Matolcsy György a NER kedvenc éttermében találkozott Matolcsy Ádámmal és Csányi Sándorral

család

Kedd délután Matolcsy György jegybankelnök együtt ebédelt fiával, Matolcsy Ádámmal és annak feleségével a Félixben. Azt a helyet épp a jegybank alapítványai hozták létre milliárdokból, majd amikor kész lett, továbbpasszolták Matolcsy Ádám egyik barátjának.

A Felix belsejében Matolcsy György Csányi Sándorral, az OTP elnök-vezérigazgatójával is találkozott.

Kérdésünkre az OTP Bank Vállalati Kommunikációs Csoportja csak a találkozó tényét erősítette meg, ugyanakkor a szóba került témákről nem akartak nyilatkozni. Pedig épp a múlt héten szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 5 millió forint felügyeleti bírságot az OTP-re rendkívüli tájékoztatási kötelezettsége megsértése miatt. Egészen konkrétan Csányi Sándor bejelentése miatt büntették meg a bankját, mert az április közgyűlésen azt mondta: „Tegnap indikatív ajánlatot tettünk egy bank megvásárlására, ha az üzlet létrejön, ez lesz az OTP Csoport legnagyobb akvizíciója.” A jegybank szerint ugyanakkor a bevásárlási szándékokról a hivatalos rendszerükben nem adtak téjákoztatást. Ezzel pedig megsértette a tőkepiaci törvény rendkívüli tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó előírásait.

A bankelnökkel folytatott tárgyalás után Matolcsy György átült fia, Matolcsy Ádám asztalához egy könnyedebb beszélgetésre.

Matolcsy Ádám és Matolcsy György a Felixben
Fotó: Németh Dániel/444

A helyszínválasztás azért is volt tökéletes a részükről, mert a NER-es körökben népszerű étterem pont az ő és az adófizetők közreműködésével jöhetett létre. A Felixnek helyet adó Ybl Vízházat a Matolcsy György által vezetett jegybank alapítványa vette meg 3 milliárd forintért, majd további 1 milliárdért prémium kategóriás éttermet alakított ki belőle, ami 2021-ben Matolcsy Ádám barátjához került. Azóta tartott már itt munkamegbeszélést Orbán Viktor és Rogán Antal, de Gulyás Gergely a kijárási korlátozások alatt szintén ide ült be enni a kormánypárti lapokat tömörítő KESMA vezetőjével, Szánthó Miklóssal és a Megafon Központot vezető Kovács Istvánnal.

Matolcsy Ádám bútorgyára már kapott megrendelést az MNB-től, pár éve a saját apja által vezetett jegybanknak szállította a bútorokat. Erről a rendőrség később annyit mondott, hogy etikai kérdéseket vethet fel, azonban ez nem indokolja büntetőjogi intézkedések megtételét. De a baráti köre is sokat köszönhet Matolcsy Györgynek: a saját apja által vezetett jegybanknak szállította a bútorokat. Erről a rendőrség később annyit mondott, hogy etikai kérdéseket vethet fel, azonban ez nem indokolja büntetőjogi intézkedések megtételét.

Matolcsy Ádám baráti köre már egy New York-i luxusapartmant is tudott venni. De a jegybankelnök fiának itthon sem voltak lakhatási problémái, egy ideig abban a svábhegyi palotában lakott, amit a jegybank egyik alapítványa vásárolt meg még 2015-ben, javarészt a devizatartalék forintosításával szerzett jövedelemből.

Forrás

Kapcsolódó cikkek

Kézről kézre jár Matolcsy Ádám körül a közpénzből felújított NER-kedvenc luxusétterem épülete

Ide-oda passzolgatták az ingatlant, még a jegybanki alapítványok vagyonát kezelő céget is bevonták a játszmába.

Székely Sarolta
ingatlan

Hárommilliárdért vette meg a Várkert Kaszinót az MNB alapítványa

De persze még rengeteget rá kell majd költeni, hogy olyan legyen, amilyennek az alapítvány kurátorai látni szeretnék.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Prémium kategóriás éttermet nyitott az MNB alapítványa az egykori Várkert Kaszinó felújított épületében

Az alapítvány vagyonkezelője 110 milliót költött a „letisztult, mégis bohém” Felix étteremre az összesen 900 millióból felújított Ybl-palota épületében.

Rényi Pál Dániel
KULTÚRA

Matolcsy Ádám barátjához került a Várkert Kaszinóban üzemelő Felix

Pintér Máté banki hitel nélkül, 306 millió forintért kapta meg a jegybanki pénzből létrehozott Vízház Gasztronómia Zrt.-t.

Mészáros Juli
barátság

Orbán Viktor a NER kedvenc éttermében uzsonnáztatta meg Rogán Antalt

A közpénzből megnyitott, majd baráti kézbe adott Félixet választották a Karmelita menzája helyett.

Németh Dániel, Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Csörgött a tányér és az evőeszköz a NER egyik kedvenc éttermében, ahol éppen ott volt Gulyás Gergely is, de a miniszter szerint ő csak az elviteles ételt várta

Az éttermek nem fogadhatnak vendégeket, legfeljebb a megrendelt ételért lehet beugrani.

Haszán Zoltán
Budapest

Egy kisebb konferenciát meg lehetett volna rendezni az étteremben, ahol Gulyás Gergely húsvét hétfőn múlatta az időt

Éttermek nem lehetnek nyitva, a miniszter azt mondta, az elviteles ételére várt. De vele vártak az Alapjogokért Központ vezetői is. Távozóban lefotózták a minisztert, akinek a kezében nem volt elviteles csomag.

Haszán Zoltán
Budapest

Matolcsy fiának bútorgyárából kerülhetnek bútorok az MNB új épületébe

Kicsi ország.

Horváth Bence
POLITIKA

A rendőrség szerint legfeljebb etikai kérdés, hogy Matolcsy Ádám bútorgyárából kerülnek-e bútorok a Postapalotába

A jegybankelnök fia azt ígérte, nem indul MNB-s közbeszerzéseken. Betartotta, hiszen nem is volt közbeszerzés.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Matolcsy Ádám & Co., az élet közpénzben lubickoló császárai

A jegybankelnök fiának haverjaihoz néhány éve érkeztek meg az első tízmilliós támogatások a jegybank környékéről. Ma már milliárdos MNB-megbízásokból gazdagodnak.

Rényi Pál Dániel
élet

Matolcsy Ádám Baráti Köre sejlik fel egy New York-i luxusapartman megvásárlása mögött

14 milliárd forintért kelt el egy fényűző ingatlan New Yorkban nyáron. A vevő magyar, és az amerikai szerződés részletei alapján elég jól körülhatárolható, hogy melyik érdekcsoport állhat mögötte.

Haszán Zoltán, Németh Dániel
ingatlan

Matolcsy Ádám tényleg lakott a jegybank által korábban 1,3 milliárdért vett villában, és úgy tűnik, jól is érezte magát

Mert vissza is költözne, ha úgy hozza az élet.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ