Boris Johnson 2021-ben már azon volt, hogy betörnek egy holland raktárba vakcinákért

külföld

Elég vad történettel igyekszik promózni nemsokára megjelenő önéletrajzi könyvét Boris Johnson volt brit miniszterelnök, aki állítása szerint 2021 márciusában vízi razziát fontolgatott.

Állítása szerint a Covid-járvány tetőpontján Johnson magas rangú tisztviselőkkel tárgyalt egy lehetséges katonai műveletről, amelynek keretében „vízi razziát” hajtottak volna végre egy holland raktárban, hogy oltóanyagokat foglaljanak le.

Minderre 2021 márciusában került sor: ekkoriban zajlott a vita az EU és az AstraZeneca között, amelynek az volt a lényege, hogy az unió azzal vádolta a belga gyárában termelő gyógyszergyártó céget, hogy külső országoknak drágábban adott el vakcinát, és ezért szállít az EU-ba a szerződési kötelezettségénél nagyságrendekkel kevesebbet. Az EU odacsapott: a külső országokba történő export teljes kontrollálását és a szállítások előzetes bejelentési kötelezettségét írta elő.

Mindeközben az Európai Unión kívül eső Egyesült Királyságban elég nagy volt a felzúdulás a kormány járványkezelésével kapcsolatban.

A sokat kritizált Johnson önéletrajzában a Daily Mail által közzétett részletekben arról ír, hogy ekkoriban úgy vélte, az EU „rosszindulatúan” bánik az Egyesült Királysággal, ezért fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy más módon jussanak vakcinához. Elmondása szerint megbízást adott arra, hogy vizsgálják meg, lehetséges-e vízi razziát tartani a leideni raktárban, „és elvinni onnan azt, ami legálisan a miénk volt, és amire az Egyesült Királyságnak égető szüksége volt”.

A védelmi vezérkar helyettes főnöke, Doug Chalmers altábornagy kifejtette a miniszterelnöknek, hogy a terv „bizonyára megvalósítható”, ha merev falú, felfújható csónakokkal közelítenek a raktárhoz a holland csatornákon. A terv szerint teherautókon lopták volna ki a vakcinákat a raktárból, majd azokat eljuttatták volna a motorcsónakokhoz.

Chalmers azonban azt is mondta Johnsonnak, hogy nehéz lenne észrevétlenül végrehajtani a küldetést, ami azt jelenti, hogy az Egyesült Királyságnak „meg kellene magyaráznia, hogy miért támadunk meg egy régi NATO-szövetségest”.

Johnson visszaemlékezését azzal zárta: „Természetesen tudtam, hogy igaza van, és titokban egyetértettem azzal, amit mindannyian gondoltak, de nem akartam hangosan kimondani, hogy ez az egész őrültség.”

A most kiszivárgott részletek közt egyébként van olyan is, amiben Johnson cáfolja, hogy tortát is evett volna az 56. születésnapján 2020. június 19-én, vagyis a lezárások idején tartott buliban. Megismételte, hogy soha fel sem merült sem benne, sem akkori kancellárjában, Rishi Sunakban, hogy a Partygate néven elhíresült születésnapi összejövetele „bármilyen módon szabályellenes”.

Mit írta: „Íme, mi történt valójában azon a napon. Egy rövid ideig a kabinetteremben álltam, miközben a kancellár és a személyzet tagjai boldog születésnapot kívántak. Nem láttam tortát. Nem ettem virágos tortából. Ha ez egy buli volt, akkor ez volt az emberi történelem leggyengébb bulija. Épp akkor estem át a Covidon. Nem énekeltem és nem táncoltam."

2021 novemberében derült ki, hogy a brit kormányzati vezetők rendszeresen semmibe vették a maguk alkotta szabályokat a lezárásokkal kapcsolatban, és 2020 májusában, novemberében és 2021 áprilisában több bulit is tartottak a Downing streeten, miközben a brit állampolgárok nem mehettek sehova. A Partygate néven elhíresült botrányon Johnson még túljutott valahogy, utóbb pedig elismerte, hogy a járványkezelés során hibákat követett el, de nem tudta megmondani, mit tehetett volna másképp.

via Guardian

Kapcsolódó cikkek