Milliárdokat szedtek össze maguknak a NER nagyasszonyai néhány év alatt

ÉLET

Az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése után lépésről lépésre lecserélte a hozzá kötődő gazdasági elitet, és új szereplőkkel újraalkotta azt. Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, Töröcskei István, Ramor Frigyes és Spéder Zoltán ment, a helyükre a miniszterelnökhöz és köreihez közel álló személyek érkeztek, Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, Garancsi István, Matolcsy Ádám és mások. De a húsos fazékhoz ezúttal nemcsak férfiak fértek oda, a NER nagyasszonyai, feleségek, gyerekek is „saját lábra” álltak, meglovagolva a hullámokat.

Az új gazdasági elit egyik sajátossága ez: míg a férfiak a tűz közelében vannak, és gondoskodnak a kezelt eszközökről, a bizniszekről, halmozva a vagyont, addig a feleségek és a rokonok is megmutatják kivételes üzleti érzéküket. Kisebb volumenben ugyan, de a hierarchia eggyel lentebbi szintjén rácsatlakozva a rendszerre ők is a „családi ezüstöt” gyarapítják még tovább.

Nagyasszonyék

A NER nagyasszonyai némi spéttel jelentek meg a rendszerben, 6-7 évvel az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése után. Ám a kevesebb idő is bőven elég volt ahhoz, hogy

milliárdokkal gyarapodjon a bankszámlájuk a cégeik „tevékenysége” után. Az általunk szemügyre vett NER-feleségek több mint 8 milliárd osztalékot vettek ki üzleti tevékenységükből.

Úgy is, hogy sok esetben egyáltalán nem látható ez a tevékenység, és az is nehezen érthető kívülről nézve, hogy miért pont abba fogtak, amibe, lévén, hogy az sokszor távol áll tőlük, eredeti végzettségüktől, érdeklődésüktől. Persze látott már a világ igazi nagy sikersztorikat, és van úgy is, hogy az ember jókor van jó helyen. A NER-feleségeknek a jelek szerint ilyen kivételes pillanatokban lehetett részük sokszor.

Rogán-Gaál Cecília, aki már nem is Rogán-Gaál Cecília

Rogán Antal volt felesége nagyjából négy évvel az újabb esküvője után hivatalosan is felvette férje nevét, meglehetősen szokatlan módon. Miután a 2019-ben bejelentett válása után visszavette volt férje vezetéknevét, a hivatalos céges dokumentumokban is Rogán-Gaálként szerepelt, egészen mostanáig.

2024. október 14-től azonban Rogán-Szendrei Cecília szerepel már a céges papírokban. Egészen ritka megoldás ez, hogy a volt férj és az új férj vezetéknevét köti össze a feleség, a saját lánykori nevét pedig elhagyja.

Üzleti vállalkozásaiba még politikusfeleségként vágott neki, 2016 májusában hozta létre Sarka Katával (aki a Fidesz kedvenc őrző-védő cégéhez kötődő Bessenyei István felesége egy ideje) a reklámügynöki tevékenységgel foglalkozó Nakama & Partnerst. Bizonyára ehhez is ért, noha a sajtóban megjelent információk szerint politológusnak készült. A Nakamával szépen gyarapítják a vagyont az üzletasszonyok, köszönhetően annak, hogy a referenciái között szerepel egyebek mellett a Mikulásgyár, a Magyarország Szépe és a Rakonczai Piano Live-estek.

Rogán-Gaál-Szendrei Cecília és Sarka Kata
Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

Nyolc év alatt a két tulajdonos közel 715 millió forintot vett ki innen, amiből a tulajdoni hányadok alapján Rogán-Szendreinek 364,5 millió forint, Sarka Katának 350,2 millió forint jutott.

Bár ez is szép összeg, mégsem ez a vállalkozás az aranytojást tojó tyúk, hanem az egykor Kasza „Tibi” tulajdonát képező, Top News Hungary Kft. néven futó, világhálóportál-szolgáltatással foglalkozó cég.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Válnak Rogánék

Vége az álomházasságnak.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

91 millió forintot vett ki közös cégéből Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata

Növekvő bevételek, lefaragott kiadások.

Székely Sarolta
üzlet

Nem létezik ma jobb üzleti modell a médiában, mint amit Rogán-Gaál Cecíliáék összehoztak

1,3 milliárdos profit, 85 százalékos profitráta egy alacsony látogatottságú bulvároldalon.

Horváth Bence
üzleti zsenik

Várkonyi Andrea 800 milliós osztalékot vett ki a cégéből

A cég bő hároméves működése alatt összesen 1,7 milliárd forinttal gyarapodott Mészáros Lőrinc felesége.

Székely Sarolta
gazdaság

Szijjártó Péter felesége 525 milliós osztalékot vett ki honlap és telefonszám nélküli cégéből

Négy év alatt 1,6 milliárd forinttal gazdagodott Szijjártó-Nagy Szilvia.

Székely Sarolta
gazdaság

Porsche Cayenne-t lízingel Szijjártó feleségének cége

A belsőépítészeti cégnek kilenc hónappal az indulása után szüksége volt a luxus városi terepjáróra.

Szurovecz Illés
PÉNZ

Orbán Ráhel tervezte a Gránit Bank új arculatát

Orbán Viktor veje, vagyis Tiborcz István Orbán Viktor lányát, vagyis a saját feleségét választotta bankja arculatának megújítására.

Mészáros Juli
look and feel

Orbán Ráhel a Marriott legújabb budapesti szállodájának brandingjén dolgozik

„A jövőben Orbán Ráhel ügyvezetésével önálló entitásként fog működni a BDPST Koncept.”

Mészáros Juli
MUNKABÍRÁS

Elindult Orbán Ráhel méregdrága bababoltja

Nekem sajnos nem volt 8300 forintos cumim.

Vég Márton
gazdaság

Masszívan veszteséges Orbán Ráhel bababoltja

Egyelőre csak viszi a pénzt a bababolt, és nem termeli.

Székely Sarolta
gazdaság

A szupertitkos kínai vasút: mindannyiunkat eladósít, de az Orbán család tovább gazdagodik belőle

A Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása a valaha volt legnagyobb vasútfejlesztés Magyarországon, de a részleteiről a magyarok szinte semmit nem tudhatnak - azt sem, hogy ez miért lesz jó nekünk. Most belső dokumentumokból megtudtuk: az építkezéshez Orbánék bányájából szállítanak követ.

Kiss Bence, Németh Dániel, Kovács Bendegúz, Ács Dániel, Zöldi Blanka, Kristóf Balázs
video

Orbán Viktor unokaöccse tulajdonos lett a kavicsbányában, és máris 100 milliós osztalékot fizet

Úgy látszik, csak Orbán Dávid kellett az átütő sikerhez.

Székely Sarolta
gazdaság

Céget alapított Szokira-Orbán Sára, a miniszterelnök lánya

Az Art Related Solutions Képzőművészeti Galéria és Tanácsadó Kft.-t abba a Pasaréti úti házba jegyezték be, ahol Tiborcz István cégei székelnek.

Szily László
gazdaság

Rogán új felesége és családi köre több mint 1000 hektár földet vett magának az esküvő előtt 1,6 milliárd forintért

Négy fővárosi kerület is elférne azon a területen, ami megszereztek Borsodban.

Szily László, Czinkóczi Sándor
család

Rogán Antal az új feleségét is elvitte Novák Katalin beiktatására

Ez volt Rogán Barbara első nyilvános szereplése.

Czinkóczi Sándor
ünnep