, a Telex, a HVG és az RTL részéről is találtak háborúpárti cikkeket.
Nem világos, hogy mit ért a kormány háborús propagandán.
Visszautasítják, hogy a háborús időkben extraprofitra tettek volna szert.
Közel egy hónapja nem volt Kormányinfó, pedig jócskán zajlanak az események.
A TI szerint a szuverenitásvédelmi törvény számos rendelkezése ellentétes az Alaptörvénnyel, ezért az AB-tól kérték a szuverenitásvédelmi törvény érintett rendelkezéseinek a megsemmisítését.