A kormány elvette a diákok mobiltelefonját, kirúgta a kedvenc tanáraikat, de adott szja-mentességet és ingyen nyelvvizsgát

oktatás
  • Vannak intézkedések, amelyekkel a kormány adott valamit a most iskolás – tehát Z és Alfa – generációnak, és olyanok is, amelyekkel elvett tőlük.
  • Pontosan nem jósolható meg, hogy ezek az intézkedések milyen hatással lesznek a jövőbeli választópolgárokra.
  • A témával foglalkozó politikatudós szerint ugyanakkor a hasonló fejleményeknek éppen ebben a korban van politikai identitásformáló hatásuk.

„Abszolút meghatározhatják a fiatalok politikai gondolkodását az éppen zajló, őket közvetlenül érintő események. Ezeket kapueseményeknek hívjuk, amelyek elemi élményként rögzülhetnek és alakítják a politikai szocializációt. A kutatások szerint éppen 16 és 18 éves kor között alakul leginkább a politikai identitás – ezért nevezik ezt a periódust »meghatározó éveknek« –, az ekkor zajló események hosszú távon befolyásolhatják a gondolkodást” – mondja a 444-nek Szabó Andrea szociológus, politikatudós.

Az utóbbi időben a Z generációnak (a 2009-ig születetteknek) és az Alfa generációnak (a 2010 után születetteknek) bőven kijutott az oktatást és a fiatalokat érintő kormányzati intézkedésekből, folyamatosan hangos ezektől a média. A Fidesz már híresen népszerűtlen a 18–29 közöttiek körében – évek óta –, ezért is érdemes megnézni, mit adott nekik vagy vett ettől tőlük a kormány még az iskolaéveik alatt. De előbb nézzük a pozitívumokat, amelyekkel igyekeztek megnyerni maguknak a fiatalokat.

A Fidesz ad

  • 25 év alattiak szja-mentessége

Az egyik legjobb húzás volt, amikor bevezették 2022 januárjában a 25 év alattiak szja-mentességét, ami az átlagbérig mentesít a 15 százalékos személyi jövedelemadó megfizetése alól. Noha az intézkedés nem a diákok iskolaéveit könnyíti meg, azért a legtöbb 17-18 évest erősen foglalkoztatja a gondolat, hogy a tanulás befejeztével hol és mennyit fog keresni, számukra ez nagyon vonzó intézkedés lehet.

  • ingyen nyelvvizsga és a kötelező nyelvvizsga eltörlése

2017-ben Novák Katalin – akkor még mint az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára – jelentette be: 35 év alatt ingyenessé teszik az első nyelvvizsgát. Ez már nagy segítség volt azoknak, akiknek egyetemi tanulmányiak vagy munkavállalás céljából kellett ilyen papírt szerezniük, de még tovább könnyített ezen a kormány, amikor 2022-ben bejelentette, 2024 őszétől eltörlik az egyetemeken a nyelvvizsga-kötelezettséget. Az intézkedéssel kapcsolatban sok volt a kritikus hang – mondván, a nyelvek ismerete hozzátartozik a felsőoktatási képzettséghez –, de a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nem ellenezte a lépést, mivel szerintük a nyelvvizsga eddig sem jelentette azt, hogy valaki tényleg beszéli az adott nyelvet.

  • ingyen laptop

A 2022-ben elindult országos notebookosztás első két fázisában 260 ezer hordozható számítógépet adtak térítésmentesen a felsős diákoknak, a tanároknak és az oktatási intézményeknek. A köznevelésben részt vevő (állami, egyházi és nemzetiségi fenntartásban működő) intézmények tanárainak és diákjainak térítésmentesen biztosított hordozható számítógépeket egy több mint 200 milliárd forintos, kormányzati támogatással megvalósuló program részeként szerezték be. A program elsősorban a hátrányos helyzetű diákokat célozta, akiknek így lett hozzáférésük a digitális oktatáshoz.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Tarol a Fidesz a 40 év fölöttiek körében, a fiataloknak azonban csak a 14 százaléka szavazna rájuk a Medián felmérése alapján

Felmérésük szerint a választások óta tovább mélyült a generációs szakadék.

Jelinek Anna
belföld

A fiatalok között a leggyengébb a Fidesz

A 18-29 éveseknek csak a 37 százaléka szavazott a kormánypártra, 14 százalékuk az LMP-t, 9 százalékuk a Momentumot választotta. A DK és az MSZP tábora a legidősebb - derül ki a 444 es az RTL Klub megbízásából készült Medián felmérésből.

Király András
politika

Orbán: 2022 január elsejétől személyi jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak

A miniszerelnök ezt péntek reggel a Kossuth rádióban jelentette be.

Mészáros Juli
gazdaság

Ingyenes lesz az első nyelvvizsga a fiataloknak

A térítéshez meg kell szerezni a szóbeli és írásbeli vizsgát is.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Megszünteti a kormány az egyetemi nyelvvizsga-kötelezettséget

És módosítanak a felsőoktatási felvételi rendszeren.

Szász Zsófi
oktatás

Nem ellenzi az egyetemi nyelvvizsga-kötelezettség eltörlését a HÖOK

Viszont továbbra sem látnak biztosítékot arra, hogy a magyar fiatalok a jelenleginél hatékonyabban fognak nyelveket tanulni.

Szász Zsófi
oktatás

Újabb 200 ezer diák és iskola kap laptopot az államtól a kampányidőszak alatt

Nem lenne meglepő, ha most is fideszes jelöltek osztogatnák őket, a Kúria ugyanis ebben nem látott kivetnivalót.

Herczeg Márk
POLITIKA

Szeptembertől ingyen kaphatnak jogosítványt a középiskolások

A jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, valamint vizsgák költségét is az állam fizeti a jövő tanévtől.

Haász János
belföld

Mégsem lesz ingyen a jogosítvány a középiskolásoknak

Pedig Tuzson Bence reggel még azt írta.

Molnár Kristóf
ÉLET

Szeptembertől tényleg indul az ingyenes jogosítványszerzés a középiskolásoknak, csak kérdés, ki jut hozzá

Ugyan azt írták, 100 ezer diák számára lenne előnyös az ingyen jogosítvány, de pénzt alig terveztek be rá.

Windisch Judit
oktatás

Nem vette figyelembe a kormány a civilek és szakszervezetek véleményét, változatlan formában jelent meg a mobilok iskolai kitiltásáról szóló rendelet

A civilek szerint több hiba is van a rendeletben.

Molnár Kristóf
oktatás

Maruzsa: Az intézmény vállal felelősséget az átvett mobilért

Van olyan iskola, ahol a szülőtől várják, hogy felelősséget vállaljon az elvett mobilért.

Windisch Judit
belföld

„Majd kőtáblából tanulunk”: egyelőre több problémát vet fel, mint amennyit megold a mobilok begyűjtése az iskolákban

Nagy mozgásteret adott a kormányzat az iskoláknak a mobiltelefonok begyűjtésével kapcsolatban. Olvasóink az első napok káoszáról meséltek.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás

A diáktüntetések éve

Az oktatási rendszer helyzete miatt besokalló tanárok és diákok képesek voltak elérni, hogy az elsők között jussanak eszünkbe, amikor 2022-re gondolunk. A kedvenc fotóinkon keresztül kíséreltük meg összefoglalni az év meghatározó oktatásügyi demonstrációit.

Németh Dániel, Bankó Gábor
oktatás

Ma is zebraszerdán álltak ki a tanárok mellett

Kiállnak a tanárok mellett.

Solti Hanna
oktatás

„A mi kirúgásunk egy üzenet a többiek számára, de remélem, hogy csak olaj lesz a tűzre”

Diákjaikkal együtt sírtak a kirúgott tanárok a hétfői demonstráción a Kölcsey előtt. Palya Tamás és Törley Katalin napját követtük.

Szász Zsófi, Kaufmann Balázs
video

Tizenkét tanév telt el mindennapos testneveléssel, de egy fikarcnyit sem látszik a hatása

Ha olimpiai érmekben vagy a sportsikereket kihasználó politikusokban mérjük a sportnemzeteket, dicsőségesen szerepel Magyarország. Valójában viszont keveset mozgó, egészségtelenül élő nemzet vagyunk, és a mindennapos testnevelésnek alig látszik hatása a 18 évesek egészségi állapotán.

Haász János
ÉLET

Tízmilliárdos csereprogramot indít a kormány az Erasmusból kizárt modellváltó egyetemeknek

Az Európai Bizottság azért zárná ki végleg az alapítványi fenntartásba került magyar egyetemeket a nemzetközi programokból, mert kifogásolják, hogy a kormány politikusokat és Fideszhez köthető üzletembereket ültetett a kuratóriumokba.

Solti Hanna
oktatás

A tízmilliárdos egyetemi csereprogramról

Solti Hanna