Szinte láthatatlan munkáért is milliókat visznek haza az MCC oktatói

oktatás

Több olyan oktatót is foglalkoztat a Mathias Corvinus Collegium (MCC), akik alig látható tevékenység mellett visznek haza milliós fizetéseket - írta meg a Direkt36.

Az egyik ilyen oktató Koltay András, a Szólásszabadság Műhely vezetője. Koltay főállásban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke, de emellett két egyetemen is tanít, valamint kuratóriumi tag egy parlament által létrehozott alapítványban. Az MCC-ben félállásban látja el műhelyvezetői feladatait.

Mivel a 2023-as belső nyilvántartás alapján senki sem dolgozott rajta kívül a műhelyben, a szervezet valószínűleg teljes egészében rá fordította évi 12 millió forintos bérköltségét. Koltay nem árulta el, mit csinált pontosan ezért a pénzért. Ezért csak a műhely beszámolójára lehet hagyatkozni.

Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A szervezet szerint Koltay 32 rendezvényen adott elő, ezek közül 2 volt MCC-szervezésű. Emellett konferenciáik, kurzusaik és publikációik voltak, ezekről azonban nem közöltek részleteket. A Direkt36 MCC-s forrásai semmilyen jelentős oktatási tevékenységet sem tudnak Koltayhoz kötni, többen azon is meglepődtek, hogy köze van az intézményhez.

Hasonlóan homályos az MCC filmes oktatásért felelős Story Lab elnevezésű műhelyét vezető Köbli Norbert forgatókönyvíró tevékenysége is. A műhely bruttó 48 millió forintot költött 2023-ban bérekre, egyedüli foglalkoztatottja Köbli volt.

Az elszámolás szerint a forgatókönyvíró ezért a pénzért kurzusokat tartott, MCC-s rendezvényeken vett részt és „tanári jelenlétet” biztosított a Médiaiskola „nyári bevonótáborában”. Az MCC sajtóosztálya ezt annyival egészítette ki, hogy Köbli „jelenleg egy izgalmas, nagyszabású forgatókönyvet fejleszt az MCC megbízásából, amelynek részleteiről a közeljövőben a nyilvánosság előtt is beszámolunk”.

Köbli Norbert mikrofonnal a kezében
Fotó: Kristóf Balázs

Van olyan MCC-s oktató is, aki nem is tisztán tudományos munkát végez a fizetéséért. Kiss Rajmund, a Diplomáciai Műhely vezetője azt írta munkájáról, hogy az „nem elsősorban tudományos jellegű és célú kommunikáció, de az idei évben több mint 500 médiamegjelenésem volt, címlapos riportokból több mint 200 élő tévéfelvételig nyolc különböző országos médiumban”.

Ez alatt valószínűleg M1-es, ATV-s, Hír TV-s és Hit rádiós szerepléseit értette az M1 amerikai választási szakértőjeként is dolgozó Kiss. A műhely bérköltsége 36,3 millió forint volt 2023-ban, ennek nagyobbik részét a műhelyvezető kaphatta, mellette ugyanis csak egy félállású kutatótanárt foglalkoztatott a műhely.

Az MCC évek óta a NER alternatív oktatási intézményeként működik. Az Orbán Balázs által patronált kollégiumot többek között Richter- és MOL-részvényekkel tőkésítette fel a kormány, MOL-részvényeiért idén áprilisban közel 20 milliárdos osztalékot kapott az MCC.

Orbán Balázs az MCC 2023-as évnyitóján
Fotó: Németh Dániel/444

Az intézmény számos vidéki és határon túli képzőhelyet is nyitott, miközben saját fesztiválját is elindította. Diákjai nemcsak kiváló elhelyezkedésű kollégiumát és bőkezű ösztöndíjait élvezhetik, hanem luxuskörülmények között lebonyolított táborait is.

Kapcsolódó cikkek

Az MCC alapítványa megkapta a Mol és a Richter részvényeit

Még szorosabbra fűzhetik az együttműködést a kormánnyal.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Közel 20 milliárdos osztalékot kapott az MCC a Moltól

A kormánytól kaptak 4 éve egy 10 százalékos részvénycsomagot.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Patinás épületeket kap, keres és venne a kormány kedvenc elitképzője

A Mathias Corvinus Collegium több épületet is kapott az államtól, egy tetemesebb vagyonnal együtt, amiből még vehet épületeket a szervezet. Megnéztük, hol vannak ezek az ingatlanok és mit lehet róluk tudni.

Csurgó Dénes
belföld

A közéleti fesztivál, ahol két napon keresztül megy az egyetértés

A Mathias Corvinus Collegiumnak más szakkollégiumokhoz képest annyi a pénze, hogy azt se tudják, hova tegyék. Megnéztük, milyen fesztivált rendeznek Esztergomban, ahol Navracsics, Szijjártó és Csányi voltak a húzónevek. Volt minden a kriptótól a kultúrharcig, csak az igazi, éles, újdonságot is mutató vita hiányzott.

Tárkányi Flóra, Bódog Bálint
POLITIKA

Téli tábor luxusszállodában, cateringre százmilliók - elképesztő luxusra leltek az MCC kiszivárgott könyvelésében

A Direkt36 megszerezte a Mathias Corvinus Collegium beszerzési és kifizetési adatait az elmúlt évekből. Az intézmény a saját vezetőjének korábbi cége felé is irányitott félmilliárd forintot.

Kaufmann Balázs
belföld