Ássák az újabb sírhelyeket az ungvári katonai temetőben a kék-sárga zászlók tengerében a narancsmellényes munkások, egységesítik a sírokat. Némelyiken magyaros nevek, cirill betűvel, szláv apai névvel a végén. „Magyar Róbert Fedorovics, élt 1976-tól 2022. május 9-ig”, vagyis az ungvári születésű katona éppen a győzelem napján halt meg.

Pontosabban már ez is máshogy van: míg Putyinék továbbra is a szovjet időkből megörökölt napon tartják a II. világháborús győzelmet ünneplő orosz katonai parádékat, az ukránok tavaly ebben is átálltak a nyugati időszámításra, ők már egy nappal korábban emlékeznek. Új naptár, friss katonai temetésekkel és gyarapodó gyászfalakkal a hősök arcképeivel városközpontokban – de csak mértékkel: a hatóságok nem akarják, hogy minden az emberveszteségről szóljon, így is nagy a háborús fáradtság.

Kárpátalját helyben és a magyar sajtóban is szeretik a béke szigetének mondani. A megyét idáig nagyrészt megkímélte a háború, bár november közepén Munkács mellett éppenséggel volt egy orosz dróntámadás, aztán most pénteken két újabb, a kárpátaljai 101-es területvédelmi dandár ezúttal két rakétát szedett le. De ez, az ország más régióihoz képest, valóban szinte semmi, már ha eltekintünk a mozgósítástól, a szétszakadt és gyászoló családoktól, a folyamatos áramhiánytól, a háborús depressziótól és az exodustól, ami kifelé és befelé is irányul.

Számháború a magyarok körül

Kárpátaljára hivatalosan 350 ezer belső menekült érkezett Ukrajna keleti részéből, valójában ennél is többen, sokan ugyanis nem regisztrálnak a hatóságoknál. Kiemelt célpont Ungvár, a legtöbb cég is ide települt át, a város népessége két év alatt minimum megduplázódott, már jóval 200 ezer felett lehet.

Ez önmagában is csökkenti a magyarok arányát, ami 2022 előtt 10 százalék körüli volt Kárpátalján. A magyarok minden valószínűség szerint nagyobb arányban hagyták el az országot, mint a többségi lakosság, de arra, hogy mennyien maradtak, nagyon különböző becslések vannak. A háború előtti 120-130 ezer emberből az optimistábbak szerint talán százezren lehetnek még, mások inkább 70-80 ezres nagyságrendről beszélnek.

„A helyzet nem annyira tragikus, mint amilyennek szoktuk látni”

– mondta egy december eleji ungvári fórumon Spenik Sándor, az ungvári egyetem Ukrán–Magyar Intézetének igazgatója a magyar demográfiai helyzetről, és ehhez a friss beiskolázási adatokat hozta fel. Ezek szerint idén 4 ezerrel kevesebb gyereket, 13700-at írattak be a magyar tannyelvű osztályokba, mint a háború előtt. Arányaiban viszont ez csak kisebb visszaesést, 8,8 százalékot jelent az addigi tíz és fél helyett. A nagyobb gond Spenik szerint, hogy az ukrán nyelvű felsőoktatásban tanulók száma az elmúlt tíz évben a harmadára zuhant, ami arra is utalhat, hogy a fiataloknál nagyon sokan már nem Ukrajnában képzelik el a jövőjüket.

Ez az ungvári fórum egyszerre vonultatta fel a kárpátaljai magyar elitet a helyi politikai szervezetek vezetőitől az egyházi elöljárókon át az oktatási-kulturális intézményrendszer irányítóiig, valamint a kijevi kisebbségpolitika alakítóit. A szervező az ukrán miniszterelnökség alá tartozó kisebbségpolitikai szerv és a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás, hasonlókat most sorban tartanak a többi ukrajnai kisebbséggel is. Kissé kötelező kör, kissé politikai rituálé az Európai Bizottság felé, de legalább van: korábban nem igazán létezett olyan csatorna, ahol a kisebbségekkel ténylegesen átbeszélték volna az életüket szabályozó törvényeket.

Református ima ukránul

Most, hogy zajlanak a folyamatos egyeztetések Ukrajna EU-csatlakozási folyamatáról, benne a kisebbségi jogokkal, nagyobb lett a nyitottság. Apróság, de ezt jelzi az is, hogy a rendezvényen több magyar is kapott „Ukrajna védelméért elnöki kitüntetést” vagy köszönő oklevelet, míg a kárpátaljai református püspök, Zán Fábián Sándor ukránul is elmondta az áldását – egy gyakorlatilag teljesen magyar nyelvű egyházmegye vezetőjeként ez is része a gesztuspolitikának. A közös ima után egyperces néma csend, a háttérben projektorral vetített óriási gyertya és tiktakoló óra az áldozatokra emlékezve. „Slava Ukraini, Dicsőség Ukrajnának, dicsőség a hősöknek!” – ez a végszó majdnem minden előadónál, amit a közönség halk válasza kísér.

Ez most a gesztusok ideje, a kijevi küldöttek is azt hangsúlyozzák, hogy a magyar, román, bolgár és más nemzetiségek fiai együtt harcolnak az ukránokkal az agresszor ellen már 2014 óta. „A párbeszéd, a tolerancia vezet minket az EU-ba” – mondta a fórumon Julija Grisina, a Zelenszkij-féle Nép Pártján jelen lévő képviselője, összhangban az „Egység a különbözőségben” uniós beszédhez fazonírozott ukrán szlogenjével.

Régi panaszok, új követelések

Miután Ukrajna 2017-től elkezdte radikálisan megkurtítani a nemzetiségi jogokat, 2022 nyarán jött a fordulat, amikor megkapták az uniós tagjelölti státuszt. Ahhoz, hogy valóban megkezdhessék a csatlakozási tárgyalásokat, az ukrán törvényhozás 2023 decemberében egy sor, a nemzetiségeket érintő törvénymódosítást fogadott el – ebben benne volt az is, hogy a magyar kormány követelése szerint Ukrajna integrációja csak akkor támogatható, ha nem korlátozza a kárpátaljai magyarok anyanyelvi jogait.

Az más kérdés, hogy a magyar kormány ezután sem nagyon hajlandó elismerni a pozitív változásokat. Ennek az volt a leglátványosabb epizódja, amikor az EU csúcstalálkozóján az ukrán csatlakozásról szóló szavazáson Orbán inkább kiment egy kávéra – így ugyan nem blokkolta a döntést, de azt sem kellett elismernie, hogy van előrelépés a jogokat illetően. A magyar kormány azóta is folyamatosan napirenden tartja a kérdést. Januárban Szijjártó Péter egy 11 pontból álló újabb követeléscsomagot adott át a magyar kisebbség jogairól, Orbán Viktor pedig szintén erre hivatkozva utazott júliusban Kijevbe, mert azt az ukránoknak sem akarta elárulni, hogy valójában „békemisszióban” jár, és éppen Putyinhoz megy tőlük.