Hogy ityeg a fityeg? Mit csinál a szél, ha nem fúj? Merre van az arra? Mi a hányás, okostojás? – teszi föl a kérdéseket megalkuvást nem ismerően karcos közéleti vitaműsorunk. Summa summárum: nem lennénk a saját helyünkben.
Most még csak a Közösség és a Belső kör csomagok tulajdonosai hallgathatják a friss epizódot a paywall után. A rövidített, ingyenes változat keddtől. Fizessenek elő, plz!
Ezt az adást csak Belső kör és Közösség csomagjainkkal érheted el.
Kövesd velünk 2026-ot!
Régóta figyelték az épületet, mert hatalmas üzleti potenciált láttak a felújításában.
Bátonyi Péter állításait dokumentumokkal is alá tudta támasztani, valószínűleg épp ezért rúgták ki azonnal. Hivatali visszaélés gyanújával feljelentést tesz Gulyás Gergely és az országos főépítész ellen.
„A Collegium intézetei, szakmai műhelyei és hallgatói ezzel a lépéssel olyan platformot kapnak, amely hitelesen és széles körben tudja bemutatni munkájuk eredményeit.”
Már a héten a kormány elé kerülhet az a javaslat, mely után új munkavállalási engedélyeket nem adnának ki, az itt lévők engedélyét sem hosszabbítanák meg a két év lejárta után. A tiltás csak az uniós tagállamokra és Grúziára nem vonatkozna. A kamara szerint kompromisszum kell, különben nem lesz itt gazdasági növekedés. A magyar ipar sok szereplőjét sokkolta a hír, óriási lobbizás indult meg.
Soha nem volt olyan alacsony a munkanélküliség a fejlett világban, mint ma. Küszöbön a korszak, amikor az országok egymásra licitálva csábítják a bevándorló munkaerőt. Magyarországon ezt lehetetlen összeegyeztetni a kormány idegengyűlölő politikájával. Egy friss törvény a hazai munkáltatók igényeit bevándorlókkal elégítené ki, de miért is jönne bárki ide, ha mehet máshova is?
Chappell Roan Grammy-ruháján pörög az internet erre fogékony része. De csak így, magunk közt: kinek jó ez?
Forradalmi követelés: drogmentes rendőrséget! Miért nem tudnak parkolni a kínaiak? Mit akar Lázár János a vécékefével? A választás titkos sztárjai a BlackRock támogatásával: Hiller haver, Jakab Péter, Humanisták, Vona Gábor.
Forradalmi követelés: drogmentes rendőrséget! Miért nem tudnak parkolni a kínaiak? Mit akar Lázár János a vécékefével? A választás titkos sztárjai a BlackRock támogatásával: Hiller haver, Jakab Péter, Humanisták, Vona Gábor.
Az ideális jégeralsó, a tökéletes pattanástapasz és az online szerelem nyomában. Vietnamiak a pult mögött. El a kezekkel a cigányzenétől!
Hol van itt a katolikus szellemiség? Már bíróság is kimondta a diszkriminációt: a Pázmányról kirúgott docens és a felmondó pszichológus mesélik el, mi történik, ha berág rájuk a jó politikai hátszelű vezetés.