Magyar Péter jelleméről és tőzsdei ügyleteiről beszél Vogel Evelin, és valóban harmincmilliót követel a Tisza Párttól az újabb hangfelvételen

POLITIKA

Vogel Evelin elmondása szerint Magyar Péter rosszul bánt vele, egykori barátnőjével, megromlott a kapcsolatuk, a nő úgy érezte, nem kapta meg a jussát abból, hogy motorja volt a Tisza Párt építésének a kezdeti időkben. Vogel úgy gondolja, a beletett munkája harmincmillió forintot ér, ezt kéri Hanzel Henriktől, aki a párt pénzügyeseként hivatkozik magára. A férfi azért találkozott Vogellel, mert Magyar megkérte, „oldja meg” azt, hogy békében váljanak el az útjaik. A beszélgetésben szó van arról, hogy Magyar – a nő elmondása szerint – kilencvenmillió forint értékű részvénnyel rendelkezik, amelyet bennfentes tőzsdézéssel szerzett, ezek eladásából várja a pénzt Vogel. Hanzel azt ajánlja a beszélgetés során, hogy havi 500 ezrenként fizetésnek álcázva kifizetik a pénzt.

Így foglalható össze az a több mint másfél órás, titokban rögzített felvétel, amelyet ugyanarról a címről küldtek el több szerkesztőségnek is, ahonnan a hétfői hanganyagot. A Tisza Párt szerint az újabb felvétel a bizonyítéka annak a bűncselekménynek, amely miatt feljelentették Vogel Evelint.

Forrás

A második felvételen rögzített beszélgetés néhány részletét hallhatta már a nyilvánosság, és mint most már nyilvánvaló, mindkét fél rögzítette azt. A párt pénztárnokaként bemutatkozó Hanzel – akiről itt írtunk bővebben – kevesebb mint négy percet vágott össze abból, amit ő vett fel. A Vogel Evelin által rögzített felvétel teljes egészében hallható, ám nem vonja kétségbe a Hanzel által közzétett verziót, hisz a nő valóban harmincmilliót követel Magyartól és a pártjától.

„Ha nem kapom meg”

Amikor arról beszélnek, hogy átalakulhat bosszúvá az, amit érez, Vogel azt mondja, hogy „ne alakuljon át”. Mire Hanzel megjegyzi: „Ez fenyegetés, miért alakulna át?” Erre Vogel: „Ha nem kapom meg azt, amit kérek”. Vogel érvelése az, hogy ő egy üzletet szeretett volna nyitni, amikor Magyar elindította a később Tisza Pártra keresztelt projektjét. Arról beszél, hogy ő volt az, aki a legfontosabb embereket bemutatta Magyarnak, segített a szövegírásban, rengeteget szervezett. Emiatt a boltját nem indította el, keresete nincs, a gyermeke apja, aki addig támogatta, megszakította vele a kapcsolatot, miután új párja politikai pályára lépett. Vogel szerint a párt érdekében elvégzett munkája harmincmilliót ér, ennyit kér Magyartól.

Arról beszél, hogy Magyar Péter azt mondta neki, van 90 millió forintnyi részvénye, amit úgy szerzett, hogy voltak tőzsdei információi, amelyeket „nem kellett volna tudnia”. A nő szerint korábban ezek eladását lebegtette a politikus, amiből kifizetné a pénzt, de ez nem történt meg.

Hanzel ezzel szemben azt ajánlja, hogy havi ötszázezer forintot kaphatna hivatalosan fizetésként Vogel, úgy is, ha már nem végez munkát a pártnak. Többször elmondja, „nincsenek fekete pénzek”, nem tud megoldást arra, hogy egy összegben ennyit kaphasson. Vogel kevesli a pénzt, nem egyértelmű, hogy végül miben is maradnak azon kívül, hogy Hanzel megkérdezi Magyart, hogyan tovább. A felvételből számos más bennfentes részletet megtudni Vogel szemszögéből arról, hogyan indult el Magyar pártja.

Magyar reakciója

A Tisza Párt az újabb hangfelvétel kapcsán a következő közleményt adta ki: „A TISZA Párt elnöke feljelentette zsarolás kísérlete miatt Vogel Evelint. A bűncselekmény elkövetését 6 tanú és a ma kiszivárogtatott újabb felvétel is bizonyítja. A TISZA Párt a továbbiakban nem kíván reagálni a politikai közösségét eláruló, bosszúból hazugságok tömkelegét összehordó, bűncselekményt elkövető, a mai nap is a Fidesz pénzén élő Vogel Evelin állítására.”

Vogel azután került a középpontba, hogy Magyar vasárnapi sajtótájékoztatóján azt állította, volt barátnője 30 millió forintot követelt tőle azért, hogy ne hozzon nyilvánosságra bizonyos hangfelvételeket. Magyar szerint Vogel megállapodott Kubatov Gáborral, a Fidesz pártigazgatójával, aki Vertán György üzletemberen keresztül havi 5 millió forintot és a belvárosi lakást biztosítja a nőnek. Vertán hétfőn megerősítette, Vogel a lakásában lakik. Azt azonban tagadta, hogy pénzt adna neki. Hétfőn az első hangfelvétel is eljutott a sajtóhoz, ezen büdös szájú emberekről és nyugdíjas kommandóról beszél a Tisza Párt elnöke. Magyar szerint a felvétel összevágott és manipulált.

Kapcsolódó cikkek

Névtelen levélben kapta meg a sajtó az első Vogel-hangfelvételt Magyar Péterről

Egy nappal azután, hogy a Tisza Párt elnöke arról beszélt, hanganyagokat fognak nyilvánosságra hozni róla, érkezett egy ilyen üzenet.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Norbitól Kasza Tibiig, Sebestyén Balázstól Stahlig – a fél celebvilágnak menedzsere volt a férfi, aki „lehallgatta” Vogel Evelint

Hanzel Henrik állítása szerint kiábrándult a médiából, és vállalkozóként a Dallas benzinkúthálózat társtulaja lett. Emellett Magyar Péter egyik fő embere, tanácsadója, pénztárnoka is volt, de állítólag „már nincs a párt környékén”.

Rovó Attila
belföld

Magyar Péter szerint illegálisan lehallgatják őt, és példátlan lejárató kampányt fognak indítani ellene hamisított felvételekkel

A Tisza Párt elnöke többek közt azt állítja, hogy volt barátnőjét, Vogel Evelint fideszes körökből fizetik, egyúttal zsarolás miatt feljelentést is tesz ellene.

Bódog Bálint
belföld

Vertán György: „Vogel Evelin több mint 10 éve a barátom”

Vertán a 444-nek megerősítette, Vogel Evelin a tulajdonában lévő lakásban lakik. Vogel tőle nem kapott pénzbeli juttatást.

Bódog Bálint, Windisch Judit
POLITIKA

Magyar Péter: A felvétel összevágott és manipulált

Magyar elnézést kér a magyaroktól, hogy „ezeket a manipulált ocsmányságokat kell hallgatniuk”.

Kaufmann Balázs
POLITIKA