Minimum tíz év szabadságvesztést kért az ügyészség az első fokon hét évre ítélt Gyárfás Tamásra a Fenyő-gyilkosság miatt – tudta meg a 24.hu. A lap szerint egy hónapon belül jogerős ítélet jöhet a kilencvenes évek és a magyar gazdasági-politikai elit leglátványosabb leszámolási ügyben.
Fenyő János 1998-as meggyilkolása ügyében februárban ítélte Gyárfást a Fővárosi Törvényszék hét év fegyházra. A nem jogerős ítélet szerint Gyárfás bűnsegédként Portik Tamást bízta meg Fenyő megölésével, amit aztán a szlovákiai Jozef Rohác hajtott végre. Az érintettek végig tagadták a vádakat.
Míg Gyárfásék felmentésért, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett. Azt akarják, hogy a bíróság ne csak bűnsegédnek, hanem felbujtónak minősítse Gyárfást, és minimum tíz év szabadságvesztést szabjanak ki rá. Gyárfás letartóztatását is indítványozták, de a jogerős ítéletig a táblabíróság ezt nem tartotta indokoltnak.
Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője a 24-nek azt mondta, hogy a bűncselekmény, amivel Gyárfást vádolják, 10–20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, és csak enyhítő záradékkal szabhattak ki rá hét évet. Az enyhítő záradék mellőzését akarják elérni másodfokon, és legalább a törvényi minimumot elérő szabadságvesztés-büntetés kiszabását.
A táblabíróság már kitűzte a tárgyalási napokat: a nyilvános ülések november 19-én kezdődnek, és november 28-ra már jogerős ítélet is várható. Gyárfás az első fok után azt állította, biztos benne, hogy nem kerül rácsok mögé: „Biztos, hogy felmentenek, a semmiért nem lehet valakit elítélni” - mondta.
A Fenyő János meggyilkolása ügyében elítélt Gyárfás Tamás szerint „ki fog derülni az igazság”.
Hatalmas biztonsági intézkedések előzték meg az ítéletet.
Az úszószövetség volt elnöke eddig szabadlábon védekezhetett Fenyő János egykori médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében. Most a letartóztatását is indítványozta az ügyészség.
Az épületbe először belépve először az hökkentett meg, hogy Fenyő valóságos magánhadsereget állomásoztatott az irodaházban. Ilyen volt a magyar média két erős és erőszakos emberének párviadala a kilencvenes években.