Magyar Péter: „A hatalom torzítja a személyiséget, a miniszterelnökre ez hatványozottan igaz”

video
  • A Tisza Párt elnöke sajnálja, hogy a miniszterelnök egyik kérdésére sem válaszolt, de szerinte annyi legalább kiderült a vitán, hogy Ursula von der Leyen és Manfred Weber szereti Magyarországot. Ennek ellenére nem várja el tőlük, hogy beavatkozzanak a magyar belügyekbe.
  • Szerinte ez egy belpolitikai vita volt, mert magában a soros elnökséget senki sem tartotta fontosnak. Jobban örült volna egy rövidebb vitának, mert kontraproduktívnak tartja a szélsőjobb és a szélsőbal között kialakutl vitát.
  • Megkérdeztük azt is, hogy van-e olyan a politikában, amit Orbán Viktortól tanult.
Legfrissebb videóink

Vitézy Dávid: Tucatjával vannak ügyek, ahol feljelentést tehetünk

Belső vizsgálatok zajlanak, és számos ügyben vizsgálják, hogy a feljelentés szükséges-e – mondta a 444-nek Vitézy Dávid, akit arról is megkérdeztünk, keresték-e Lázár Jánost.

Sárdi Kristóf, Molnár Kristóf
video

A Fidesz leváltotta, köztársasági elnökként tér vissza

Baka András nem az kimondott abszolút filmszínház-karakter, története mégis szimbolikussá teszi a megválasztását. A Fidesz illegitimnek tartja, ő közben azt mondja, az ország nem épülhet bosszúra.

plankog, Bokros Dorka, Sárdi Kristóf, Kovács Bendegúz, Botos Tamás, Jelinek Anna, Kristóf Balázs
video

Magyar Péter: Van, ami vérlázítóbb Orbán hallgatásánál

A miniszterelnök szerint a fideszes influenszerek azon dolgoztak, hogy összeomoljon az ország energiaellátása. Rétvári Bence azt mondta, a legnagyobb rémhírterjesztő az ország vezetője volt. Parlamenti összecsapás energiaválság után.

Botos Tamás
video

Feljelentést kellett tennünk, hogy kiderüljön, hogyan kezelte valójában a sajtót a Szijjártó-féle külügy

Szijjártó Péter egészen abszurd dolgokat állított a sajtószabadságról. Nem hagytuk annyiban, és három év után ennek meg is lett az eredménye.

plankog, Haszán Zoltán, Bokros Dorka, Takács Lili, Sárdi Kristóf
video

Feledy Botond és Rácz András: Most van egy történelmi pillanat, amikor tudjuk hasznosítani itt a tudásunkat

Teljes szakítás az Orbán Balázs-féle átpolitizált vezetéssel, készül az új külpolitikai stratégia. Miről kell szólnia a magyar külpolitikának? Miért baj, ha Brüsszelről csak annyit tudunk, hogy „rossz”? Hogy néznek ki a pragmatikus orosz kapcsolatok? Interjú a Magyar Külügyi Intézet új vezetésével.

Takács Lili, plankog, Kovács Bendegúz
video