Rég volt olyan, hogy a kormánypártok olyan sokszínű támadási felületet hagytak magukon, mint most.
A kormányzati kommunikáció jelenleg a sikeres árvízi védekezés felmutatásával és Magyar Péter kikezdésével lenne elfoglalva, csakhogy bejött időközben egy s más, amivel foglalkozniuk kell.
Orbán Balázs ugyanis nem akármilyen hibát vétett (nem mi mondjuk, maga a miniszterelnök fogalmazott így), az elmúlt napok legforróbb témája így a politikai igazgató körül összpontosul. A lehetőséget az ellenzéki pártok is érzik, ütik is a témát, mintha nem lenne holnap - így várhatóan ma is terítékre kerül.
Mindezek mellett a nyarat a kórházak klímaberendezéseinek hiánya (és a plafonon lévő penész/zsírba ragadt por) tematizálták, illetve a MÁV összeomlása - igaz, ezeket a témákat az Országgyűlésben egyelőre jelen nem lévő Tisza Párt elnöke, Magyar Péter tette fel a térképre.
Emellett viszont a magát a „Fidesz papjának” tartó Bese Gergő körül kialakult botrány is okozott kellemetlen perceket a kormánypártoknak és a holdudvarnak, és akkor a nőverési botrányba keveredett Győrffy Balázsról még nem is beszéltünk, pedig az ő helyére épp ma ül be Hidvéghi Balázs.