Reggel 6 óra van, a rádióból megszólal Sonny&Cher dala, az I Got You Babe. És megint újraindul egy átkozott, rohadt, elcseszett, tényleg soha nem érő február 2-a, ülünk Bill Murray-vel az ágyban, és nem akarunk kikelni onnan.
És akkor most képzeljük ebbe az ágyba Nagy Mártont vagy Varga Mihályt.
A magyar gazdaságpolitikában február 2-a van, már nem tudjuk, mióta, és még nem tudjuk, meddig. A kormányzat költségvetés-készítési, és úgy általában gazdaság-előrejelzési és -tervezési gyakorlata évek óta ugyanabban a taposómalomban jár az I Got You Babe dallamára:
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?675 milliárdos állami beruházást halasztanak el, idén csak 2,5 százalékkal nőhet a magyar GDP. Most debütál szóvivőként Vitályos Eszter, de két minisztervendége is van a Kormányinfónak: Varga Mihály pénzügyminiszter és Nagy István agrárminiszter.
A friss kormányhatározat lefordította a konkrétumok nyelvére, hogy hogyan tervezi megvalósítani a kormány az áprilisban bejelentett 675 milliárdos csomagot. Elemzők szerint a beígért lépésekkel az újraírt célok nagyjából teljesülhetnek, de a 2025-ös költségvetésben sok a kérdőjel.
„Amennyiben szükséges, további intézkedésekkel tartja a kitűzött hiánycélt” a kormány, áll a közleményben. Az államadósság kamataira már 40 százalékkal több megy el, mint tavaly. Az időarányos deficit már a módosított célhoz képest is rosszul alakul.
Nem csoda a költségvetés állapotát nézve, hogy 130 pontos megszorító csomagot rejtett el a kormány a pénteki Magyar Közlönyben.
Az előző évihez képest 911 milliárd forinttal volt rosszabb az egyenleg, GDP-arányosan ez közel 0,5 százalékos romlás. Az állam kamatkiadásai 88,8 százalékkal nőttek. A KSH adatait a Pénzügyminisztérium sikertörténetként értékelte.
A pénzügyminisztérium kedden bejelentette: a GDP-arányos hiánycél 3,9-ről 5,2 százalékra nő. A gazdasági növekedés sokkal kisebb lesz az eddig vártnál, kamatokra sokkal többet kell költeni, mint eddig tervezték. A forintárfolyamnak jót tett a bejelentés.
Nem csoda, hogy Nagy Márton pár napja cash flow-problémákra panaszkodott. A második negyedév végére kétéves csúcsot ért el a GDP-arányos államadósság, amihez persze kellett a gazdaság újbóli visszaesése. Idén eddig másfélszer többet költött az állam az adósság kamataira, mint egy évvel ezelőtt.
Idén a GDP 4,9 százalékát viszik el az államadósság kamatai, de jövőre jelentős javulás jöhet a Költségvetési Tanács elnöke szerint.