Letartóztattak egy bátonyterenyei házaspárt és tizennyolc éves fiukat, akik rabszolgaként dolgoztattak legalább három, kiszolgáltatott helyzetben lévő embert, a munkáért pedig kábítószerrel fizettek nekik.
A Nógrád Megyei Főügyészség közleménye szerint a család idén novemberig toborzott fizikai munkavégzésre embereket, akiket már ekkor megfenyegettek, erőszakoskodtak velük. A beszervezett embereket a tizennyolc éves férfi naponta szállította a munkavégzés helyére, jellemzően Budapestre, az utakra pedig a házaspár által adagolt, kiporciózott kábítószert vagy pszichoaktív anyagot vitt, amit levont a munkások „fizetéséből”.
A kiszolgáltatott emberekkel való viszonyt erőszakkal és fenyegetéssel tartották fent.
A család tagjait emberkereskedelem és kényszermunka miatt vették őrizetbe, a Salgótarjáni Járásbíróság elrendelte a letartóztatásukat.
Címlap: Anne-Sophie Bost/PhotoAlto
A világjárvány, a válság, a háborúk, a migráció együttesen növelik a globális szegénységet, ami miatt egyre többen válnak kényszermunka áldozatává.
150 embert tartanak modernkori rabszolgaságban Szarvason, de még senkit sem ítéltek el ezért. Az egész város tud róla, van, aki szökni segít nekik, de a boltból kitiltották őket, mert ételt lopnak. Az Ótemplomi Szeretetszolgálat 20 éve próbálja kimenteni ezeket az embereket, de évente csak egy-kettő olyat sikerül, aki nem tér vissza a tartóihoz.