13 évre ítélte a bíróság Tarsoly Csabát, emellett eltiltották vezető tisztségviselői pozíció betöltésétől, valamint tíz évre közügyektől is – írja a Telex. A bíróság elrendelte Tarsoly Csaba első- és Mayer Zsolt harmadrendű vádlott őrizetbe vételét, legfeljebb 72 órára.
Tarsoly a Quaestor-per elsőrendű vádlottja, a cégcsoport korábbi vezére a vád szerint tíz társával közösen mintegy 77 milliárd forint kárt okozott ügyfeleinek. Tarsoly még július végén is tagadta a vádakat.
Az ügyről szóló tárgyalássorozat közel nyolc éve tart. A Fővárosi Törvényszék augusztus végén azt írta, hogy 2016 óta a összesen 359 tárgyalási napot tartott, a nyomozati iratok pedig meghaladták a 132 ezer oldalt. Az ügyben több szálon is zajlanak a perek, tavaly Tarsoly első fokon két évet kapott a Kecskeméti Törvényszéken.
A Quaestor Csoport 2015-ben jelentett öncsődöt, de gyorsan kiderült, hogy ez azért történt, mert 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt bocsátottak ki, és évtizedeken keresztül machinált értékpapírokkal. Az ügyről 2016-ban jelent meg cikksorozatunk, melynek első része itt olvasható.
Pénzügyi börleszk Magyarországon. Senki nem volt olyan tehetséges a felszívott milliárdok eltüntetésében, mint Tarsoly Csaba csaló cégcsoportja. A Quaestor-ügy, első rész.
Ebben arról van szó, hogy 2004 és 2010 között több mint 2,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak egy takarékszövetkezetnek.
Az egykori milliárdos szerint ezt erősíti az, hogy idén februárban egy fontos állítás kikerült a vádiratból.