„Ezt kikérem magamnak és a független kultúrának! Ma jött velem szembe egy kép, amin a 2019-es kampányunk jelszava található: «A Kultúra Nemzeti Alap.» Visszautasítom ezt az abszurdumot, hogy ön-ünneplő szlogenné silányítsa vagy bármilyen módon használja ezt a jelszót az az NKA, aminek most már ott ül a bizottságában Vidnyánszky Attila és Demeter Szilárd - akik pont azok közül valók, akiknek a kártékony tevékenysége ellen megszületett ez a jelszó.”
Boross Martin, az ősztől New Yorkban tanuló, független színházi rendező – a Nyersanyag című film rendezője – vasárnap délben posztolt arról, hogy meglepetten találkozott az NKA új mottójával, amit öt éve épp ő talált ki.
A „Kultúra Nemzeti Alap” szlogent és az ahhoz kapcsolódó kampányt Boross Rihay-Kovács Zitával és Zubek Adriennel közösen találta ki még 2019 decemberében a független színházak támogatásának megvonása, az önkényes igazgató kinevezések és a független NKA ellehetetlenítése miatt. Tüntetések zajlottak a Madách téren, szolidaritási akciók indultak, tiltakozó videók születtek, a petíciót több mint 50 ezren írták alá. A megmozdulások mottója így szólt: a „Kultúra Nemzeti Alap.”
Most Vidnyánszkyék húztak egy merészet, lenyúlták a szlogent. Megkérdeztem Borosst, hogy akadt erre rá, és hát pont úgy, ahogy percekkel korábban én a Google-on keresztül.
A kapolcsi Művészetek Völgye szervezői hálálkodtak ezzel a poszttal néhány hete az NKA támogatásáért, amit aztán az Alap oldala is készségesen megosztott:
Aztán az NKA honlapján gyorsan előkerült az eredeti: már tavaly szeptemberben ezzel hirdette 30. születésnapját az Alap.
Boross így zárja a posztját: „A helyzet azóta sem lett jobb, sőt, - így vagy úgy - gyarmatosították, amit igazán akartak. Mindenesetre az egykori kampány és konkrétan ez a jelszó a független, szabad, demokratikus, progresszív kultúra felszámolása elleni harcot szimbolizálja. Ezért a minimum, hogy a fő inkvizítorok ne vegyék a szájukra még közvetett módon sem. Bármennyire is jól hangzik. El a kezekkel ettől a jelszótól, és el a kezekkel a független kultúrától! Köszi.”
Tavaly szeptemberben egyébként még Bús Balázs volt a NKA elnöke, akit azóta felmentett Csák János kulturális miniszter. Akit azóta felmentett Orbán Viktor.
Színházi társulatot vezetett, sikeres filmet rendezett, közösségi teret nyitott itthon, de ősztől inkább New Yorkban tanul tovább Boross Martin. Szerinte szinte minden független műhelynek lassan-lassan az aktivizmus felé kell ellépnie, ha meg akarja őrizni a függetlenségét.
Boross Martin első nagyjátékfilmje, a Nyersanyag nagyon jól mutatja be a vidék és város közti szakadékot, a hatalommal való visszaélést és az értelmiségiek felelősségét.
Mi a gondja a hatalomnak a kultúrával? Mi lesz Gothár Péter sorsa? Szolidáris volt-e a színházi világ azokkal, akiket korábban fojtogatott a rendszer? Nevezett-e ki színházigazgatót Ferenc József? Ezrek tüntettek a kultúra függetlenségéért.