Élő

Szentendrén építik a mobilgátat, kedden lezárják a Margitszigetet – percről percre az évtized árvizéről

Miközben a szakemberek az eddig rekord, a budapesti mércén mért 891 centis vízállás közelébe várják a Duna tetőzését, az árhullám Nagybajcsnál már elérte az országot, itt már harmadfokú a védekezési szint. A kritikus részeken a hétvége óta folyik a mobilgátak építése és a homokzsákok felhalmozása. Megindult az önkéntesek és a politikusok áramlása is a gátak felé. A helyzet nemcsak a Dunán melegszik: a Rába és a Lajta már rekordközelben járnak. Kövessék velünk az eseményeket percről percre!

58 poszt

Gyurcsány hangos nyögéseket hallatva megpróbált kitolni egy teherautót a sárból

Beindult az online segítési verseny a magyar politika ismertebb arcai között. A legfrisebb versenyző Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke Óbudáról jelentkezett egy olyan videóval, aminek az eleje a legerősebb: Gyurcsány és társai hangosan nyögdösve próbálnak megtolni egy teherautót, sikertelenül. A levegőért kapkodó reformer ezután arra buzdít mindenkit, hogy szálljunk be segíteni. Érdemes, mert Gyurcsány elbeszélése szerint ebben a helyzetben az emberek „szépen viselkednek egymással”.

Forrás

A videó egyediségét a fuldokló narráción kívül az adja, hogy ez végre nem a Duna partján készült, közhelyes szituációban, hanem mélyen a hátországban, ahol persze ugyanakkora szükség lehet segítő kezekre. És nem sikert örökít meg, hanem egy mélyen emberi elbukást egy túl nagy tömegű Géppel szemben.

Nem könnyű munka.

Átlépte a 9 métert a Duna vízszintje Pozsonynál

Fotó: TOMAS BENEDIKOVIC/AFP

A folyó elöntötte a Tyrš rakpartot, az Eurovea bevásárlóközpont melletti sétányt és a Fajnor rakpartot, közölte a város önkormányzata. A szlovák vízügy hétfő délelőtti jelentése szerint 908 centiméter volt a Duna vízszintje a fővárosban. Több utcát is elöntött a víz a Pozsony melletti Dévényújfalúban, miután elromlott egy szivattyúállomás. A Mláka patak partján élőket felszólították, hogy készüljenek az evakuálásra, írja a Paraméter. Pozsonyban az árvíz mellett komoly gondot jelentenek a már kidőlt, illetve a felázott gyökerű fák, ezért felszólították a helyieket, hogy kerüljék a város erdős részeit.

Fotó: TOMAS BENEDIKOVIC/AFP

Lezárták a vámosszabadi határátkelőt

A Duna áradása miatt hétfőn 13 órától lezárták a Győr-Moson-Sopron megyei 14-es főúton található ártéri hidat és ezzel együtt a határátkelőt is, jelentette be a Magyar Közút.

Orbán a visegrádi mobilgátaknál járt

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

Jobb későn, mint soha: Sulyok Tamást is tájékoztatták az árvízről

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott kép címe:

Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatást ad az árvízi védekezési munkálatok aktuális állásáról Sulyok Tamás köztársasági elnöknek a Sándor-palotában 2024. szeptember 16-án.

Ugyanez másik szögből:

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

Így néz ki most a Római-part

Fotó: Kristóf Balázs/444
Fotó: Kristóf Balázs/444
Fotó: Kristóf Balázs/444
Fotó: Kristóf Balázs/444
Fotó: Kristóf Balázs/444

Elérte a Szigetközt az árhullám

A Lajtán Mosonmagyaróvárnál hétfő hajnalban a legmagasabb, III. fokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni az állami védvonalakon – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Ugyan lassan elhagyja a térséget a heves esőzéseket okozó ciklon, egyes osztrák folyószakaszokon lezajlott a tetőzés, de a folyamatos esőutánpótlás miatt lassabban vonul le az ár.

A Duna a hazai szakaszon többnyire a III. fokú készültségi szintet meghaladóan tetőzik majd, a Lajtán akár a legmagasabb valaha mért vízszintet, a Murán pedig az I. fokot megközelítő tetőzésekre lehet számítani.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján Budapesten az alsó rakpartot várhatón kedd délután éri el a víz.

A hétfő hajnali állapot

A Rábán Árpásig fokozat alatti, Győrben jóval a III. fokozat szintje feletti tetőzés várható.

Török Gábor: Amit Magyar Péter a közelgő árvíz kapcsán csinál, az szinte tankönyvszerűen professzionális

”Talán a tudás kopott meg, talán a rendszer rozsdásodott be, vagy egyszerűen csak az új világot egy új szereplő jobban érti már?” - mondja az ismert elemző Orbán eddig árvízteljesítményéről.

Szinte még ki sem lépett a Duna a hullámtérbe, de Török Gábor elemző máris eredményt hirdetett egy friss Facebook-posztban: a közelgő árvízről szerinte Magyar Péter kommunikált eddig a legprofibban.

„(…) bármi is legyen az értékrendünk vagy éppen az érdekünk, nem lehet nem észrevenni, hogy Magyar Péter mennyire ügyes. Amit a közelgő árvíz kapcsán csinál, az szinte tankönyvszerűen professzionális.”

- írja a védjegyszerűen visszafogott politikai elemző-tanácsadó. Török úgy véli, hogy Magyar most

„Pont olyan, amilyen a Fidesz politikája, kommunikációja volt évtizedeken keresztül.”

Az elemző szerint

„Nincs persze ebben semmi rendkívüli, különösen nem eredeti, de minden benne van (stratégia, taktika, munka), ami nélkül a politika nem lehet hatékony, sikeres.”

De míg Magyar ilyen pozitív értékelést kapott, Orbán és a Fidesz szokatlanul kritikusat:

„S miközben ezt látjuk, ha akarjuk látni, azt is érdemes figyelni, hogy mintha a korábbi tanítók oldalán, ezzel párhuzamosan, egyre gyengébb lenne a teljesítmény. A tapasztalat hasznos, a rutin veszélyes – mondta ma Orbán Viktor az árvíz elleni védekezésről, de akár a Fidesz politikájára is gondolhatott volna.”

Orbán Viktor talán ennek a Török-mondatnak fog a legkevésbé örülni az egészből:

„Talán a tudás kopott meg, talán a rendszer rozsdásodott be, vagy egyszerűen csak az új világot egy új szereplő jobban érti már?”

Aki nem látta volna: míg vasárnap Magyar Péter arról posztolt, ahogy Tisza-aktivistákkal együtt dolgozik az árvízi védekezésen, Orbán szinte azzal egyidőben arról tett közzé bejegyzést, hogy Arnold Schwarzeneggerrel szórakozik, többek között ingben imitálva a kondizást egy konditeremben.

Várhatóan kedd éjfélig nem járnak a vonatok Bécsbe

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) vasárnaptól várhatóan kedd éjfélig leállította a vonatforgalmat Hegyeshalom és Bécs között, pótlás sincs.

Fotó: BALINT SZENTGALLAY/NurPhoto via AFP

A MÁV azt is közölte, hogy a rekordközeli árvíz miatt a Komárom-Esztergom vonalon napokig pótlóbuszok járnak majd az S74-es vonatok helyett.

Minden külföldi programját törölte Orbán Viktor

A rendkívüli időjárási viszonyok és a jelenlegi magyarországi árvizek miatt minden nemzetközi kötelezettségemet elhalasztottam - írta ki az X-re a miniszterelnök.

A cikk folytatódik

Hogy néz ki egy mobil árívízvédelmi fal? Ezen a szentendrei kisfilmen megnézheted

Ma és a következő napokban sűrűn kerülnek szóba a mobil árvízvédelmi falak vagy mobilgátak. Ezek főleg olyan folyóparti településeken jöttek divatba, ahol a városközpont a Dunára néz és a helyiek szeretik a vízparti sétányt, ezért nem akarták magas, állandó gáttal tönkretenni a folyó-város-kapcsolatot. A mobilfal tábláit csak az áradás közeledtével csúsztatják be a helyükre. Az első ilyen nem sokkal a 2013-as árvíz előtt készült el Szentendrén, a korzón. Az alanti videó első pár másodperce mutatja, hogy néz ki a mobilfal a felállítása után, akcióban:

Több helyen épülnek a mobilgátak

Mosonmagyaróváron, Visegrádon és Szentendrén is mobilgátakkal védekeznek az árvíz ellen. A kormány közlése szerint Visegrádon hétfő reggelre több kilométer hosszan felállították a gátat.

Több helyen mobilgátakkal védekeznek
Fotó: Magyarország Kormánya Facebook-oldala


11 éves, félrevezető képet kezdtek el osztogatni arról, hogy Sződligeten elllopták a gátépítésre szánt uniós pénzt

Hétfőn délelőtt futótűzszerűen kezdték az online megosztani az alanti fotót a sződligeti árvízvédelmi gát feljesztésére adott uniós pénz táblájáról, amit elárasztott a Duna, merthogy a pénzt állítólag ellopták, gát meg nem készült:

A kép annyira bicskanyitogató, hogy azt sokak mellett például Angyal Károly, az LMP pártigazgatója is megosztotta, a „kérem osszák meg, hogy minél több emberhez eljuthasson!" szöveggel. Ugyanígy tett az MKKP Rákosmenti tagozata is. De igazából nem érdemes megosztani. Sőt. A kép ugyanis bő 11 évvel ezelőtt 2013. nyarán készült, az akkori rekordárvíz idején, amikor a kérdéses gátszakasz még nem volt teljesen készen. De még annak az évnek az őszére megcsinálták készre. Így a nem az aktuális állapotot mutató kép osztogatása egyszerre értelmetlen és erősen félrevezető.

A Népszigten is pakolják a homokzsákokat

Így védik a Népszigetet
Fotó: Bankó Gábor/444

Csehország: annyi eső zúdult egy kisvárosra mint Magyarországra hét hónap alatt

Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Csehországban, nemhiába állt le a vonatközlekedés Budapest és Berlin között az itteni vonalszakasz miatt. Az Új Szó szerint kétezer embert evakuáltak Jesenik városából, ami az esőzés által leginkább sújtott település. Itt rövid idő alatt 460 milliméternyi eső esett. Hogy össze tudd hasonlítani: Magyarországon a tavalyi év kifejezetten esős volt, amióta mérik, a nyolcadik legcsapadékosabb év és így volt a csapadékösszeg országos átlagban 767,1 milliméter. Ennek az egyévi adagnak esett le több mint a fele a cseh városkára a hétvégén.

Csehországban mára virradóra 207 helyen jelentettek árvízi helyzetet. Ezek közül négy helyen – a Chrudimkán, két helyen az Opaván és az Oderán – rendkívüli árvízhelyzet alakult ki. A Morava elöntötte a tízezres Litovel városát, ami szinte megközelíthetetlen, beleértve az iskolákat és az egészségügyi intézményeket is – közölte a városháza. A Karviná régióban található Bohumín jelentős része szintén áram nélkül van, az ottani iskolák zárva vannak. Az áradások miatt le kellett állítani egy fűtőművet Ostravában. Eddig egy halottja van az árvíznek a cseheknél és hét embert tartanak számon eltűntként.