A Hamász nem vesz részt a gázai tűzszünetről és az izraeli túszok szabadon engedéséről szóló csütörtöki tárgyalásokon Dohában, írja a terrorszervezet magas rangú tisztviselőjére hivatkozva a BBC.
Joe Biden május végén vázolta fel azt az izraeli tűzszüneti javaslatot, ami azóta a Hamász és Izrael közti tárgyalások alapját képezi az Egyesült Államok mellett Katar és Egyiptom közvetítésével. A javaslat három szakaszból áll, a túszok elengedését, a Gázában tartózkodó izraeli csapatok visszavonását és az övezet újjáépítését is magába foglalhatja.
A hónap elején Izrael és a Hamász egymást vádolta a haladás akadályozásával: a terrorszervezet szerint Izrael új feltételeket vezetett be, az izraeli kormányfő hivatala szerint azonban ez nem történt meg, a Hamász követel huszonkilenc módosítást a javaslaton.
A tárgyalások várhatóan a Hamász részvétele nélkül is lezajlanak.
A terrorszervezet múlt héten az október hetedikei dél-izraeli merényletet kitervelő Jahja Szinvárt nevezte ki politikai vezetőjévé a múlt héten meggyilkolt Iszmáil Haníje helyett. A Hamász politikai vezetőjeként Haníje vezette a fegyverszünetről szóló tárgyalásokat. Irán „kemény és fájdalmas” bosszút, a terrorszervezet szintén komoly következményeket ígért a Hamász-vezér meggyilkolásáért.
Az izraeli hadsereg még júliusban megölte Mohammed Deifet, a terrorszervezet másik katonai vezetőjét is.
Címlapon: Jahja Szinvár beszédet mond ramadánkor, 2023. április. Fotó: MAJDI FATHI/NurPhoto via AFP
Izrael és a Hamász között hetek óta zajlanak a tárgyalások Katar, Egyiptom és az Egyesült Államok közvetítésével. Az új háromlépcsős javaslat az izraeli csapatok kivonulását, a túszok szabadon engedését, a humanitárius segélyezést és Gáza újjáépítését is magába foglalja.
Iszmáíl Haníjét szerda hajnalban gyilkolták meg Teheránban, ahová az új elnök beiktatására érkezett. A Hamász szerint Izrael áll a támadás mögött, de azt az izraeli hadsereg egyelőre nem vállalta magára.
Mohammed Deif volt az izraeli lakosság elleni terrortámadás kitervelője.