Egy enyhén penészes szuterénlakást már lehet venni a Legyen ön is milliomos! főnyereményéből

tévé

Míg az RTL összetett mondatokban kommunikáló civilekkel próbálja behúzni a nézőközönség értelmiségibb részét, addig a TV2 úgy érezte, több nézőt tud leültetni hétköznap esténként a tévé elé, ha celebekkel és félcelebekkel éleszti újra a Legyen ön is milliomos!-t.

Ennek köszönhetően történt az, hogy Tóth Gabiból és aktuális párjából most kiszakadhattak olyan mondatok a kamera előtt, hogy: „Azért is vagyunk itt, hogy kicsit inspiráljuk arra az embereket, hogy legyen megint egy pici tudáséhség a világban, mert eléggé kezd elbutulni minden.”

A műveltségi vetélkedő 2000 óta fut kisebb nagyobb kihagyásokkal a magyar kereskedelmi csatornákon. Először Vágó István volt a műsorvezetője, majd kipróbálták a székben Fábry Sándort, később Friderikuszt is, 2019-ben pedig a TV2 nézte meg egy két hónapig tartó verzióval, hogy milyen, amikor Gundel Takács Gábor izzasztja a játékosokat. Az új kvízmester most Palik László, pontosabban néha úgy érződik, inkább csak Palik klónja, mert az alapvetően Marsi Anikó volt férjeként sportriporterként ismert Palik annyira erősen koncentrál, hogy megtartsa a nagyon semleges pókerarcát, hogy ettől a beszédhangja és a mozgása is egészen robotszerűnek hat, mintha mesterséges intelligenciával generálták volna bele abba a magasított forgószékbe.

Fotó: TV2

A Legyen ön is milliomos! főnyereménye nem nagyon követte az inflációt: 2002-ben még 40 millió volt, most 50 millió. Akkoriban ebből azért még egy rendesebb házat lehetett vásárolni, most meg egy kevésbé penészes egy-másfél szobás szuterént az I. kerületben, de Rogán Cecília is csak két karkötőt tudna venni magának, ha tudná a jó választ mind a 15 kérdésre.

Tóth Gabiék viszont sajnos nem fognak tudni karkötőt venni, nyereményük végül 5 millió lett, miután elhasználták az összes segítségüket, és maguktól már nem tudták, hogy ki szerezte hazánk első világbajnoki címét műkorcsolyában. De az énekes legalább végül megállapíthatta, hogy neki „ez hatalmas visszaigazolás volt az élet dolgaira”.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Hahó, értelmiségiek, már olyan civileket is szerepeltetnek a tévében, akik képesek összetett mondatokat is megfogalmazni

Hétköznapi emberekre cserélték a celebeket az RTL gyilkosos, kastélyos Cluedo-szerű, élőszereplős társasjátékában, így gátlások nélkül hazudhatnak egymásnak.

Mészáros Juli
tévé

Rogán Cecíliának csak a karkötője több mint 18 millió forintba került

De több százezres volt a cipője és a táskája is, a babakocsiról nem is beszélve.

Kiss Imola
PÉNZ

A magyar Brangelina szakítása körül nemcsak egy monogramot használó rapper, de érintőlegesen még Rogán Cecília neve is feltűnik

Kulcsár Edina és Csuti néven ismert férje, Szabó András szakítása látszólag az egész országot megmozgatta, szinte naponta szólalnak meg a témában újabb, váratlan szereplők, amitől a magyar bulvár felfoghatatlanul hatalmas univerzuma csak még nagyobbnak tűnik.

Mészáros Juli
bulvár

Műveltségi vetélkedő a Nyerő Párosban: Nyilas Misi Pál utcai fiú volt, a Jupiter a legfényesebb csillag az égen

Általános iskolai kérdésekkel izzasztották az RTL celebes páros vetélkedőjének szereplőit.

Mészáros Juli
KULTÚRA

A Nyerő Párosban többen nem tudták, kicsoda Karikó Katalin, de olyan is akadt, aki szerint a Mona Lisát Picasso festette

Vagy DiCaprio. Ez az a műsor, ahol celebek és párjaik versengenek egymással Sebestyén Balázs irányítása alatt.

Mészáros Juli
tévé