Egy nem részletezett egészségügyi probléma miatt kórházba került a NASA egyik űrhajósa, aki három társával együtt nyolc hónap után tért vissza a Földre a Nemzetközi Űrállomásról pénteken.
A NASA annyit közölt, hogy az űrhajós állapota stabil. Bár a leszállás simán zajlott, a mentőhajón végzett rutinszerű orvosi vizsgálatok során azonban „óvatosságból a legénység tagjainak további vizsgálatát kérték”. Azt nem részletezték, hogy ez pontosan mit jelent.
A három amerikai és egy orosz űrhajósnak a tervek szerint már két hónapja vissza kellett volna térnie, végül a Boeing és a NASA közös missziója körüli problémák miatt csúsztak. További csúszást okozott a Milton hurrikán, majd a leszállást megnehezítő más időjárási körülmények is.
A négytagú legénység, köztük a NASA munkatársai és a Roscosmos űrhajósa márciusban szálltak fel a SpaceX Falcon 9 rakétájával. Összesen 232 napot töltöttek az űrállomáson, és több mint 3700-szor kerülték meg a Földet.
Az elmúlt hónapokban a NASA és a Boeing egymásnak feszült az ISS fedélzetén rekedt két űrhajós visszahozatalának módja miatt. A NASA augusztus végén jelezte, hogy két űrhajósát 2025 februárban visszahozza a Földre, méghozzá a SpaceX-szel. A két űrhajós által kijutáshoz használt Boeing-féle Starliner ugyanis technikai hibák miatt kénytelen volt üresen visszatérni a Földre szeptemberben. (Guardian)
Két hónapot csúsztak a Boeing és a NASA közös missziójának fennakadásai miatt.
A Milton rekordgyorsasággal vált ötös kategóriájúvá, a szélsebesség 24 óra alatt 148 kilométer/órával erősödött.
Sunita Williams és Barry Wilmore június 5-én szállt fel a nyolcnaposra tervezett küldetésre, végül nyolc hónapot fognak az űrben tölteni.