Erre figyeljen, ha képben akar lenni az amerikai elnökválasztással!

külföld
  • Minden idők egyik legkiélezettebb amerikai elnökválasztása jöhet kedden a demokrata Kamala Harris és a republikánus Donald Trump között.
  • A győztest akár már a választás éjszakáján, keddről szerdára virradóra is kihirdethetik, de több hetes, egyes államokban újraszámolásokat követelő cirkusz is jöhet.
  • A győzelemhez 270 elektori szavazatra van szükség, legnagyobb figyelem a hét csatatér-államra irányul.
  • Két megyét és egy külbirtokot különös figyelem övez, itt ugyanis hagyományosan a későbbi győztesre szoktak szavazni.
  • A közvélemény-kutatások ezúttal semmilyen támpontot nem adnak, igaz, a 2016-os és 2020-as felmérésekben sem volt sok köszönet.

A világtörténelem egyik legdrámaibb amerikai elnökválasztása elé nézünk. A demokraták jelöltje, Kamala Harris szinte az utolsó pillanatban ugrott be a 81 éves elnök, Joe Biden helyére. Megválasztása esetén ő lenne az USA első női elnöke.

Riválisa, az elnöki székbe négy év után visszatérni szándékozó Donald Trump túlélt egy közvetlen merényletkísérletet a kampányban. Az Amerikát az 1880-90-es években vezető demokrata Grover Cleveland után ő lenne a második olyan elnök, aki egy ciklus kihagyásával tölti be a tisztségét. És Joe Bident megelőzve immár ő lenne minden idők legidősebben megválasztott elnöke is.

Az elnökválasztás különösen rázós világpolitikai időszakban történik, háború dúl Ukrajnában és a Közel-Keleten, egyre nő a feszültség Kína és a nyugati világ között.

Már most borítékolni lehet, hogy az elnökválasztást jogi csatározások kísérik, és a várakozások szerint győztest hirdetni sem lesz egyszerű. Az alábbi cikkel az elnökválasztást kísérő homályt szeretnénk oszlatni – bár szinte kizárt, hogy ne legyen olyan fejlemény, amire a legtekintélyesebb elemzők sem voltak felkészülve.

Hogyan zajlik az elnökválasztás?

Több mint 160 millió, 18. életévét betöltött amerikai választópolgár adhatja le szavazatát, de az eredményt nem az egyes jelöltekre szavazók abszolút száma dönti el, hanem egy elektori kollégium. A szavazás napja hivatalosan a kedd, de több mint 75 millió választópolgár már vasárnapig leszavazott levélben; közöttük hagyományosan sokkal több a demokrata szavazó. Az elnökválasztások 1789 óta íródó történelmében ötször fordult elő, hogy az országosan kevesebb szavazatot kapott jelölté lett az elnöki szék: három 19. századi elnök után így került hivatalba 2000-ben George W. Bush, 2016-ban Donald Trump is.

Donald Trump 2016- április 2-án Wisconsinban kampányol.
Fotó: Scott Olson/Getty Images

Mi történik az elektori kollégiumban?

Az elektori kollégium az 50 amerikai állam és Washington DC 538 tagjából áll, a győzelemhez 270 elektori szavazatra van szükség. Az alapító atyák döntésének hátterében az állt, hogy ne a nagy lélekszámú, befolyásos tagállamok döntsenek a kisebb tagállamok rovására. Az egyes államok lakosságszámában a mai napig hatalmas különbség van, Kaliforniában például 38 millióan, Wyomingban egymilliónál is kevesebben élnek. Az egyes tagállamokban győzelmet arató jelölt megkapja az adott állam valamennyi elektorának szavazatát. (Maine-ben és Nebraskába számolnak kicsit másképp.) Az elektorok decemberben ülnek össze államuk fővárosában, és az elektori szavazatokat lepecsételve elküldik a szenátus elnökének.

Mikor tudjuk meg az eredményt?

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

A Kamala-mozaik

Kritikusai és a billegő államok választói szerint túl keveset tudni arról, mit is képvisel Kamala Harris, a demokraták elnökjelöltje. Ki Donald Trump kihívója a novemberi amerikai elnökválasztáson? Miért nem veri nagydobra származását, női mivoltát? És miért félnek tőle a latin-amerikai bevándorlók? Szakértők segítenek felfedni a Harris-mítoszt.

Oprics Dóra, Solti Hanna
politika

A demokratáknak van tervük arra a forgatókönyvre is, ha Trump a választás estéjén bejelenti, hogy győzött

Amire elég nagy az esély - függetlenül attól, hogy tényleg Trump nyer-e vagy sem.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Trump kaotikus szeptembere után Harris szorosan vezet

Ha ma lennének a választások, Kamala Harris valamivel esélyesebb lenne, de novemberig még sok minden történhet. De mit jelent ez a szűk előny valójában, és milyen tanulságokat lehet levonni a különböző előrejelzésekből?

Tábor Áron
külföld

Jimmy Carter nyomta a kezébe a Hajlék utcai háza kulcsait

Száz éve született Jimmy Carter amerikai elnök, aki 1996-ban egy hétig épített házakat Vácon ötszáz önkéntes társával együtt. A tíz házból álló telepen él ma is Pintér Jenő, aki annak idején egy Népszabadság-cikknek köszönhette, hogy saját tulajdona lehetett.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

A 100. születésnapját ünneplő Jimmy Carter adhat reményt Joe Bidennek

A Nobel-békedíjas Carter elnöksége is idővel szépült meg, a vele fél évszázada szövetségben álló Biden is ebben bízhat. A születésnapos Carter szeretné megélni, hogy szavazhasson Kamala Harrisre, ami azért is nagy szó lenne, mert 50 éve még ki kellett kacsintania a rasszista szavazók felé.

Tábor Áron
külföld