Keddtől csütörtökig az oroszországi Kazanyban rendezik meg a BRICS éves csúcstalálkozóját. A világ minden tájáról 32 külföldi küldöttséget várnak, közülük 24-et állam- és kormányfői szinten. Oroszország António Guterres ENSZ-főtitkárt is meghívta a csúcstalálkozóra, de az ő részvételét még nem erősítették meg.
Az eseményt igazi diplomáciai nagyüzem előzte meg, ugyanis több mint 200 találkozót és rendezvényt szervezett az orosz elnökség.
Az oroszok óriási sikerként keretezik a csúcstalálkozót, Putyin egyik külpolitikai tanácsadója az Oroszországban valaha rendezett legnagyobb diplomáciai eseménynek nevezte a BRICS országok vezetőinek vendégül látását. Az mindenesetre biztos, hogy az Ukrajna elleni háború megindítása óta ez a legjelentősebb csúcstalálkozó, aminek az orosz elnök a házigazdája, több mint húsz államfő jelezte részvételi szándékát.
Putyin számára az esemény szimbolikus és gyakorlati szempontból is alapvető fontosságú, hiszen látványos kézfogásokkal tudja demonstrálni, hogy ő maga nem a nemzetközi közösség páriája, hanem házigazdája egy olyan dinamikusan fejlődő csoportnak, ami a világ jövőbeli fejlődését meghatározza majd, Oroszország pedig a Nyugattal fennálló feszültségek ellenére a globális szövetségek és az együttműködés pártján áll. Gyakorlati szempontból kiváló lehetőség arra, hogy a gazdasági és a háborús erőfeszítések javítását célzó megállapodásokról tárgyaljon a világ feltörekvő gazdaságainak vezetőivel. Az orosz elnök kétoldalú találkozót fog folytatni többek közt Hszi Csin-ping kínai, Narendra Modi indiai, Recep Tayyip Erdogan török és Maszúd Peszkian iráni elnökkel.
A BRICS fontos szerepet játszik Oroszország nagystratégiájában. 2022 februárja előtt Moszkva egy olyan többpólusú rendben reménykedett, amelyben egyensúlyt tud teremteni a két legerősebbnek tartott hatalommal, a Kínával és az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolataiban. Az ukrajnai háborúval azonban eltűnt a pragmatizmus az orosz külpolitikából.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Három olyan ország képviselőivel egyeztetett, hogy leesik az állunk!
Részletes dokumentumokat ismertünk meg, amelyek bizonyítják, hogy Oroszország titkosszolgálatai kiterjedt kibertámadásokat hajtottak végre a magyar külügy ellen. Ezzel Szijjártó Pétert is szembesítettük, aki most már nem tagadott, egészen más taktikát választott.
A Jurij Kuznyecov altábornagynál tartott házkutatáson több mint 100 millió rubelt, aranyérmét, gyűjteményes órákat és luxuscikkeket foglaltak le.
A megtévesztő nevű Liberális Demokrata Párt állítólag Vlagyimir Zsirinovszkij több mint 18 ezer órányi beszédéből és interjújából képezte ki a chatbotot.