Jimmy Lai hongkongi lapkiadó és demokráciapárti aktivista először tett vallomást az ellene folyó, nagy horderejű igazságügyi eljárásban, amit a 2020-ban bevezetett kínai nemzetbiztonsági törvény megsértése miatt indítottak ellene.
Lai a mára már felszámolt Apple Daily hongkongi újság alapítója volt. 2020-ban tartóztattak le „idegen erőkkel való együttműködés és összeesküvésre lázító kiadványok publikálása” gyanújával.
A helyi sajtó szerint a vallomásában ezeket mondta:
A 76 éves férfi elleni per 2023 decemberében kezdődött el. Lai kezdettől fogva ártatlannak vallja magát a két vádpontban, miszerint külföldi erőkkel összejátszva veszélyeztette a nemzetbiztonságot, és felbujtó kiadványok nyomtatására és terjesztésére irányuló összeesküvésben vett részt. (Lait, amikor 2022 végén éppen csak szabadult, újra bebörtönözték.)
„Jimmy Lai a fő összeesküvője és résztvevője a Kína elleni hongkongi káosznak, ő a Kínával szemben álló erők ügynöke és lakája” – mondta róla Lin Csien kínai külügyi szóvivő a sajtóértekezletén.
Lai az egyik legjelentősebb ember, akit a Peking által bevezetett nemzetbiztonsági törvény alapján vád alá helyeztek. A 2024-ben szigorított törvény szerint bűncselekménynek számít az elszakadást, felforgatást, terrorizmust és a külföldi erőkkel való összejátszást támogató minden cselekedet, és ezekre akár életfogytig tartó börtönbüntetés is kiszabható.
2022 végén az újság hat volt munkatársa vallotta magát bűnösnek „összeesküvés” miatt. (MTI)
Az Apple Daily alapítóját még áprilisban letartóztatták, a hétvégén pedig 500 rendőr razziázott a kínai kormányt rendszeresen kritizáló lapnál.
Most irodabérléssel kapcsolatos csalás miatt ítélték el a demokráciapárti Apple Daily tulajdonosát.
A Peking által 2020-ban bevezetett új biztonsági törvény alapján „külföldi erőkkel való összejátszásra irányuló összeesküvés” emeltek ellenük vádat.