jimmy lai

Négy évvel a letartóztatása után először tett vallomást Jimmy Lai

A hongkongi demokráciapárti médiamágnás azt mondta, szerinte összeesküvés volt Hongkong Kínától való függetlenségének szorgalmazása a 2019-es tüntetéseken.

Herczeg Márk
külföld

Megkezdődik a hongkongi demokráciapárti milliomos, Jimmy Lai pere

A vállalkozót külföldi erőkkel való összejátszással vádolják, életfogytiglani börtönt is kaphat.

Benics Márk
külföld

Épp, hogy szabadult, újra bebörtönözték Jimmy Lai hongkongi médiavállalkozót

Most irodabérléssel kapcsolatos csalás miatt ítélték el a demokráciapárti Apple Daily tulajdonosát.

Csurgó Dénes
külföld

Elítélték Jimmy Lai hongkongi ellenzéki médiavállalkozót

Az a bűne, hogy részt vett a Tienanmen téri vérengzés áldozatainak emlékére tartott virrasztáson.

Boros Juli
külföld

Tienanmen téri megemlékezés miatt állították bíróság elé Jimmy Lait

Tavaly a járványhelyzetre hivatkozva tiltották be a megemlékezést a hongkongi hatóságok, az ellenzéki aktivisták ennek ellenére is megtartották.

Király András
külföld

Hetei lehetnek hátra a legnagyobb demokráciapárti újságnak Hongkongban

Befagyasztották az Apple Daily számláit, hamarosan a dolgozókat sem fogják tudni kifizetni.

Szurovecz Illés
külföld

500 rendőr szállta meg a legnagyobb demokráciapárti újság szerkesztőségét Hongkongban

A Pekinggel szemben kritikus Apple Daily több vezetőjét letartóztatták.

Horváth Bence
külföld

Újabb 14 hónap börtönre ítélték az ellenzéket támogató hongkongi milliárdost, Jimmy Lait

Az ő lapja, az Apple Daily volt az ellenzék fő médiuma. Most azért ítélték el, mert a hatóságok szerint engedély nélküli gyűlésen vett részt 2019-ben.

Király András
külföld

Egy év börtönre ítélték Jimmy Lai hongkongi ellenzéki médiavállalkozót

Lapja, az Apple Daily a kínai vezetés éles kritikusa.

Szurovecz Illés
külföld

Csalás vádjával letartóztatták Jimmy Lait, a demokráciapárti hongkongi médiamágnást

Az ő lapja az Apple Daily, ami bulvárlapból a hongkongi ellenzék fő orgánuma lett.

Király András
külföld

Az apróhirdetési rovattal üzennek a demokrácia támogatói a legnagyobb hongkongi napilapban

Amióta Peking nyíltan is beavatkozott a városállam működésébe, a hirdetők megrohanták a legismertebb kritikus lapot.

Horváth Bence
külföld

Ócska bulvárlapnak indult, mára a pekingi vezetés ellensége lett a demokráciapárti Apple Daily

A Hongkongban is egyre keményebben fellépő hatalom 200 rendőrt küldött a lapra, és bevitték a tulajdonost meg a lap vezetőit is. A tüntetők a lapot tartják fel az utcákon a rendszer ellen tiltakozva.

Herczeg Márk
Média

Hongkongban elvitte a rendőrség az egyik ellenzéki lap tulajdonosát

A nemrég bevezetett nemzetbiztonsági törvény alapján Jimmy Lait külföldiekkel való összejátszással gyanúsítják.

Czinkóczi Sándor
külföld

A demokráciapárti mozgalom 15 vezető alakját vették őrizetbe Hongkongban

Köztük a Hongkong atyjaként is emlegetett 81 éves jogászt, Martin Lee-t is.

Horváth Bence
külföld

Demokráciapárti milliomos vállalkozót tartóztattak le Hongkongban

A Jimmy Lai tulajdonában lévő népszerű lap rendszeresen közöl Pekinggel szemben kritikus cikkeket.

Horváth Bence
külföld