Vogel Evelin: Ha eljön az ideje, mindent elmondok

POLITIKA

A Népszava megtalálta Vogel Evelint, Magyar Péter korábbi barátnőjét a kormányközeli nagyvállalkozó tulajdonában lévő Alkotmány utcai lakásban, de a lapnak csak annyit mondott:

„Ha eljön az ideje, mindent elmondok”.

Ezen kívül eddig Vogel csak egy Instagram-történetet posztolt, amin egy önellátó családi gazdaság látható. A képen pedig az olvasható, hogy „az a cél, hogy olyan életet építs, amiben nincs szükséged nyaralásra”.

Vogel azután került a középpontba, hogy Magyar vasárnapi sajtótájékoztatóján azt állította, volt barátnője 30 millió forintot követelt tőle azért, hogy ne hozzon nyilvánosságra bizonyos hangfelvételeket.

Magyar szerint Vogel megállapodott Kubatov Gáborral, a Fidesz pártigazgatójával, aki Vertán György üzletemberen keresztül havi 5 millió forintot és a belvárosi lakást biztosítja Vogelnek. Vertán hétfőn megerősítette, hogy Vogel a lakásában lakik. Azt azonban tagadta, hogy pénzt adott volna neki.

Hétfőn az első hangfelvétel is eljutott a sajtóhoz, ezen büdös szájú emberekről és nyugdíjaskommandóról beszél a Tisza Párt elnöke. Magyar szerint a felvétel összevágott és manipulált.

Kapcsolódó cikkek

A jótékonykodó ősfradista, az állami adatbázisok atyaúristene, akit Magyar Péter berántott a „magyar Watergate”-be

Egy kollégiumi fénymásolóval indított, mára az államhoz bekötött milliárdos. Vertán György nagyvállalkozót Magyar Péter azzal vádolta meg, hogy fideszes körök megbízásából Vogel Evelint és Varga Juditot is segíti – egyiküket pénzzel és lakással, a másikukat állással.

Rovó Attila
belföld

Instagram-sztoriban reagált Vogel Evelin

Leírta, mi a cél.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Magyar Péter szerint illegálisan lehallgatják őt, és példátlan lejárató kampányt fognak indítani ellene hamisított felvételekkel

A Tisza Párt elnöke többek közt azt állítja, hogy volt barátnőjét, Vogel Evelint fideszes körökből fizetik, egyúttal zsarolás miatt feljelentést is tesz ellene.

Bódog Bálint
belföld

Vertán György: „Vogel Evelin több mint 10 éve a barátom”

Vertán a 444-nek megerősítette, Vogel Evelin a tulajdonában lévő lakásban lakik. Vogel tőle nem kapott pénzbeli juttatást.

Bódog Bálint, Windisch Judit
POLITIKA

Névtelen levélben kapta meg a sajtó az első Vogel-hangfelvételt Magyar Péterről

Egy nappal azután, hogy a Tisza Párt elnöke arról beszélt, hanganyagokat fognak nyilvánosságra hozni róla, érkezett egy ilyen üzenet.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Magyar Péter: A felvétel összevágott és manipulált

Magyar elnézést kér a magyaroktól, hogy „ezeket a manipulált ocsmányságokat kell hallgatniuk”.

Kaufmann Balázs
POLITIKA