Levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a kórházi káosz és az elmaradó műtétek kapcsán, mivel az elmúlt hetekben „a hőhullám során sok beteg, egészségügyi dolgozó valamint a média is a kórházi klimatizáló berendezések olyan jelentős működési zavarairól számolt be, amely számos esetben műtétek és fontos kezelések elhalasztását, a betegek intézmények közötti áthelyezését igényelte.”
Az elmúlt időszakban valóban megszaporodtak a kórházi klímák bedöglésével kapcsolatos hírek, július közepén a Bethesda Gyermekkórház már a közösségi médiában gyűjtött adományokat a saját, elromlott klímájuk megjavíttatásához.
A helyzet súlyosságával kapcsolatban Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára a 444-nek azt nyilatkozta: nem csak a műtőkben, de a kórtermekben is embertelen állapotok uralkodnak. „Az ilyen forró nyarakon megugrik az idős emberek halálozása, ha ezen a kórház sem tud segíteni, akkor nagy a baj” - fogalmazott Svéd.
Ehhez képest Semjén Zsolt hatalmasat hahotázott Tusványoson, amikor a nem működő klímákról kérdezték, a korábban négy évig az egészségügyért is felelős miniszter, Kásler Miklós pedig azzal takarózott, hogy ő 50 fokos műtőkben is végzett 10-12 órás műtéteket.
Mint kiderült, a kormánynak három év alatt 81 kórházból 14-ben sikerült klímát cserélnie.
Magyar szerint „a kórházi infrastruktúra általános rossz állapota, különös tekintettel az intézményekben többnyire hiányzó, vagy a régebben már felszerelt klimatizáló berendezések felújításának, cseréjének és rendszeres karbantartásának elmaradásai miatt a műtők és a kórtermek is elviselhetetlen hőmérsékletűre melegedtek, ezzel nem csupán lényegesen rontva a betegek komfortérzetét, rontva a gyógyulási esélyeiket, hanem veszélyeztetve ellátásuk biztonságát is.”
A Tisza elnöke a „magyar emberek nevében” tájékoztatást kért a helyzet súlyosságáról. Többek közt az alábbi kérdésekre várja Pintér válaszát:
Emellett Magyar jelezte azt is, hogy a Tisza Párt társadalmi kezdeményezést indít az adatok lakossági összegyűjtésére, majd publikálására.
A teljes poszt alább elérhető:
A közösségi médiában is próbálkoznak.
„Ebben a háborúban egymillió ember halt meg. Meghalt bárki is amiatt, hogy a klíma működött vagy nem működött?”
A négy évig egészségügyért is felelős minisztert a műtétek elhalasztásáról próbálta kérdezni az RTL, nem sokra jutottak.
Ebben a tempóban majdnem 20 év lesz, mire lecserélik az összeset.