Csalódott az ALS betegséggel küzdő Karsai Dániel alkotmányjogász, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította kérelmét. Az RTL Híradónak azt mondta, ezt gyáva döntésnek tartja.
A bíróság június középén kimondta, az eutanázia tiltása nem sérti az emberi jogait. Karsai fellebbezett, a Nagykamara viszont ezt indoklás nélkül, jogerősen elvetette.
Karsai úgy gondolja, érdemben nem döntöttek az ügyében, hiszen a bíróság azt állapította meg, hogy az államok elég széles körben szabályozhatják az életvégi döntéseket, így nem kellenek újabb jogszabályok. Karsai szerint viszont ezt nem válasz az általa feltett kérdésre, hogy helyzete sérti-e az emberi méltóságát.
Az Igazságügyi Minisztérium azt írta, együtt éreznek Karsaival, de a bíróság ítélete összecseng a magyar alkotmányos renddel és a kormány álláspontjával.
Címlapi kép: Bankó Gábor/444
A döntés még nem végleges, de ha az marad, a magyar emberek továbbra sem kérhetnek segítséget az életük befejezéséhez, ha azt saját megítélésük szerint már nem tudják méltóságukat megőrizve folytatni.
Az ALS-ben szenvedő jogász a júniusi EJEB-döntés után fellebbezett, hogy a 17 tagú Nagykamara foglalkozzon az ügyével, de a testület ezt most indoklás nélkül elvetette.