deficit

Rekordhiány tátongana a költségvetésben, ha az állami cégek nem utalnak 400 milliárdot az államkasszába

A kormány képtelen kordában tartani a kiadásait, így a költségvetés egyre inkább egy feneketlen kútra emlékeztet, úgy nyeli el a beérkező pluszforrásokat. Az uniós pénzekkel töretlenül számol a kormány, de azoknak csak elenyésző része érkezett meg eddig.

Székely Sarolta
gazdaság

Egyre inkább egy feneketlen kútra emlékeztet a magyar államkassza, úgy tűnik el benne minden bevétel

Több százmilliárd forintnyi egyszeri bevételhez jutott a költségvetés júniusban, így is csak 27 milliárd forint többletet sikerült összehozni.

Székely Sarolta
gazdaság

Mint halottnak a csók, annyit ért, hogy az MVM megint százmilliárdokat utalt az államkasszába májusban

Hiába örül a szaktárca a „számottevő” májusi többletnek, az idei költségvetés valójában összeomlott.

Székely Sarolta
gazdaság

Orbán osztogatása és az uniós pénzek hiánya teljesen megborította a költségvetést

Rekordhiány jött össze május végéig. Ezért megemelik az éves hiánycélt, az elmaradó uniós pénzek és Orbán osztogatása miatt kétszer több devizakötvényt is kell eladni, mint eredetileg tervezték.

Székely Sarolta
gazdaság

Óriási bajban a költségvetés, jelentős tételeket kellett zárolni, minden idők második legrosszabb áprilisán vagyunk túl

Nagy Márton minisztériuma próbált dicsőségjelentést kiadni áprilisról, de a közleményükből és egy államtitkári nyilatkozatból kiderült, hogy nagy a baj.

Haász János
gazdaság

Repülőrajtot vettek a kormány kiadásai: 1038 milliárd forintos túlköltekezés három hónap alatt

Az elmúlt öt év legnagyobb hiányát hozta össze az összeomlás szélére került költségvetés március végéig.

Székely Sarolta
gazdaság

Összeomlás szélén a költségvetés, az éves hiánycél 62%-a összejött március végére

Több mint húsz év alatt egyszer volt rosszabb a március, mint idén, a teljes negyedéves egyenleg pedig a legrosszabb az elmúlt öt évben. Naponta 28,3 milliárd forintos mínusszal működött az állam az első három hónapban.

Székely Sarolta
gazdaság

1722 milliárdos rekordhiány jött össze februárra, az éves cél 41 százalékát hozta már össze a kormány

Szinte pontosan úgy indult az év, ahogy tavaly is, amikor pár hónap alatt összeomlott a költségvetés.

Székely Sarolta
gazdaság

Trump újabb mexikói kereskedőket mentesített a 25 százalékos vám alól

A mexikói elnök így egyelőre nem látja szükségesnek az ellenintézkedések bevezetését.

Bódog Bálint
külföld

Repülőrajt magyar módra: 136 milliárd forint az állami vagyonra, aprópénz Brüsszeltől és 385 milliárdnyi kamatkiadás

Sokkal pocsékabbul kezdte az idei évet a költségvetés, mint tavaly, ez pedig nem jó előjel. A 2024-es költségvetés is villámgyorsan omlott össze.

Székely Sarolta
gazdaság

1400 milliárddal több kiadás, 200 milliárddal kevesebb bevétel – így számolta el magát a kormány tavaly

Csúnyán elszámolta magát a kormány tavaly az áfánál és az uniós bevételeknél, miközben kamatokra, saját magára és az állami vagyonra sokkal többet fordított a tervezettnél.

Székely Sarolta
gazdaság

Saját hiánycélját sem tudta teljesíteni a magyar kormány

A magyar gazdaság pocsék tavalyi teljesítménye keresztülhúzhatta a kormány számításait. Nagyobb lett a költségvetés hiánya, mint azt szerették volna.

Székely Sarolta
gazdaság

Ha az eufemizmusnak szobra lenne, Nagy Márton lenne az

Egyetlen mondat elég volt neki ehhez.

Haász János
gazdaság

A kamatterhek ütöttek ismét nagy lyukat az amúgy is összeomlott költségvetésen

Az államnak ismét hatalmas összeget kellett kamatokra kifizetnie októberben. Ha ez nincs, nincs a brutális hiány sem.

Székely Sarolta
gazdaság

A covid idején volt ekkora hiány az államkasszában októberben, Varga Mihályék azonban rendületlenül optimisták

Ezzel együtt már több mint 3000 milliárd forint hiányzik az államkasszából.

Székely Sarolta
gazdaság