Egy fideszes EP-képviselő hiányolja Magyar Pétert a munkahelyéről
„Magyar Péter megint nincs a munkahelyén” – írta László András fideszes EP-képviselő a Facebookon. Két fotót is mellékelt, az egyiken ott van az ezekben a percekben a Római-partról bejelentkező Magyar Péter hűlt helye, a másikon pedig az európai parlament árvízvitáját feszült figyelemmel követő fideszes képviselők.
„Arra kérünk mindenkit, hogy az árvízi védekezésben dolgozókat ne akadályozzák bámészkodással, fotózkodással. Ezzel nemcsak hátráltatják a munkát, hanem saját testi épségüket is veszélyeztethetik.” Ezt írta közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság. A töltéseket járművel és gyalogosan tilos megközelíteni. Az árvíz miatt megzavart vadak miatt fontos, hogy kutyákat se a gátak, erdők környékén sétáltassunk.
Vízügy: A gátak máris hatalmas terhelésnek vannak kitéve
A Dunakanyarban várhatóan még két napig emelkedik a vízszint, folyik az ideiglenes védművek kialakítása, írja napi jelentésében az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
A Dunán kialakult árhullám tetőzése jelenleg Dévény térségében tart. A legfrissebb adatok alapján a hazai szakaszon a legtöbb helyen a III. fokú készültségi szintet meghaladóan tetőzik majd a folyó.
Megfeszített munka folyik a Dunakanyar-menti önkormányzatok védekezési területein is, ahol várhatóan még két napig emelkedik a vízszint. Az érintett településeken a vízügyesek a társzervezetekkel és a civil önkéntesekkel együtt folyamatosan építik azokat az ideiglenes védvonalakat – töltésmagasításokat, nyúlgátakat, szigeteléseket -, amelyek megakadályozzák a lakott területek elárasztását. A vízügy arra hívja fel a figyelmet, hogy
a gátak máris hatalmas terhelésnek vannak kitéve, az elhúzódó tetőzések és az ár lassú levonulása miatt ez várhatóan még napokig így lesz. Minden felesleges újabb terhelés, mozgás veszélyezteti a töltéseket, ezért arra kérik a lakosságot, hogy ne legyenek „katasztrófaturisták”, ne menjenek a gátakra nézelődni, fotózni.
A börtön falain belül is lehet védekezni az árvíz ellen
A büntetés-végrehajtási szervezet több mint kétszáz munkatársa két műszakban küzd azért, hogy a Margitszigetet megvédjék a közelgő árhullámtól.
A börtönön kívüli árvízi védekezésben a személyi állomány tagjai mellett most már a fogvatartottak is részt vesznek, miközben sokan az intézetek falain belül továbbra is segítik az árhullám megfékezését homokzsákok töltésével.
A Margitszigeten kívül a büntetés-végrehajtás dolgozói és az önkéntes munkára jelentkező fogvatartottak az ország több pontján segítik a védekezést.
A Váci Fegyház és Börtönben a fogvatartottak 17 ezer homokzsák megtöltését végzik az intézet területén belül, amelyeket az illetékes védelmi bizottság teherautókkal szállít el a zsákok rendeltetési helyére.
Zsákok a margitszigeti futókörön
Fotó:
Németh Dániel/444
Az intézet ezen felül külön intézkedéseket tesz a saját védelme érdekében is: a börtön a Duna-parthoz legközelebb eső részén védvonalat épít, a dolgozók és fogvatartottak homokzsákokkal erősítik meg a területet.
Sopronkőhidán az Ikva-patak áradása miatt kellett a segítség, rövid időn belül csaknem ezer homokzsákot töltöttek meg a bv-s dolgozók és a fogvatartottak, majd azokat átadták a Soproni Védelmi Bizottságnak.
Szerda reggel az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetből tíz alacsony biztonsági fokozatú fogvatartott tölti a homokzsákokat Hartán, a gáton, felügyelők kíséretével; továbbá a pécsi börtönből tízen Dunaszekcsőn közreműködnek a védelmi feladatok ellátásában.
Hol van a 12 ezer katona, akiről Pintér beszélt két napja?
Magyar Péter szerint egyre több önkéntes dolgozik a gátakon, miközben a honvédség csak 1600 katonát tudott kivezényelni a védekezésre. „Már szó sem esik a 12 ezer önkéntes tartalékosról, akiket az adófizetők fizetnek, pont az ilyen válsághelyzetek esetére. Miközben gyerekek is töltik (helyesen) a homokzsákokat, aközben a honvédség épp hadgyakorlatot tart a Bakonyban” - írta a politikus a Facebookon. (A 12 ezer honvédról Pintér Sándor beszélt két nappal ezelőtt.)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter közben a váci Duna-parton arról beszélt, hogy 12 helyen van jelen a honvédség. Jelenleg 1677 katona dolgozik a védekezésen, létszámuk 24 órán belül négyezresre bővíthető.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf katonákat tekint meg Vácon
Karácsony: Arra kérek mindenkit, csak távolról tekintse meg az áradó Dunát
A katasztrófavédelem munkatársai lezárták a Hajógyári-szigetet, a Margitsziget nagy részére már csak a védekezésben részt vevők léphetnek be, posztolta a főpolgármester. Karácsony Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy
„természetes emberi kíváncsiság, hogy az áradó folyót ilyenkor sokan meg szeretnék nézni. A vízszint gyors emelkedése és a Duna sodrása ugyanakkor most különösen veszélyessé teszi, ha valaki túl közel merészkedik a folyóhoz.”
Fotó:
Németh Dániel/444
Ezért arra kér mindenkit a főpolgármester, hogy aki nem vesz részt a védekezésben, csak távolról, legfeljebb a felső rakpart vonalából tekintse meg az áradó Dunát, a védekezés kiemelt helyszínét, a Bem tér és a Batthyány tér közötti szakaszt lehetőség szerint kerülje el.
A korábban becsültnél alacsonyabb vízállással, de elnyúlóbban tetőzhet a Lajta Mosonmagyaróvárnál
Az elmúlt időszak legfontosabb intézkedése, hogy a terveknek megfelelően megnyitották a szükségtározót Hegyeshalom fölött, így a Lajtán érkező ár egy része most odafolyik, mondta a MosonymagyaróvárTV-nek az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivő-helyettese. Szegi Attila hozzátette:
„Abban bízunk, hogy így a korábban jelzett 280-300 centiméterhez képest alacsonyabb szinten lesz a tetőzés Mosonmagyaróvárnál. Alacsonyabb, de elnyúlóbban.”
Budapesti gyógyfürdőket is veszélyeztet az árvíz, többet bezártak
A Dunán levonuló árhullám a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. több fürdőjét is érinti, ezért a társaság megtette a szükséges intézkedéseket a fürdők megvédésére.
A Margitsziget lezárásával egyidejűleg a Palatinus fürdő sem látogatható az árvíz levonulásáig.
A Duna budai oldalán délről észak felé haladva az extrém magas vízállás a Gellért, a Rudas, a Rác, a Király, a Lukács fürdőt és a Pünkösdfürdői strandot is veszélyezteti.
A Gellért és a Rudas szakemberei a két fürdő alatti táróban közösen ügyelik a forrásokat, amelyek a közlekedési edény elve alapján a Duna vízszintjét követve ilyenkor szintén megemelkednek. A Rác fürdő forrásának szintje az idén júniusi árhullámhoz képest várhatóan magasabb lesz.
A Király fürdő a Lukácsból kapja a gyógyvizét, ezt az árvízre tekintettel lezárták. Mivel ez a budai part egyik mély pontja, a pinceszinteken szinte biztosan számolni kell a víz megjelenésével.
Ifj. Schobert Norbertet homokzsákok pakolása közben kapta lencsevégre a nemzeti hírügynökség
Egy hirdetésszagú honvédségi toborzóvideóval jelentette be augusztusban az Instagramon ifjabb Schobert Norbi, hogy csatlakozott a Magyar Honvédség tartalékosaihoz. Az MTI szerda délelőtt lencsevégre kapta a celebet, mit több, név szerint is megemlítette őt: „Az árvízi védekezésben résztvevő tartalékos katonák, köztük ifj. Schobert Norbert (k) homokzsákokat pakolnak a váci révnél 2024. szeptember 18-án.”
Gyurcsány most már tudja, hogyan kellene megbirkózni ennyi vízzel
A DK elnöke szerint abszurd, hogy védekezünk a víz ellen, miközben aszály van, a földeknek vízre van szükségük. Emiatt szerinte egy megoldás van, víztározókat kell építeni. Ez volt a Vásárhelyi-terv, aminek az első üteme éppen az ő miniszterelnöksége alatt valósult meg a Tisza felső szakaszán.
Gyurcsány kezdeményezi, hogy a kormány döntsön egy víztározó építési programról. „Azok a víztározók, amelyeket építettünk, és azoknak a számait ismerve nagyjából a nemzeti jövedelmünknek valamivel több mint egy százalékát kellene erre fordítani, azaz 800-1000 milliárd forintot. Szakértők szerint 4-500 milliárd forintot lehetne megtakarítani ezzel, vagyis két év alatt visszajön az ára” – mondta a volt miniszterelnök.
Súlyos a helyzet Lengyelország déli, délnyugati régiójában, ahol a miniszterelnök katasztrófahelyzetet hirdetett. A Nysa Klodzka folyó elöntötte a közel hatezer fős Lewin Brzeski városát. Az AFP fotói szerint különösen sok kutyát kellett menteni, no meg persze embereket és anyagi javakat.
Meghalt egy tűzoltó, akinek a járművét elsodorta egy áradat a heves esőzések sújtotta Dél-Olaszországban, a pugliai Foggia térségében, közölte szerdán az olasz belügyminiszter.
Egy másik tűzoltó, aki együtt ült meghalt társával a járműben, megsérült és kórházba került. Médiajelentések szerint a két tűzoltó egy olyan személynek segített, akinek kedd este lerobbant az autója. Járművüket ekkor sodorta el a hirtelen érkező áradat. A kedd este óta eltűnt tűzoltó holttestét szerda reggel találták meg a búvárok.
A korábban Közép-Európát sújtó heves viharok kedden érték el Olaszországot.
A polgári védelmi szolgálat szerdán narancssárga riasztást rendelt el a közép-olaszországi Emilia-Romagna tartományban, a magasabb, piros fokozatot megelőző második riasztási fokozatot. A félszigetet alkotó 20 tartományból 11 másikban sárga riasztást rendeltek el. Heves esőzések voltak más olasz régiókban, így Toszkánában is, ahol több folyó kilépett medréből, valamint a déli Campania tartományban, ahol főleg az Amalfi-tengerpartot sújtotta az ítéletidő. (MTI)